Sunset_Charles Leclerc

part 12

Korán reggel Arthurékkal együtt mentem ki a repülőtérre. Carlaval beszélgettem. Bárcsak valami divatról. Nem de? O hát persze, hogy Charles volt  a téma. Mi más lett volna. Arthurék eléggé ránk álltak. Szóval megkellett igérnem nekik, hogy beszélek vele egyik nap.

-Sziasztok. -mosolygott ránk Lorenzo és Charlotte. Na azt nem gondoltam, hogy a mindenkibe ők is bele tartoznak. Így aztán picit meglepődve öleltem meg őket. Így már csak Charlesra vártunk elvileg.

-Menjünk Charles már vár ránk. -biccentet Arthur a repülő gép felé utána pedig boldogan karolta át szerelmét.

-Jó reggelt. -jelent meg az említett személy. -Na menjünk Párizs csak ránk vár. -mondta boldogan mire a többiek fel is mentek a repülő gépre. -Nicole gyere. -húzott maga után. -Itt nyugodtabb. -ültetett le egy székre majd le ült velem szembe. Őszintén tényleg picit nyugodtabb volt itt.  Nem volt körülöttem Carla illetve Arthur sem akik csak azzal foglalkoznak, hogy akkor mi van köztünk.

-Itt tényleg jobb. -ismertem el.

-Jobban vagy? -nézett egyenesen szemeimbe. Az a zöld szempár...

-Persze. -mosolyogtam rá. -Meg talán azért Párizst nem hagynám ki. -dőltem hátra a székbe.

-Csak vald be, hogy élvezed, hogy megmentetelek Arthurtól. Nagyon durván bepörögtek. -mondta nevetve. Hiába tagadjuk igaza van.

-Van benne valami. De majd megoldjuk.

-Majd meg. -ismételte el.

Repülő gépről leszállva egyből a városba vezetett az utunk. Hotel meglátogattása után egy hangulatos kávézóba tértünk be. Egy kis süti és kávé és már mentünk is várost nézni.

Néhány busz út, látványoság és megannyi beszélgetés és nevetés után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk plázázni.

-Oké én Arthurral megyek. -tette fel a kezét Carla. -Jobb ha vele vagyok mint hogy megint több ezer eurót tüntessen el. -Hm ezek szerint Charles nyerte a fogadást.

-Szerintem ez eldölt. -nézett ránk Lorenzo miközben barátnőjét közelebb húzta magához. Na szuper. Charles és én a bevásárló központban. Újra csak ketten? Érzések újra elő nem de?

-Valami elképzelés? Vagy csak végig járjuk az egész plázát és ami tetszik azt megnézzük?

-Utóbi. -néztem fel rá. -Egyébként nem nagyon érdekel jelenleg a vásárlás. -mondtam ki őszintén.

-Hanem? -állt meg hirtelen majd rám nézett kérdőn.

-Beszélnünk kell. -mondtam komolyan.

-Oké írok Arthurnak, hogy ne keressenek majd minket és akkor lelépünk valahova jó? -csak bólintottam miközben Charles figyeltem ahogy írt gyorsan egy üzenetet. -Hívok egy taxit addig gyorsan találd ki hova menjünk.

-Oké oké. -kezdtem el én is bújni a telefonomat. Bár gyorsan megtaláltam amit kerestem. Csak a híd neve kellett. Csendes, szép és nyugodt. Ami nekünk pont most kellett.

-Nem baj, hogy...?

-Dehogy. -mondta mosolyogva. -Menjünk csak nyugodtan. Tényleg ránk fér már egy beszélgetés. -mosolygott rám majd átkarolva kimentünk az épületből.

-Hova lesz? -kérdezte a sofőr mire lediktáltam a város szélén található hídnek a címét. Bár a sofőr nem rám figyelt inkább azért izgult, hogy hogyan vezessen úgy, hogy egy F1-es pilóta ül mögötte. De azért mi jót szórakoztunk olaszul a sofőr remegésén.

-Jól választasz. -karolta át a derekamat miközben lenézett a hídról.

-Lemegyünk a partra? -néztem fel rá mire csak bólintott.

