Sunset_Charles Leclerc

part 17

Nicole Mille

A karácsony édes  hangulata teljesen átjárt minket. Egy svájci fa házban voltunk. A tájat teljes egészében hó borította. Jessie, Pascale illetve Charlotte mézeskalácsot sütött aminek illata teljes egészében bejárta az egész házat. Apa Lorenzoval beszélgetett valami üzlet féleségről. Mi pedig a hatalmas nagy karácsony fát díszitettük. Ajándékok már alatta voltak. Ahogy néha Arthur is mikor leesett egy két dísz.

-De ha leejtesz. -néztem Charlesra aki azt találta ki, hogy a tetejét úgy díszítsük fel, hogy felvesz a nyakába. Akkor úgy pont elérem.

-Vigyázok rád nyugodj meg.

-Jézus Leclerc ha leejted az egyetlen egy lányom. -kapta majdnem a szívbajt apa mikor meglátott minket.

-Én is ezt mondtam neki. -néztem le, hogy elkérjek Carlatól egy újabb díszt.

-Nem lett volna egyszerűbb egy széket hozni? -kérdezte Arthur.

-És azzal, hogy fogod elérni a tetejét? -néztünk rá egyszerre mind hárman.

-Jól van na. De ezt tudom díszíteni. -állt föl a székre.

-Felrakom a csúcs díszt aztán hozzunk be széket. -vettem el Carlatól az adott diszét.

-Picit ferde. -segített ki Arthur.

-Szerintem az egész fa ferde. -Nézte messzebbről Lorenzo.

-Hát akkor az meg már a ti hibátok. -nézett Carla a három Leclerc fivérre.

-Na megint mi vagyunk a hibásak. -csapta össze kezeit Charles. 

-Lejöhetnék? -kérdeztem lassan halál félelemmel.

-Ja persze.

-Jó most már nem fogok meghalni. -sóhajtottam nagyot mire egyszerre röhögött fel mindenki.

-Hát most biztos, hogy nem. -karolt át Carla nevetve.

-Amúgy faszom kivan már ezzel. -jött le Charles a székről. -Nem tartunk egy kis szünetet? -nézett szét rajtunk.

-Szokásos? -kérdezte Arthur mire a bátya csak bólintott.

-Ahogy mondod Arthur. Szokásos. -kezdett el mosolyogni.

-Te tudod miről beszélnek? -hajolt hozzám közelebb Carla.

-Őszintén fogalmam sincs de ha az érzéseim nem csalnak akkor vagy kimennek és mint egy óvodás játszanak a hóba vagy pedig bajban vagyunk. -néztem a két fiúra felváltva.

-Most mivan? -kérdezte Arthur. -Gyerünk öltözni megyünk ki. -csak nevetve összenéztünk Carlaval. Miután pedig rájöttünk, hogy talán rossz férfiakat választottunk az idők végzetéig elkomolyodott arccal néztünk újra egymásra.

-Jobb ha megyünk. -mondta Carla mire csak bólintottam. -Ti komolyan egymást dobáljatok hógolyóval mint a kis gyerekek.

-Persze. -mondta boldogan Charles. -Ha telitalálat. -mondta boldogan mikor eltalálta Arthurt.

-Úgy is én nyerek. -dobot el kettőt is Arthur.

-Leclerc család két gyöngyszeme. -könnyeztem meg a jelenetet.

-Drágám számolod? -üvöltötte Arthur ugyan is időközben elkezdődött a kettőjük háborúja.

-Számolja a fene.

-Na így nem muri, hogy ti nem vagytok benne. -jött oda hozzánk Charles. -Karácsony van nem temetés. -mondta ki hirtelen mire minden is átfutott a fejemen.
-Basszus. Rohadt élet. Bocsánat kincsem teljesen el is felejtettem. -ölelt szorosan magához

-Semmi baj. -mondtam szemlegesen.

-Gyere menjünk be. -vitte Arthur Carlat arrébb.

