A lila boszorkány

14. A küldetés

- Nem kísérem fel, kisasszony. - mondta Nagel a viadorház előcsarnokában
- Köszönöm.
- Itt leszek lent még egy darabig, ha addig végzett a látogatással, akkor visszakísérem, ha nem, akkor biztosan lesz egy viador, aki boldogan visszakíséri a házhoz. - hajolt meg
- Rendben, Nagel. - mosolyogtam és elindultam fel a lépcsőn, szembe jött velem a gyógyító
- Hercegnő. - állt meg a lépcsőn és meghajolt
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá, majd elhaladtunk egymás mellett. A folyosóra érve gyorsítottam a lépteim, a végén jobbra fordultam, majd kopogtam Devin ajtaján.
- Tessék? - hallottam a hangját, így beléptem a szobába
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá is
- Jó reggelt! - mosolygott vissza gyanakvó arccal. Már teljesen jól nézett ki, nem volt sehol egy duzzanat, egy lila vagy kék folt, a varratról lekerült a ragasztás, egy nagyon szexi heg maradt csak utána. Ismét nem viselt semmit, csak a paplan volt rajta. Kiszárad a szám, ahogy elképzelem, hogy alatta sincs sok minden rajta. - Miért bámulsz?
- Tessék? - ráztam meg a fejem
- Bámulsz. Miért? - ráncolta össze a szemöldökét
- Ó, én csak, hát azért, mert
- Tetszem neked. -szakított félbe vigyorogva
- Nos, igen. - érzem, hogy fülig elpirultam
- Az jó. - vigyorgott még mindig, aztán egy hirtelen mozdulattal lerántotta magáról a takarót és felállt. Tágra nyílt szemmel néztem, ahogy a tetoválásai a lábán vele együtt mozognak, mintha élnének. Persze igazam volt, a takaró alatt nem volt más csak egy sötètkék boxeralsó.
- Nem... - köszörültem meg a torkom, mert időközben teljesen kiszáradt - Nem kellene pihenned?
- Teljesen jól vagyok. - lépett oda egy szekrényhez - Úgyhogy megtisztellek azzal, hogy felöltözöm. Előtted 2 perccel ment el csak a gyógyító, még nem volt rá időm.
- Ó, de miattam nem kell. - néztem szinte megigézve
- Netán vegyem ezt is le, hogy jobb legyen a műsor? - vigyorgott kajánul, miközben meghúzta a boxer tetejét lefelé
- Devin! - kiáltottam fel és elfordultam, mire nevetni kezdett
- Csak vicceltem, nem szeretnélek sokkolni.
- Aha. - vágtam egy grimaszt az ajtó felé. Sokkolni, persze. Inkább fogalmaznék úgy, hogy a fantáziámban már így is sok minden történt és köze nincs a sokkhatáshoz.
- Visszafordulhatsz, már van rajtam nadrág.
- Rendben. - fordultam meg. Tényleg felvett egy nadrágot, sima sötétkék farmer, egy fekete pólót vett fel hozzá, majd elindult felém mezítláb. Ezen elmosolyodtam.
- Vicces kedvedben vagy ma. - néztem rá
- Te sem szomorkodsz éppen. - mosolygott, majd azzal a lendülettel ahogy megérkezett hozzám, neki nyomott az ajtónak, megtámaszkodott tenyérrel a két fülem mellett, szinte összeért az orrunk. Szélesen vigyorgott - Szia, Maddy.
- Szi... Szia, Devin. - pislogtam.
- Ma reggel mintha nem beszélnéd a nyelvünket, sokat hebegsz-habogsz. - nézett le a számra
- Ó, hát ez csak egy kis... fáradtság?
- Kérdés volt vagy kijelentés? - nézett a szemembe egyenesen. Annyira közel volt, hogy láttam azt a vékony fehér sávot a pupillája körül, gyönyörű türkizkék volt mellette a szeme ma reggel
- Azt hiszem is-is.
