10. fejezet - Emily

903 26 0
                                    

Emily

Meglepett, amit Daniel mondott. Persze gondoltam, hogy ez csak egy amolyan csajozós duma lehet, amit simán elsüt minden nőnél akit fel akar szedni. "Barom volt, ha engedett elmenni". Nyilván, az elmúlt félévben sokszor hallottam ezt a mondatot Jasmine-től is, de egy vadidegen szájából hallani egészen más volt, akkor is ha csak az volt a célja, hogy bevágódjon azzal, hogy az exemet szólja le.

- Kérhetnék még egy kört ebből? És remélem nem zavarja, ha ezentúl Emilynek szólítom. - szegezte nekem kérdését és kérését a férfi. Ez a hangnem, bevallom már jobban tetszett. Az udvariasságot mindig is díjaztam, amitől kivert a víz, az a nyomulós közönségesség volt.

- Igen persze, máris hozom. - majd elvettem tőle a poharát, és a pult alól elővettem egy másikat. Elindultam elkészíteni a kért italt, de nem tudtam szabadulni a gondolataimtól. Megbabonázott ez a férfi, amire eddig sohasem volt példa, nem az a fajta vagyok, aki egy nézéstől már zavarba jön, most viszont egyértelműen ez történt.

Miközben öntöttem a whiskyt a pohárba csak lopva mertem felpillantani, de bárcsak ne tettem volna. Úgy nézett rám Daniel, ahogy eddig még soha senki. Éreztem, ahogy a szemével vetkőztet, és hogy legszívesebben itt azonnal magáévá tenne ha tehetné. Soha nem éreztem még ilyet, egyszerre fáztam és vert le a víz, a gondolataim össze-vissza cikáztak. Nem szeretem az egyéjszakás kalandokat, de tőlem nem megszokott módon most megfordult a fejemben, milyen lenne vele az ágyban.

- Tessék itt az itala. - tettem le elé a pultra a poharat és kezdtem neki a pult törölgetésének, bár szükségtelen volt, hiszen patyolat tiszta volt, valamivel csökkentenem kellett a bennem lévő feszültséget.

- Köszönöm. Mondd mióta dolgozol itt? - szegezte nekem a kérdést.

- Lassan 2 éve. - válaszoltam röviden, úgy hogy fel sem néztem a törölgetésből, mert féltem, hogy nem tudnék szabadulni a tekintetétől.

- És hogyan kerültél ide? - folytatta tovább a beszélgetést, és biztosan azt várta, hogy felemelem a fejem és a szemébe nézek. De nem adom magam ilyen egyszerűen.

- Mikor elvégeztem a bármixer képzést, megnyertem egy versenyt, és a főnöknek elnyerte a tetszését az általam készített koktél... - mondtam a long story short story változatot, de még most sem néztem fel a pultról. Csak beszéltem és beszéltem, amikor hirtelen a kezemért nyúlt és az ajka elé emelte, hogy egy apró csókot leheljen rá. Lefagytam. Minden testrészem megdermedt és azt hittem, hogy csak a képzeletem játszadozik velem. Néztem a férfit előttem, és nem bírtam mozdulni. Ő is csak nézett a szemembe, és láttam a mosolyát, hogy ezt akarta elérni, és sikerült neki. Meglepett.

- E-e-ez mégis mi volt? - kérdeztem tőle, bár a fejemben erőteljesebben hatott ez a mondat, mint ahogy végül kimondtam. Nem találtam a hangomat, bár igyekeztem higgadtnak tűnni. A pulzusom valószínűleg az egeket súrolta és éreztem, hogy most kell józanul gondolkodnom, különben még magam is megbánom, amit tenni fogok.

- Csak azt szerettem volna, hogy végre a szemembe nézz, Emily. - válaszolta mosolyogva hatalmas önbizalommal.

Manapság nagyon ritka az, hogy egy férfinek olyan önbizalma legyen, ami egészséges. Ezen a férfin látszott, hogy teljes mértékben harmóniában él önmagával, a kisugárzása teljesen más volt, mint Adamé vagy bárki másé akivel eddig találkoztam. Annyira belefeledkeztem a férfibe, hogy nem is vettem észre először mikor egy új vendég megjelent a pultnál.

- Szia haver, látom itt ragadtál a pultnál, már mindenhol kerestelek. - kezdett bele mondandójába az ismeretlen, majd felém fordult. - Oh, most már látom miért horgonyoztál le, egy ilyen szépséget én sem tudnék egykönnyen itthagyni. - címezte a mondandóját Danielnek, miközben le sem vette rólam a szemét.

Vádolj!Where stories live. Discover now