Vádolj!

7. fejezet - Emily

Emily

Már lassacskán minden megrendelt itallal elkészültem, amikor a papíromon megláttam a dupla whisky jéggel feliratot, ezzel egyidőben pedig a torok köszörülés is felkeltette a figyelmemet a hátam mögött. Igen, a jóképű de bunkó ügyvéd esete. De mit vártam igazából? Az ügyvédek többsége gerinctelen és hataloméhes, aki bárkin és bármin átgázol azért, hogy sikereket érjen el. Valószínűleg ez így van a magánéletében is - elmélkedtem, amikor is most már az ehhez az ügyvédhez tartozó hang szólított meg.

- Kisasszony, megkaphatnám már végre az italomat? - kérdezte tettetett kedvességgel a hangjában.

Már épp fordultam az irányába, amikor az ajtón egy ismerős arcot pillantottam meg. Adam?! Nem ez nem lehet igaz. Azt hittem már rég Olaszországban van az új munkahelyén, az új barátnőjével. Istenem, hogy a csudába mehetett ki a fejemből, hogy ma ő is itt lehet, ez nem igaz. - estem kisebb pánikba, mikor megpillantottam a volt pasimat, Adamet, amint belépett a Luis ajtaján.

Adam és én nem sokáig alkottunk egy párt, azt le kell szögeznem, de az a rövid idő annál hevesebben telt el. Körülbelül 7 hónapot lehettünk együtt, még az egyik egyetemi buli alatt ismerkedtünk meg egymással, és habár nem első látásra szerelem volt, már a kezdetektől megvolt köztünk a kölcsönös érdeklődés. Ő már akkor végzős jogász hallgató volt, mikor én első éves egyetemista voltam a gazmenen. Igazából fogalmam sincs, hogy ő hogyan került oda arra a bulira, mivel az elvileg egy specifikusan gólyáknak szervezett program volt. Bár most visszagondolva, valószínűleg nem ő volt ott az egyetlen, aki csak úgy odajött, hogy egy jót szórakozzon péntek este.

Mint már említettem nem első látásra szerelem volt a miénk, ugyanakkor ha lehet azt mondani egycsapásra végeszakadt kettőnk között minden, ami addig volt. A szakítás sohasem egyszerű tudom, annál már csak a plátói szerelmek gyötrőbbek, de lassan már fél éve, hogy szakítottunk, mégsem tudom azt mondani, hogy fel voltam készülve a viszontlátására. Nehéz megmondani miért is lett pontosan vége. Nagy valószínűséggel azért, mert a céljaink egyáltalán nem hasonlítottak. Ő mindenképpen ki akart költözni Olaszországba a diploma megszerzése után, én pedig bár elgondolkodtam rajta, hogy akkor ott folytatom az egyetemet, miután kiderült, hogy ő igazából nem tervezte a kapcsolatunkat hosszabb távra, nem volt kérdéses, hogy szét kell válnia az útjainknak, hiszen én itt képzeltem el a jövőmet. Pont ezért is érintett váratlanul, hogy most itt látom. Vajon mi történhetett? Valaki másnak adták a gyakornoki állást? Vagy esetleg végül meggondolta magát, és inkább hazaköltözött, vagy lehet, hogy eleve el sem ment?

Megannyi kérdés zúdult hirtelen a fejemre, amiknek válaszaira bár mélyen legbelül kíváncsi lettem volna, semmi pénzért nem mentem volna oda hozzá, hogy fel is tegyem őket neki.

- Kisasszony, halo, itt van? Megkapom ma még az italomat vagy esetleg fáradjak ki a kinti pulthoz, hátha ott gyorsabb a kiszolgálás... - hallottam újból mellőlem, amiért most iszonyú hálás voltam, hiszen végre kizökkentett a gondolataimból, és folytathattam a munkámat.

Ezek után már nem érdekelt, hogy milyen ez az ügyvéd, csak az, hogy Adam, ha lehet észre se vegyen, és meg tudjam úszni ezt az estét úgy, hogy ép szellemi képességgel térhessek haza.

- Jól van kisasszony, elég sápadtnak tűnik? - váltott udvariasabb és most már nem tegező formára a fickó, akit az előbb igaz bár a hátam közepére sem kívántam, most mégis örültem a társaságának, hiszen valamennyire elterelte a figyelmemet, az éppen a fejemben tomboló gondolathurrikántól.