- Furcsa egy boszorka vagy te, Maddy. - vigyorgott, menten elolvadok. Aztán közelebb hajolt és megcsókolt. Imádom ezt az érzést, ahogy a hűvös szája hozzáér az enyémhez, aztán az egész átfordult hirtelen vad csókolózásba. Mindenhol elöntött a forróság, Devin egyik kezével a tarkómnál tartott, a másikkal a derekam fogta, beletúrtam a rövidre nyírt hajába, imádom, ahogy szúrja a kezem. A pólóm alá nyúlt a kezével, ahol csak hozzám ért, pici sercegéseket lehetett hallani, aztán a nyakamat kezdte puszilgatni, nagyon melegem lett hirtelen, aztán éreztem egy hűvös fuvallatot, Devin mágiája elkezdte hűteni a szobát és így engem is. Aztán abbahagyta és visszatért az eredeti testhelyzethez, ismét a két fülem mellett támaszkodott.
- Miért hagytad abba? - ziháltam. Észre sem vettem, hogy nem kapok rendesen levegőt
- Mert nem egy ajtónak szegezve szeretnélek teljesen felfedezni. -dobta el magát, aztán a kis konyhához sétált. Én csak néztem utána, a lábamban zsibbadást éreztem és szó szerint fájt, hogy abbahagyta.
- Köszi a hűtést. - nyögtem ki
- Ó, hát nagyon szívesen. Gondoltam, hogy jól fog esni, kb 70 fokos voltál. - kuncogott, majd töltött a teából egy kis csészébe, majd még egybe.
- De ezt hogy csinálod?
- Mit? - fordult meg és a kis asztalra tette mindkét csészét
- Hogy közben tudod kontrollálni a mágiád és azt csinálja, amit te akarsz. - léptem a kisasztalhoz és lerogytam a székre, ő is leült
- Viador vagyok, igencsak furcsán jönne ki, ha nem tudnám kordában tartani a mágiám. - kortyolt a teába
- Ja, mondjuk ez érthető. - babráltam a csésze fogantyújával
- El kell mondanom valamit. - a hangja komoly lett
- Mi az? - néztem rá
- Tegnap itt volt Atlas.
- Igen. Miután elmentem, gondolom, hogy megkaptad a magadét.
- Hát nem volt túl boldog, ja. - mosolygott - De másról van szó.
- Éspedig?
- Vissza kell mennem az embervilágba egy ideig. - nézett rám szomorú tekintettel
- Tessék? - egyenesedtem fel a székemben
- Kezdem az elején. Szóval, amikor volt az a kis balul elsült kiruccanásotok Pollyval és te kórházba kerültél, akkor nekem arról a küldetésről, mint mindeegyikről, részletesen be kellett számolnom és jelentést is kellett írnom Atlasnak. Szöget ütött a fejébe, hogy én éreztem az erejét, viszont te nem.
- De már fogsz velem gyakorolni, úgyhogy ez nem jelenthet problémát. - pislogtam
- Nem is ez a probléma, hanem az, hogy az emberorvos nem Anderson boszorkány.
- Ezt hogy érted? - csúszott fel a szemöldököm a homlokom közepére
- Atlas hosszas kutakodás után a nagy könyvtár születési feljegyzései között talált rá.
- Doktor Alton közülünk való? - pislogtam
- Ó, de még mennyire. Ő a főméltóságos Jorrah Guttman eltitkolt házasságon kívül született fia.
- Micsoda? - szaladt ki minden vér az arcomból. Jorrah apám legjobb barátja már vagy az idők kezdete óta.
- Bizony. - bólintott Devin - Én is így reagáltam a hírre. Azóta Atlas megkereste Jorraht és abban egyeztek meg, hogy át kell hozni ide és elismeri fiaként.
- Na várj. - tettem fel a kezem - Jorrah nem is tudott doktor Altman létezéséről?
- Nem. - ingatta a fejét
- Te jó ég, a felesége. - kaptam a számhoz a kezem
- Kellett egy pár nap, mire feldolgozta, mert nem túl gyakori, hogy valaki a Párján kívül egyáltalán ránéz egy másik boszorkányra, nem hogy gyereket is nemz neki.
- Ugyan már, Dev. - legyintettem - Ne légy naiv. A házasságok 70%-a elrendezett házasság, még csak a vonzalom csírája sincs meg. Lényeg, hogy minél előnyösebb legyen. De mi lett a boszorkával?
