A lila boszorkány

19. A két évtizedes családi titok

Semmit nem találtunk a családfák között. 3 órán keresztül bújtuk a kódexeket és egy kérdésre sem találtunk választ, úgyhogy hazajöttünk. Én jelenleg a szobámban várom a ruhapróbámat, anya házhoz rendelte a varrónőt. Nem is tudom egyébként, hogy mit kell azon próbálni, hiszen mindig ugyanazt a fazont választom. Hirtelen felültem az ágyon, mert egy kósza gondolat futott át az agyamon. Pollyval mi rossz helyen keresgéltünk. A saját családfánkat még nem néztük meg. Kipattantam az ágyból és kisiettem a szobámból. Polly átment Glindához, szóval egyedül maradtam. Szinte futottam a lépcsőn lefelé.
- Na, álljunk csak meg egy pillanatra! - hallom anya hangját - Hova ilyen sietősen?
- Vissza a könyvtárba. - fordultam meg
- Mi van abban a könyvtárban, hogy ennyi időt töltötök ott mostanában?
- Hát... könyvek?
- Ezt most kérdezted? - szűkült össze anya szeme
- Neeem, ezt azt hiszem kijelentettem.
- És mégis milyen könyvek ezek?
- Nagyon hasznos ismerettetjesztő könyvek.
- Ahaaaa.
- Tényleg.
- Azt ugye tudod, hogy a ruhapróbán mindenképpen részt kell venned?
- Persze. Tudom.
- Akkor siess! - legyintett anya
- Nagel?
- Apáddal van a Tanács ülésén.
- Akkor hívok egy viadort. - vágtam fancsali képet
- Jaj, Maddy. Menj már.
- De
- Nincs de. - vágott közbe anya - Ha sietsz, senki nem tudja meg.
- Köszi! - mosolyogtam és kiviharzottam a házból.
Az utat futva tettem meg a Nagy Könyvtárig, alig kaptam levegőt, amikor odaértem. Libby lekísért az alagsorba, majd magamra hagyott. A kódexek közül kikerestem azt, ami a Delvaux családhoz tartozik. Mivel nem tudtam, hogy igazából mit keresek, így a legelején kezdtem. Hamar világossá vált, hogy a családom nem az alapításkor került ide, hanem 500 évvel később. Hiába lapozgattam, semmin nem akadt meg a figyelmem. Lehet, hogy ez az egész csak egy újabb zsákutca, hisz az teljesen világos, hogy Devin Párja nem én vagyok. De akkor Althenea miért szeretné, hogy tovább kutakodjunk? Semmi értelme. Annyira szerteágazó a családfánk, hogy szinte követni sem tudom. Van olyan egyenesági rokonom, akinek 9 gyermeke született. Összecsaptam magam előtt a kódexet, mert ez így nem fog menni. Ennyi boszorkányt nem is tudok követni és teljesen felesleges is. Kezdjük inkább velem és haladjunk az időben visszafelé. Megkerestem a legújabb kódexet, gyönyörű olivazöld kötése volt. Látszik, hogy nem olyan régen kezdték el írni. Kinyitottam és tényleg csak egy pár oldal volt benne megírva, a legvégéhez lapoztam. Megtaláltam Pollyt, gyönyörű írással volt a neve a papírra vetve, szépen le volt írva a születésének a története. Lapoztam egyet és akkor megláttam a nevem. Elmosolyodtam, mert az is gyöngybetűkkel volt írva, viszont nem kékkel, hanem pirossal. Lapoztam még egyet és még egyet és még egyet, mindenki neve kékkel volt írva. A korábbi kódexekben is.  Ezt nem értem. Még egyszer megnéztem, de tényleg pirossal van írva, a születésem történetének helye pedig teljesen üresen volt hagyva. És akkor ott, mintha fejbe csaptak volna, hirtelen megértettem. Nem Sybil és Quinton vérszerinti gyereke vagyok. Nyeltem egyet, mert teljesen kiszáradt a szám, a kis terem forogni kezdett velem, a gyomrom liftezett, a szívem vadul kalapált.
- Azt hiszem jókor jöttem. - hallottam egy ismerős hangot magam mögött, a másodperc töredéke alatt megfordultam
- Polly!
- Valami nagy felfedezésed van szerintem, mert olyan az arcod, mintha kísértetet láttál volna! - sétált oda hozzám és leült ő is
- Nekem nem anya és apa a szüleim. - néztem rá
- Hogy mi? - mosolygott, mire elé toltam a kódexet. Tanulmányozta egy pár percig, lapozgatta. - Miért van pirossal írva a neved?
- Mert én nem vagyok a vérszerinti gyerekük.
- Ezt honnan gondolod? - nézett rám
- Mi másért lenne teljesen másik színnel írva a nevem?
- Mit mond Althenea? Őt idehívattad már?
- Nem. És ő a múltkor sem mondott semmit, csak hogy nem akarja leleplezni a nagy titkot. Tessék, ez az a nagy titok. Az egész eddigi életem egy hatalmas hazugság volt. - temettem a kezembe az arcom
- Ne mondj ilyet. - ölelt át Polly
- De gondold végig. Ott volt a baleset, addig a napig egyszer sem kellett használni a kötelék bűbájt, amikor használtad, mint vérszerinti testvérem, nem találtál meg. Soha nem is találtál volna meg, hisz nem vagyunk testvérek.