-Szóval -sóhajtottam nagyot. Charles csak érdeklődve rám nézett amitől őszintén megremegett a gyomrom. Nem a félelemtől. Inkább Charles érzéseiről. Szemében mindent láttam. Az összes eddigi fájdalmát és a félelmet azzal kapcsolatban, hogy engem is elveszít. Szóval erről van szó. Fél, hogy valami olyasmit mondanék neki amitől ő teljesen összetőrne. Pedig nem is van. Nicole szedd össze magad. Megtudod tenni. -Tudod sokat gondolkodtam kettőbkről. -fogtam meg a kezét. -Úgy érzem, hogy kezdelek megkedvelni. -mondtam ki halkan. Charles csak mosolyogva illetve csillogós szemeivel rám nézett.

-Mint mondtam várok rád. -tűrte arébb egyik koszáló hajtincsem. -Ez az egész nem csak rólam szól. Tőled is függ az, hogy éppen mi van köztünk. Bár igen talán jobban tetszene már az az álapot, hogy tudom mellettem vagy szeretsz és minden ilyesmi. -nézett a szemembe. -Nicole én...

-Kérlek ne mond ki. -szórítottam meg a kezét.

-Miért? -nézett rám kérdőn. Válasz pedig egyszerű volt.

-Mert rosszul esne az, hogy én még nem vagyok képes ugyan úgy vissza mondani.

-Igaz. -mondta szomorúan majd átkarolt. -De tud, hogy nálad csodálatosabb nőt nem is ismerek. -fordított magával szembe majd megcsókolt. Mint mostanábban oly sokszor. De minden alkalommal más. Több érzelem, szeretet és szerelem társul ezzel. És ha egy pillanatra is. De gyógyír minden sebre.

-Nem akarsz vissza menni a hotelbe? -kérdeztem halkan mikor már egy ideje egymásnak dőlve ültünk a padon és néztük ahogy a folyó lassan folyik, ahogy a madarak csipognak és ahogy az emberek sétálgatnak. Ketten de mégis olyan volt mintha egyedül lennék és ez pont tökéletes volt.

-Vissza menhetünk. Kezd hideg lenni. -szorította össze kezünket.

-November van. -húztam magamon picit összébb a szövetkabátom. -Csoda, hogy nem esik a hó. -mondtam nevetve  amibe ő is csatlakozott.

Hotelbe nyilván egy szobát kaptunk. Mert persze Lorenzo is véletlenül elfelejtett plusz egy szobát foglalni. Így kerültem Charleshoz. Aminek jelen pillanatban csak örülni tudtam. Charles póló nélkül mászkált ide oda miközben idegesen telefonált. Mennyország nem de?

-Ebbe jössz? -nézett végig rajtam mikor letette a telefont. A tükörbe néztem majd végig húztam a ruhám felső részén a kezem. Túlzásba fixen nem vittem miután egy egyszerü fekete hosszú ujju talpig érő ruha volt rajtam. Sminkelni sem szoktam így csak ennyi volt rajtam.

-Úgy tűnik. -mosolsogtam rá. -De te akkor is szívdöglesztőbb leszel. -mondtam ki halkan miközben végig néztem ahogy felveszi a fekete ingjét.

-Ez messze menőleg nem így van. -mosolygott rám. -Mehetünk? -karolta át a derekamat.

-Persze.

Ha fél Párizst nem sétáltuk végig beszélgetve akkor szerintem nem túlzok. Bár Charles mellett az idő egy pillanat alatt elrepült és csak akkor térített észhez mikor Charles megfogta a kezemet. Nem érdekelte azt, hogy Párizs legforgalmasabb utcájában vagyunk. Sőt az se érdekelte, hogy báemikor felismerhetik miután Monaco egyik leghíresebb emberre.

-Itt is vagyunk. -állított meg egy fánál ahol minden adott volt egy piknikre. -Meglepi. -tette hozzá mosolyogva.

-Charles ne már. -öleltem meg nevetve.

-Tudod a kis madárnak köszönd aki azt csiripelte, hogy valamikor szeretnél itt piknikezni. -nézett rám mosolyogva.

-Kitekerem a nyakát a kis madárnak. -gontoldtam Arthurra. Az sem ki zárt, hogy valamelyik bokorból néz minket. Sőt biztos is.

-Azért csak vigyázz vele. -mondta nevetve Charles. -szükségem lesz még rá.