- Átszökött az embervilágba és ott nevelte fel a gyermeket, aztán egy Anderson sajnos megölte.
- És doktor Alton ereje?
- Na, ez is érdekes. - kortyolt a teába - Az anyja szülés után ráolvasott egy rejtő bűbájt, az emberorvosnak fogalma sincs arról, hogy mi ő valójában, sose használta az erejét, azért olyan erős és zabolátlan. Emiatt a kis csavar miatt nem érezted az erejét, viszont nekünk, viadoroknak mivel a védelem a feladatunk, megérezzük, ha veszély leselkedik ránk.
- Ez hihetetlen. - fészkelődtem a széken - És akkor hercegként fogja élni a mindennapokat? Itt?
- Ez a terv. - bólintott Devin
- És te fogod áthozni?
- Igen. - bólintott ismét.
- Biztos véletlen, hogy téged jelöltek a feladatra, miután apa bizalmasan beszélgetett a vezérrel. - grimaszoltam
- Nincs semmi baj, Maddy.
- Már hogy ne volna?! - csattantam fel - Ahhoz hogy át tudd hozni az emberorvost, le kell szedni róla a bűbájt, fel kell fedned előtte egy teljes új világot. Ez nem egy 2 napos kiruccanás, hetekbe is beletelhet akár. Engem meg bemutatnak jövő héten egy önmagát istenítő egóbajnok hercegnek házasulandó szándékkal. - érzem hogy émelygek és hányingerem van
- Szerinted én nem tudom? - nézett rám Devin - Bele kell nyugodnod, mert ez, ami köztünk van, mindig is halálra volt ítélve. Idő kérdése volt, hogy a vezér és apád kitalál majd valamit.
- De én nem akarok házasodni.... nem egy herceggel. Nem mehetnék én is veled?
- Az kizárt. Ha elkapnak minket, mindkettőnket megölnek.
- Azt hiszem, igazad van. - hajtottam le a fejem
- Szeretlek, Maddy. Az, hogy velem mi lesz, nem izgat, de téged nem hozhatlak ilyen helyzetbe. Te hercegnőnek születtél, úgy is kell élned.
- Mikor kell indulnod? - néztem fel rá
- Ma.
- Hát ez remek. - grimaszoltam. Kopogtak az ajtón
- Tessék? - szólt Devin, majd benyitottak
- Csak én vagyok. - mosolygott Nagel
- Szia! - mosolygott Devin, Nagel felém fordult
- Most megyek vissza a házhoz, kisasszony. Velem tart vagy marad még?
- Megyek. - álltam fel - Devinnek fel kell készülnie a nagy utazására.
- Ó, igen. Hallottam a küldetésről. - nézett Nagel Devinre
- Megütöttem a főnyereményt. - grimaszolt
- Vigyázok addig a kisasszonyra, megígérem. - mosolygott Nagel
- Tudom. - mosolygott Devin is, csak nekem van sírhatnékom, úgy tűnik.
- Kint megvárom a kisasszonyt, hogy el tudjanak búcsúzni. - hajolt meg Nagel és kilépett a folyosóra, majd behúzta az ajtót maga mögött. Devin is felállt, néztünk egymásra hosszú másodpercekig, aztán egyszerre mozdultunk. Megöleltük egymást szorosan.
- Nagyon vigyázz magadra, kérlek! - fúrtam a vállába az arcom és érzem, hogy a forró könnyem égeti a szemem
- Vigyázok. Te pedig ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget.
- Inkább úgy ígérném meg, hogy szándékosan nem csinálok semmit. - hüppögtem
- Ne sírj, kérlek. Minden rendben lesz. -engedett el és megcsókolt
- Értesíts, ha visszaértél!
- Mindenképpen te leszel az első. - mosolygott rám. Letöröltem a könnyeim a kézfejemmel
- Szeretlek, Devin! - kinyitottam az ajtót, majd kiléptem.
- Mehetünk, kisasszony? - dobta el magát Nagel a faltól
- Igen. - bólintottam és síri csendben elindultunk a házunk felé.