- Devin is mondta, hogy olyan helyen vagy ahol sok a fém és az elektromosság.
- Persze. - horkantam fel - Devin már csak tudja.
- Menjünk haza és beszéljük meg anyáékkal.
- Igazad van! - álltam fel - Most az egyszer nem hagyom, hogy eltérítsenek az igazságtól.
- Remek. - állt fel Polly is. Kisétáltunk a teremből és egyenesen fellépcsőztünk. A pultnál az Orion nevű viador várakozott.
- Hercegnők. - hajolt meg, de szóra se méltattam, elsétáltam mellette egyenesen a kijárat felé
- Most egy kicsit dühös, rá kell hagyni. - próbálta Polly menteni a helyzetet, nem sok sikerrel. Végig legalább 10 lépéssel előttük jártam, amíg a házhoz nem értünk. Szívem szerint futottam volna, de nem akartam Oriont kellemetlen helyzetbe hozni. Feltéptem a bejárati ajtót, Allegra egy csokor virágot helyezett az egyik vázába a fal melletti kis asztalon.
- A szívbajt hozza rám, kisasszony. - rezzent össze, majd meghajolt
- Hol van anya?
- A szalonban.
- Köszönöm. - bólintottam és besétáltam a szalonba
- Ó, de jó hogy megjöttél. - mosolygott rám anya - Pollyt és Oriont küldtem érted, nehogy lemaradj a próbáról.
- Teszek a ruhapróbára. - jelentettem ki határozottan
- Történt valami, kislányom? - fészkelődött anya a kanapén
- Ne kislányomozz itt nekem. Nem is vagy a vérszerinti anyám. - érzem, hogy dühömben melegszik a testem
- Tessék? - sikított fel
- Nem a ti gyereketek vagyok, ugye? Valld be, most már úgyis tudom.
- Maddyanne, ülj le, kérlek. - mutatott anya a fotelra
- Biztos hogy ez az igazi nevem?
- Biztos.
- Hát jó. - odaléptem a fotelhoz és leültem
- Ki mondta el? - nézett rám anya
- Senki. A családfánk kódexében láttam meg, hogy a nevem nem olyan színnel van írva, mint mindenki másé.
- A családfánk kódexe? - húzta fel a szemöldökét - És mégis hol találtad meg ezt a... kódexet?
- A Nagy Könyvtár alagsorában.
- Szóval ez volt az a nagy kutatómunka? Az ismeretterjesztés?
- Hát... végülis az volt, nem igaz? - néztem nyíltan anya szemébe
- Rossz helyen keresgéltél. A válasz nem a te családfádnál van, hanem az enyémnél.
- Ezt hogy érted?
- Rokonok vagyunk, Maddyanne. Volt egy nővérem, Cordelya, aki belehabarodott a boszorkánykirály unokatestvérébe, Westomba, de persze ez teljesen kölcsönös is volt. Összeházasodtak és állapotos lett. Minden szépen alakult, míg egyszer egy Anderson meg nem ölte Westomot. Cordelya akkor volt olyan 7 hónapos várandós. Teljesen összetört, már nem látta színesben a világot, de erős akart lenni a kisbaba miatt. Mikor elérkezett az idő, akkor rohantam én is, mert megbeszéltük, hogy ott leszek a szülésnél. Így is volt, rendben zajlott minden, vagyis majdnem minden. Mielőtt a baba világra jött, valószínű, hogy Cordelya már tudta, hogy itt a vége, mert megesketett, hogy ha vele történik valami, akkor magamhoz veszem a kisbabát és a sajátomként nevelem. - kinézett az ablakon, én nyeltem egyet - Megesküdtem rá, hisz a testvérnővérem volt, bármit megtettem volna neki és biztos voltam abban is, hogy semmi baj nem lesz. Nem volt igazam, mert meghasadt a mágiája, a villanásra a mai napig emlékszem. A baba pedig csak sírt vígasztalhatatlanul, de amikor a karomba vettem, akkor abbahagyta és édesdeden elaludt. Ez a baba te voltál, Maddyanne. Én a nagynénéd vagyok, de ha ma meghalok, esküszöm, hogy az anyádként fogok rád gondolni.
- A... a nagynéném? - pislogtam
- Apád persze örjöngött, hogy mit kezdjen egy ilyen kisbabával mert nekünk akkor még nem volt, nem is terveztük, de aztán eltelt egy pár nap és mintha mindig is a mi gyerekünk lettél volna. - letörölte a könnyét a kézfejével - Soha nem tettünk különbséget közted és Pollyanne között, mi neveztünk el, te a mi lányunk vagy.
- Ó, anya. - álltam fel és odaléptem hozzá, lehajoltam és megöleltem
- De apádnak ne mond el, hogy tudod, összetörné a szívét.
- Pedig el kell mondanom, mert mást is megtudtam. - leültem anya mellé a kanapéra
- És mit tudtál még meg? - ráncolta össze a szemöldökét, mire én nagy levegőt vettem és teljesen beszámoltam neki Devinről is és a lila boszorkányokról is.