Vádolj!

12. fejezet - Emily

Emily

Miután Daniel elment, minden koncentrációmat a vendégekre összpontosítottam, hiszen már kihúztam ma a gyufát Andreasnál, nem hiányzik még egy fejmosás. Szerencsére nem volt egyhangú a rendelésleadás, hiszen jóformán mindenki mást kért. Amikor Liza is leadta a kért italok listáját, nekiálltam elkészíteni azokat, addig pedig tudtunk pár szót is váltani egymással.

- Hallod Emily, nem semmi ez az ügyvéd buli. Olyan sztorikat hallok fél füllel, hogy el sem hiszem. - mondta Liza hitetlenkedve, ami bevallom nem igazán tudta felkelteni az érdeklődésemet, hiszen Adam is volt hogy mesélt, és jól tudtam, hogy hiába keres sokat, nem egy álomszakma...legalábbis számomra semmiképp sem.

- Liza, te minden eseményen ezt mondod...- próbáltam ráébreszteni barátnőmet, hogy lehet kicsit felnagyítja a valós történetek jelentőségét.

- Nem Em, tényleg nem viccelek. Az előbb hallottam, hogy mesélte az egyik nő, hogy egy olyan férfit kellett védenie, aki miután felgyújtott tíz kocsit egy fesztiválon még meztelenül be is rohant az egyik üzletbe és hangosan kiabálta, hogy be van szívva. Elvileg találtak is nála a rendőrök 1 kg kokaint, de azt mondta, hogy nem emlékszik, hogy ő bepakolt volna magának porcukrot, mivel nem is szereti. - mesélte lelkesedéssel, amennyire halkan csak tudta, de nem bírta ki, hogy a végét már ne nevesse el ő is.

- Elképesztő egy sztori mondhatom. - nevettem most már én is rajta. Liza te elhiszed, hogy ez így megtörtént? - kérdőjeleztem meg őt, de nem keltett benne a kérdésem sem kétségeket a sztori realitásával kapcsolatban.

- Figyelj Em, én a mai világban simán el tudom képzelni. Azért itt is szoktunk fura emberekkel találkozni, nem hiszem, hogy ez nem történhetett meg a valóságban, láttunk már mi is dolgokat. Emlékszel arra a pasasra, aki megkérdezte, hogy ha hoz egy kis füves sütit, akkor kirakhatja-e az asztalra? - emlékezett vissza arra a sztorira, ami nem is olyan régen történt velünk itt a Luisban.

- Igen emlékszem, ne is mondd, annak sem volt ki mind a négy kereke.

- Na ugye, igazam van.

- Jó jó Liza, legyen igazad, de azért engedd meg, hogy kételkedjek benne. - nevettünk fel végül, de nem sokáig, mert megláttuk, amint Andreas épp kitekintett az irodájából, így azonnal siettünk vissza a munkánkhoz.

Kiszolgáltam az összes vendéget, egyik-másikkal még pár szót is váltottam, hiszen nagyon jól esett, ha megdicsérték a munkámat, és hogy milyen esztétikus az ital amit kézhez kaptak. Szeretek bármixer lenni, hiszen sokkal több van ebben a munkában, mint azt mások gondolják. Ez nem csak az alkoholokról szól, hanem sokkal inkább a szépségről és azokról az emberekről, akik végül fogyasztani fogjak. Emellett persze a mixerről is szól, hiszen bár nehéz elképzelni, de egy kicsit minden italban adunk egy darabot magunkból is, mert mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk a vendégnek, mégis mindig egyedi legyen a kész alkotás, legyen szó akár egy puccos koktélról, akár csak egy pohár borról.

Miközben sürögtem-forogtam a pultban észrevettem a szemem sarkából, hogy Adam ült le a pulthoz és várja, hogy odamenjek hozzá. Nem volt sok kedvem felesleges kontaktusba kerülni vele, hiszen bár nem haragudtam azért rá, ami velünk történt, mivel sok mindent köszönhetek annak, hogy anno akkor és ott köztünk mindennek vége lett, mégsem szerettem vele beszélni. Nem figyeltem rá, nem mentem oda, hogy felvegyem a rendelését, úgy gondoltam, mint itt dolgozó, eldönthetem, ki az, akit éppen kiszolgálok. Már az Adam után érkezők is megkapták az italukat amikor végül nem bírta tovább, hogy figyelmen kívül hagyjam.

- Kérhetnék egy italt, Em? - szólt felém Adam, mikor egy vendéget szolgáltam ki.

- Igen Adam, mit szeretnél? - vetettem oda neki, és már fordultam is, hogy nekikezdjek egy újabb csodaital elkészítéséhez.