Vádolj!

17. fejezet - Daniel

Daniel

Mint, ahogy sejtettem nem sokkal 1 óra után, kilépett a Luis tulajdonosa az irodájának ajtaján és egy kis figyelmet kérve elbúcsúzott mindenkitől és megköszönte a kollégái munkáját. Mi is hálásan megköszöntük neki, hogy helyet adott az eseménynek, ami tény, hogy jól sikerült, éppen ezért is voltam meggyőződve arról, hogy vissza fogok ide térni még. Egyrészt valóban egy elegáns és ízléses hely volt a Luis, a kilátásról nem is beszélve. Másrészről pedig a kiszolgálás is abszolút top kategória volt, és itt volt Emily. Amit előbb a felszolgáló csajszi csinált, az számomra egy egyértelmű célzás volt. Mintha az az üzenet nekem szólt volna, amit mondott, hogy vigyázzak mit csinálok. Persze eddig is sejtettem, hogy ők Emilyvel barátnők, de ez a cselekedet még inkább megerősített ebben.

Az emberek sorban kezdtek el gratulálni és elköszönni a tulajdonostól, így én is odamentem és megköszöntem neki az estét. Majd pedig útjára bocsátottam Gabrielt és Marcellt is, de a szemem sarkából épp akkor pillantottam meg, hogy az az Adam a lift fele tart, miközben valamit éppen Emilynek próbál eltátogni. 

- Na haver, mondtam én, hogy érdemes lesz eljönni ma este, micsoda csajjal mész haza. - kacsintott rám Gabriel, és most az egyszer igazat adtam neki. - Igaz nem egy mindent bevállalós ügyvéd gyakornok csajszi valószínűleg, szóval mi tagadás nem irigyellek, nem lesz könnyű estéd, de én tényleg nagyon örülök neked.

- Így van, Dan mi megyünk is, de szerintem azt reggel emlegessük fel Gabrielnek, hogy elvesztette a fogadást, úgyhogy a következő alkalmakat ő állja. 

- Hé, ez nem ér, te végig az ő pártját fogtad?! Szép mondhatom, na nem baj, abba is fogadhatnánk Dannel, hogy nem hívod el a kis pincércsajt egy randira. 

- Valóban? Na azt majd meglátjuk. Viszlát Dan.

Sorra pasisan megölelgettük egymást, hiszen bármennyire is furcsa egyeseknek, igen a pasik is meg szokták ölelni egymást, és ezen nincs semmi félreérteni való, hiszen mi is emberből vagyunk. Elköszöntünk egymástól, Gabriel előre is indult, majd csak annyit láttam, hogy Marcell máris a pincérlány felé vette az irányt. Elbeszélgettek egy ideig és átadta neki a névjegykártyáját. Szóval mégis elhívta, büszke vagyok a haveromra. 

Tény, hogy szeretjük a nőket. Melyik ép eszű férfi az, aki nem szereti a nőket? Természetesen azok, akik így születtek és nem a nőkhöz vonzódnak. De ha bármelyik hetero férfit megkérdeznéd, hogy mi a legnagyobb szenvedélye a Földön, valószínűleg azt mondaná, hogy a nők. Sok nővel találkoztam életemben eddig, és bizton állíthatom, hogy egyik sem hasonlított a másikhoz. Tény, hogy vannak hasonló szokásaik, de egyik nő sem tud ugyanolyan lenni, mint a másik, még ha nagyon igyekszik is. Na meg persze azt sem felejthetem el, hogy igen, külsőleg azért hasonlóak lehetnek, hiszen divat a szőke haj, a csináltatott műmell vagy a műszempilla a műkörömmel. Ezt nem tudom megcáfolni. Egy ideig, amíg az ember fiatal ezek nagy hatást tudnak gyakorolni a fantáziánkra, hiszen olyan különlegesnek hat, mivel egyáltalán nem természetes. De ez egy idő után veszít a varázsából, hiszen miután a huszadik ugyanolyan mű, kemény mellet fogod, és a 25. csajnak is, aki megszólítasz a bárban hosszú, egyenes és szőke haja van, már kezd unalmassá válni a dolog. Arról nem is beszélve, hogy a mai fiatal lányok bibliája nem a Szent Biblia lett - mondhatnám hál' Istennek, hiszen bár tisztelem a vallást, nem minden dologban tudok vele egyetérteni, például azzal, hogy ne vétkezz...Hogy a jó istenbe ne vétkeznék, mikor az az egyik legszebb dolog a világon?! - Na de visszatérve, a mai fiatalok inkább a social media tökéletesnek feltüntetett világát tekintik követendő példának, ahol a nők gyakran megjátsszák magukat, csakhogy mégtöbb nézettséget kapjanak és a férfiak nyálcsorgatva kommenteljenek. Ezt azután a való világban is szívesen alkalmazzák, és igen sokszor én sem vetettem meg ezt, hiszen férfiból vagyok és van az az állapot, amikor már annyira ki vagyok éhezve egy nőre, hogy pár szép szó és egy szempillarebegtetés is a földre kényszerít és beindítja a fantázián annyira, hogy nem gondolkodom azon, mennyire természetes ez a viselkedés.