Kikapcsolva is szeretni?!?! (BEFEJEZETT!!!)

2.Rész

Kai Parker szemszöge:

Mikor beértem a suliba megpillantottam Bonnie ikertesóját; Miát. Nagyon nem szeretem, folyton a nyakamon lóg és mindig kellemetlen helyzetbe hoz. Nagyon nyomul, de engem nem érdekel, én Bonniet szeretem. Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy közeledik felém. Zavartan néztem magam körül, hátha Bonnie megérkezik, de nem. Már késő volt. Odaért és átkarolta a nyakam.

-Szia Kicsi! Mi újság veled?-kérdezte ördögien mosolyogva.

-Csá! Ha nem látnád várom a barátnőmet.-emeltem ki számára a "barátnőm" szót, hogy számára is érthető legyen. De ez a magabiztosság nem sokáig tartott...

-Már itt a barátnőd szivi!-mondta és elkezdte a nyakamat simogatni, amitől kirázott a hideg. Mi van velem? Miért hagyom magam? És mégis miért ráz ki a hideg? Ezt csak akkor érzem amikor Bonnie hozzámér...

Mikor felébredtem a sokkból lelöktem magamról a kezét. El akartam menni de, ő megragadta a csuklómat.

-Fogsz te nekem még könyörögni bby!-mondta szinte suttogva és közelebb hajolt hozzám úgy, hogy ajkai már majdnem az enyémen volt, de megállt, gondolom ezzel is kísérteni akart. Leblokkoltam... Mi van velem? Miért akartam hogy megcsókoljon?!

-Tudom hogy akarod Kicsi! Ne is tagadd!-mondta tovább és már orrunk összeért. Szívem kihagyott egy ütemet, de nem értem hogy miért. Talán megilyedtem... A kurva életbe is, de nem lehet... Nekem már ott van Bonnie. Ezt a tevékenységet egy hang szakította meg ami, Mia háta mögül jött.

-Itt meg mi történik?-kérdezte összezavarodva. Bassza meg ezt elkúrtam...

-Semmi!-vágtam rá és ellöktem magamtól.

-Aha....-mondta szemet forgatva és egy önelégült mosollyal az arcán elment.

-Hallani akarom!-mondta Bonnie szikrákat szórt szemekkel és számon kérő hanggal.

-Semmi... Csak idejött és elkezdett nyomulni.-mondtam higgadtan.

-De ura voltam a helyzetnek!-mondtam és megfogtam a vállát. Bár ezt még én sem hittem el.

-Aha, láttam...-mondta szomorú hangon és a földet vizsgálta.

Megszakadt a szívem hogy, így kell őt lássam. Nem hiszem el hogy most nem bízik bennem.

-Nem történt semmi.-mondtam már erényesebben.

-Nem érdekel! Láttam amit láttam!

-Bonnie, én csak is téged szeretlek. Nem kell senki más csak is te!-mondtam és magamhoz öleltem.

-Oké, menjünk órára!-hallottam a hangján a megkönnyebbülést. Ahogy a nyakamba motyogta ezt az egy mondatot kirázott a hideg... Mint Miától... Miért gondolok most is rá???

Ezután megindultunk az osztályba. Milyen ironikus hogy Mia is velünk jár egy osztályba. Bonniet átkarolva mentem be. Tudtam hogy most eszi az ideg és én csak a szemébe vigyorogtam. Ezután a cselekedetem után Bonnie-ra koncentráltam, örültem hogy minden rendbe van köztünk.