A lila boszorkány

10. Az új szabály

Nem emlékszem hogy tettem meg az utat hazáig. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak Devinre és arra, ami történt. Devin szerelmes belém. A gondolatba is beleszédülök, de hogy vallhatnám be, hogy én is szeretem, amikor egy hét múlva egy teljesen másik boszorkányt kell megismernem házasulandó szándékkal? De az a csók, hűvös volt, de egyáltalán nem kimért, ahhoz képest, hogy először csinálta, nem volt ötlettelen. Ezen kuncognom kellett, mert lehet ő teljesen másképpen emlékszik az én első csókomra. Megálltam egy pár másodpercre a bejárati ajtónk előtt, aztán benyomtam a súlyos faajtót. Morpheus, a komornyik állt velem szemben.
- Kiasasszony. - hajolt meg - Már vártuk, hogy megérkezzen.
- Mi történt? Baj van?
- Ezt nem tudom, de a szalonba kéreti az édesapja. - mutatott a karjával a szalon ajtaja felé, így elindultam. Odabent apám és anyám ugyanazon a kanapén ültek, teát szürcsölgettek.
- Itt vagyok. - jelentettem ki határozottan
- Hát veled meg mi történt? - döbbent meg anyám, odaléptem a falon lévő tükörhöz. A hajam teljesen zilált állapotban volt, majdnem elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy Devin hogy irányította a mozdulataimat miközben csak a tarkómat fogta.
- Miért kellett jönnöm? - kérdeztem meg, hogy témát válthassunk, közben megigazítottam a rakoncátlan hajtincseimet
- Apád említette, hogy úgy határoztatok, a jövő héten megismered a leendő Párodat. - mondta anya szeliden, apa ezek szerint egy szót sem szólt arról, hogy ezt milyen formában csikarta ki belőlem.
- Igen. - ültem le egy székre velük szemben - És mi van, ha nem akar majd Párjának?
- Biztos vagyok benne, hogy akar majd. - jelentette mi apa
- Honnan tudod ennyire biztosan? - néztem rá
- Mert ez egy elrendezett Pár választás. - mosolygott
- Ezt hogy kell érteni? - húztam fel a szemöldököm
- Úgy, hogy a leendő Párod édesapjával együtt döntöttük el, hogy ti ketten biztosan jó házasságot köthetnétek.
- És te is ismered a herceget? - néztem anyára
- Biztos, hogy ismerem, hiszem ebből a Társaságból való, de nem tudom pontosan, hogy ki az. Én maximálisan bízom édesapád döntésében és elfogadom akárkit is választott.
- Azért hívtatok ide, hogy ezt tudassátok? Hogy nincs más lehetőségem?
- Nem egészen. -mondta anyám
- Akkor Pollyval van valami? - néztem anyára ijedten
- Dehogy, édesen alszik odafent. - intett anya
- A mai Tanács ülésről van szó. - mondta apa - Arra az elhatározásra jutottunk, hogy ideje a viadorok számát megnövelni.
- És ez mit jelent? - ráncoltam össze a szemöldököm
- Ez azt jelenti, hogy már nemcsak egy viador fog jutni minden családra, ugyanis hamarosan a ti generációtokból mindenki saját családot fog alapítani, oda is kellenek még viadorok.
- Ezt értem. - bólintottam - De jelenleg az én esetemben mit jelent az, hogy megnöveljük a számukat? Példál, hogy addig ki sem tehetem a lábam a házon kívülre, amíg Devin fel nem épül és el nem tud kísérni?
- Valami ilyesmit, igen. - mosolygott anya
- Persze, nem ennyire drasztikusan. - nevetett fel apa, bár szerintem ezen semmi vicces nincs - Hanem amíg Devin fel nem épül, bárhova is menni szeretnél, mindenképpen hívnod kell egy viadort, aki elkísér út közben. Ugyanez vonatkozik ránk is.
- Ahaaaa. És ha csak tizen vannak, de mi egyszerre akarunk elmenni itthonról, akkor azt hogy oldjuk meg? - tettem karba a kezem
- Úgy, hogy prioritási sorrendet fogunk felállítani az elvégzendő dolgaink között. - mondta apa
- És ez kinek a remek ötlete volt? Csak azt ne mondd, hogy a tiéd. - néztem apára grimasszal
- Nem az enyém volt, de bár nekem jutott volna eszembe hamarabb.
- Ez agyrém. Miért nem költözünk inkább egyből a viadorházba mindannyian? Gondolom az most a legbiztonságosabb hely. - forgattam a szemem
- Hogy neked milyen jó a humorérzéked! - nevetett anya, nekem inkább sírni volna kedvem. Ekkora baromságot, mint ez, te jó ég.
- Mikortól lép életbe ez a szabály? - néztem apára
- Minél hamarabb. Holnap beszélünk a vezérrel, úgyhogy szerintem 2 napon belül bármikor életbe léphet.
- Rendben. - álltam fel. - Ebédelhetek a szobámban?
- Természetesen! - mosolygott anya, bólintottam és elindultam az ajtó felé
- Csak még egy kérdés! - szólt utánam apa
- Igen? - fordultam vissza
- Hogy van Devin? Délután én is meglátogatom, de érdekel hogy milyen állapotban van.
- Jól van. Lassabb a gyógyulása, mert rengeteg mágiát elhasznált, de jól van.
- Ennek örülünk mindannyian. - mosolygott anya - Én csak azt furcsállom, hogy nem a terápiás központban látják most már el a sérült harcosokat.
- Ez nem a mi döntésünk volt Sybil drágám,  Atlas így rendelkezett, nekünk tiszteletben kell tartanunk, hisz ő lett a vezér, ő tudja a legjobban, hogy mire van szükségük. - nézett apa anyára
- Akkor is furcsa. - húzta meg anya a vállát, ezt végszónak tekintettem és kisétáltam a szalonból. Egyenesen felmentem a lépcsőn, majd amikor benyitottam volna a szobámba, Polly hangját hallottam
- Te vagy az, Maddy?
- Igen.
- Bejönnél egy pillanatra?
- Persze. - indultam el Polly szobája felé, majd bekukucskáltam a félig nyitott ajtó mellett - Anya azt mondta, hogy alszol.
- Nem lehet egyhuzamban végigaludni egy napot - vágott grimaszt Polly - Na, bejössz?
- Be. - léptem be a szobába teljesen
- Bocsánatot szeretnék kérni tőled, amiért ennyire felhúztalak mikor a Devinnel kapcsolatos érzéseimről beszéltem.
- Inkább én kérek bocsánatot, hogy úgy reagáltam.
- Ugyan már, teljesen jogos volt.
- Szerintem nem.
- Mindegy is, ezen ne vitatkozzunk újra. - mosolygott
- Rendben! - bólintottam
- Anya mondta reggel, hogy meglátogattad Devint. Nagyon rosszul néz ki?
- Hát... - eszembe jutott ahogy félmeztelenül ült az ágyban és kiszáradt a szám
- Ennyire nagy a baj? - zökkentett ki Polly az emlékből elkerekedő szemekkel
- Jaaa, nem. Bocsánat. Nem néz ki jól, de nem tragikus a helyzet, pár nap és rendbe jön.
- Akkor jó. - mosolygott
- Visszajövök még később és mindent elmesélek, de most lepihenek kicsit, a szobámba kértem az ebédem is, nem sokat aludtam az éjjel.
- Rendben. Akkor jó pihenést.
- Köszi! - mosolyogtam és átsétáltam a szobámba.