-Hiányzik? Jó nyilván hülye kérdés. -forgatta meg nevetve a szemét.

-Nyilván hiányzik. Te is tudod mennyire szereti a karácsonyt. Mindig is szeretet kint játszani a hóba illetve mézeskalácsokat díszíteni. Vagy csak simán sétálgatni ilyenkor az erdőben.

-Hát mit szólsz ha most megcsinálnánk mind azt amit ő szeretet régen.

-Ez tök jó ötlet. -néztem fel szemeibe. 

-Benne vagy? -támasztotta homlokát az enyémnek.

-Aha. -mondtam mosolyogva. -Charles. -néztem rá meglepődve. -Ez nem egyenlő azzal, hogy megfogsz majd eldobsz. -mondtam sértődötten.

-Emi kedvence volt pedig.

-Hát a húgomnak rossz ízlése van. -nyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzon.

-Jó akkor ezen kívül gondolkozzunk mit szeretett.

-Mint mondtam sétálni.

-Hát akkor nincs más választásunk. -fonta össze ujjainkat.

Sötétedésre értünk csak vissza. Szóval ha tippelhetnék kint voltunk vagy egy órát. Ami után egy forró tea illetve frissen főzött fő étel tökéletes volt.

-A közös karácsonyunkra. -emelte fel poharát Lorenzo majd összekoncitottunk mindannyian jó egészséget kívánva.

-Pascale istennő vagy. -néztem a Leclerc anyukára. -És még hogy én főzök jól.

-A sütik amiket csinálsz az jobb. Bocsi anya. -mondta Arthur.

-Mázlista fiaim vannak akkor. -mondta nevetve.

-Látod anya mindig jól választok. -mondta büszkén Charles.

-Persze. -forgatta meg a szemét. -Első normális döntésed az életedbe Nicole. -mondta őszintén Pascale mire egyszerre nevetünk fel.

-És anyának még igaza is van. -bólintott Lorenzo.

-Na azért a Ferraris igazolásom is jó ötlet volt. -szerintem ezt ő se gondolta komolyan.

-Főleg az idegrendszered szempontjából nem? -néztem fel kérdőn.

-Na jól van hagyjatok. -hisztizett be amit mi még nagyobb nevetéssel fogadtunk.

Vacsora után egy rövidke ajándékozás történt. Tényleg csak apróbb ajándékokat vettünk egymásnak. Ezek után pedig együtt mint egy nagy család leültünk és megnéztünk együtt egy filmet. Az este végére pedig Charlotte, Arthur és Jessie társaságában játszottunk egy aranyos társas játékkal. Tökéletes karácsony úgy érzem. Tényleg már csak Emily hiányzott.
A játékot persze természetesen ki más mint Arthur nyerte volna. Biztos vagyok benne, hogy csalt és egyszer le is fogom buktatni ha rájövök hogyan csal.

-Boldog karácsonyt kincsem. -karolt át Charles. -Egyébként bocsi ha megzavartam az egyedül léted. -engedett el lassan.

-Dehogyis. -dőltem mellkasának. -Olyan jó volt ez a nap. -mondtam ki halkan miközben folyamatosan még mindig a sötét tájat néztem.

-Örülök, hogy ilyen jól érzed magad újra. -mondta ki őszintén. -Bár tudom sose leszel olyan mint régen. Nekem így is tökéletes vagy. -puszilta meg a fejem tetejét.

-Charles. -fordultam vele szembe mire tekintetét rám emelte. -Boldog karácsonyt neked is. -csókoltam meg lassan. Amit még egy pár követett. Picit elkapott minket a hév.

-De még milyen jó karácsonyunk lesz. -mondta vigyorogva majd újabb puszit adott az arcomra. -Nicole. -nézett a szemeimbe. -Vigyázok rád esküszöm. -csak mosolyogva rá néztem. Számomra ez volt az a pont mikor teljes mértékig megbíztam Leclercbe.

-Szeretlek. -húztam magamhoz közelebb, hogy újra megcsókolhassam mézédes ajkait.