Vádolj!

14. fejezet - Emily

Emily

Ahogy néztük egymást Daniellel megállt az idő, teljesen elvesztettem az időérzékem. Ő engem nézett, én őt. Csak ennyi volt a lényeg. Eddig nem ismertem ezt az oldalamat. Soha senki nem tudott ennyire megbabonázni, mint ez a férfi. Csak néztem az arcát, a szemei és az ajkai között jártattam a szemeim, ahelyett, hogy figyelném, ki lesz a következő vendég a pultnál. Megcsókolnám. És engedném, hogy folytassa. Erre a gondolatomra elmosolyodtam, hiszen magamnak is nehezen ismerem be, nemhogy neki, hogy vele tölteném ezt az éjszakát, attól függetlenül milyen az értékrendem. Mindig arra koncentrálok, hogy makulátlan maradjon az életem, de most nem érdekel. Nem érdekel mit mondana róla Adam, hogy mit pletykálnak róla, és az sem, hogy az est elején még pokolra is kívántam volna egyszer-kétszer a pasit.  

Még mindig engem nézett, mikor elmosolyodtam. A szája sarkában egy hamiskás mosoly jelent meg, és a szemei is elárulták, hogy élvezi a kialakult helyzetet. Biztos vagyok benne, hogy valami piszkos gondolata is támadt, mert hirtelen elsötétült a tekintete, és abból csak a vele szemben álló férfi nagy gesztikulálása zökkentette ki. Visszafordult a partneréhez, ezzel megszakítva a szemkontaktust, amiért egyszerre voltam hálás, hiszen a vendégek már vártak rám, ugyanakkor egy kissé csalódott is, mert még el tudtam volna nézni ezt a látványt. 

Tettem a dolgomat, szolgáltam ki az ügyvédek tömegét, és lassan már kezdtem hinni Liza sztorijában, hiszen én is érdekes részleteket hallottam ki egy-egy beszélgetésből. Például, hogy falun azért jelentette fel egyik szomszéd a másikat, mert reggel kukorékolni merészelt a kakasa és ez nem helyén való, mikor ő még aludna. Már-már annyira abszurdnak hangzik ez is, hogy ha az ember nem a saját fülével hallja, vagy tapasztalja meg a való világban, akkor képtelenség lenne ilyet feltételezni bárkiről is. Nem sokkal később Liza jelent meg a pultnál az újabb rendelésekkel. Azt kell mondjam, hogy nagyon jól megy az este, szinte akkor nem fogy el ennyi alkohol, amikor egy szimpla vasárnap este van, mikor a bár szinte csordultig van turistákkal. Ahhoz képest, képes lennék már azt mondani, hogy az ország alkoholfogyasztásának jelentős részét az ügyvédek teszik ki, mert biztos, hogy Andreasnak holnap sok mindenből kell majd rendelést leadnia.

- Hallod Em. Észrevetted, hogy az egyik ügyvéd pasi szinte egész este rajtad legelteti a szemét? - kérdezte Liza, miközben újra és újra felhúzta a szemöldökét.

- Nem, Liza én semmi ilyesmit nem vettem észre. Miről beszélsz? - adtam a hülyét, miközben belül nagyon nevettem barátnőmön, de nem akartam ilyen hamar lebuktatni magamat. 

- Jesszus Em, hát hova tetted a szemed, ezt még egy vak is látná! - háborodott fel Liza olyan halkan, amennyire csak tudott és folytatta. - Nézz oda, oda az a fekete öltönyös pasi a félisten mosolyával meg azokkal az őzikebarna szemeivel. - mutatott a hátam mögé Liza úgy, hogy már csak a személyleírás alapján is sejtettem, hogy Danielről van szó. 

Csak egy pillanatra fordítottam hátra a fejemet, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg Daniel az, de ez az egy pillanat is elég volt arra, hogy megint megálljon az idő egy kicsit körülöttem. Biztos vagyok benne, hogy minimum 5 másodpercig megint tartottuk egymással a szemkontaktust és csak azután fordultam vissza Lizához. 

- Na, most már csak láttad. Esküszöm az előbb úgy nézett rád, mint aki már levetkőztetett a szemeivel és itt azonnal elvinne egy menetre. - lelkendezett az előttem álló, mire én csak megforgattam a szememet, hiszen szinte már ő jobban odáig volt érte, mint én, pedig neki nem is tett ajánlatot.

 Viszont mindent számításba véve, tényleg azt tartottam most már a legjobbnak, ha beavatom az igazságba a barátnőmet és nem adom továbbra is a hülyét. Egy azért, mert nem vagyok az; kettő azért, hátha el tud látni valami jó tanács félével, ha már kilelkendezte magát; három pedig azért, hogy elmondhassam Adam is itt van, és ő is egy alakító tényező.