Sunset_Charles Leclerc

part 23

Nicole Mille

Apukám és Arthur mellett ültem a Ferrari garázsába. Charles még nem vitte ki az autót. De a kocsi már csak rá vár. Szemébe látom, hogy izgul. Hiába tagadja. Ma tényleg bizonyítani akar. Sose állt még dobogón a hazai versenyén. Ráadásul most mi is itt vagyunk így szerintem dupla akkora a nyomás rajta, hogy apukám nézi őt innen a helyszínről.

-Sok szerencsét. -csókoltam meg Charles-t mielőtt még felvette volna a sisakját. Lágyan viszonozta tettem majd miután felvette a sisakját szorosan magához ölelt. Mélyen magamba szívtam az illatát majd egy utolsó puszit adva a sisakjára tudattam vele, hogy vigyázzon magára. Bár az autóba ülve úgy is elfelejti és úgy megy majd mint az őrült. Mi meg majd kapjuk a szívbajt az anyjával nem? 

-Mutasd meg. -ölelte meg a tesója is.

-Gondolj a fogadásunkra. -biztatta apukám sajátosan. Őszintén nem is az apám lenne ha nem valami ilyesmit mondott volna.

-Úgy is nyerek. -mondta magabiztosan.

-Legyen úgy fiam. -bólintott az anyja.

-Túl nagy a tét így muszáj. -hagyott ott minket majd a mérnökéhez ment oda egy két szót váltani.

-Mégis milyen tét? -húzta fel Arthur a szemöldökét. Ó szóval nem mesélt mindenkinek a fogadásról. Sunyi. 

-Új órát kap. -mondtuk egyszerre apukámmal.

-Hova? Van neki ezer. -nevetve Lorenzo. Őszintén pedig nem állt messze az igazságtól. 

-Ilyen az ha egy óra gyártó a fő szponzorod. Amúgy is elején te intézted el neki. -magyarázta Charlotte.

-És még a lányom szíve is az övé. -fordult hátra apa nevetve.

-Nicole. -fogta meg Arthur a vállamat. -Kijössz picit. -mutatott a garázs kijárata felé.

-persze. -Álltam fel az eddigi helyemről.

-Charles mondta, hogy elmesélted neki. -vágott egyből a közepébe. 

-Nagyon szomorú igaz? -Tudom, hogy az. Nagyon család centrikus elég csak abba bele gondolni mai napig mennyire szenved az apja halálától. Több interjúba is elmondta hát még nekem mennyiszer, hogy akar egy gyereket ha nem kettőt vagy hármat.  

-Egy kicsit. De majd megbékél vele. Te sokkal fontosabb vagy neki. -mosolygott rám bátorítóan Arthur.

-Tudom. Csak olyan szar érzés. Charles mindent megadd értem. Mindent megtesz a boldogságomért én meg alig tudom meghálálni ezt. -mondtam gondterhelten. -Félek, hogy borzalmas barátnő vagyok. -motyogtam halkan a szavakat. 

-Felejtsd el ezt a baromságot. Nicole komolyan mondom neked sose láttam ilyen boldognak. -ölelt át karjaival, Arthur. -Köszönöm, hogy a bátyám mellett vagy. Sokat jelent ez nekem. -puszilta meg a fejem búbját. 

-Ha úgy nézzük a végére tényleg egy család leszünk. -váltottam egy picit témát. 

-Remélem minél hamarabb. -mosolyodott el Arthur.

A garázsba ülve jól elvoltunk. Mindenki beszélgetett mindenkivel, együtt izgultunk Charlesért. Illetve boldogan vártuk a verseny végét. Charles hatalmas előnyel vezetett. Így szinte biztosak voltunk a győzelmébe. Így apa már el is ment a nyereményért. Nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről mikor az utolsó körben a kockás zászló Charles intette le elsőként. A garázs szinte tombolt. A mérnökök boldogan vették le a fülhallgatót és sajátos módon ünnepeltek. Pont úgy mint mi. Egymást ölelve mantráztuk folyamatosan. Charles Leclerc a 2024-es Monacói nagydíj győztese. Bennem pedig még akkor sem esett le az egész mikor Charles mellettem már a családjával ünnepelt. Csak mosolyogva hullajtottam néhány könnycseppet. Apukámtól pedig egyből meg is kapta egy fekete dobozban az ajándékát amit ő is csak mosolyogva vett el.

-Na gyere segítek. -fogta meg a derekamat, hogy átemeljen a korláton.

-Nagyon ügyes voltál. -öleltem magamhoz. -Olyan büszke vagyok rád. -csókoltam meg újra meg újra. -Na de muti az órád kíváncsi vagyok. -néztem fel Charles szemeibe aki csak mosolyogva kinyitotta a fekete dobozt. Azonban abba nem egy óra volt hanem egy gyűrű. De amint észbe kaptam volna Charles már előttem térdelt arra várva, hogy rá figyeljek és mondjon egy megható beszédet. Nem mintha az nélkül nem mondanék neki igent. 

-Nicole. -mosolygott rám. -Tudod mikor legelőször meglátalak már akkor tudtam. Vagyis reméltem, hogy egyszer majd te leszel a feleségem. Te leszel az az ember aki mellett önmagam lehetek bármikor, bármilyen körülménybe. Te leszel a lelkitársam, a támaszom bármilyen helyzetben. Akire számíthatok. Illetve reméltem, hogy te leszel az az ember az életembe akivel együtt felnevelhetek egy gyereket. Nem is kívánhatnék nálad csodálatosabb nőt magam mellé. Te vagy a napjaim fénypontja. A szeretettem értelme. Szívem egyetlen egy választottja most és mindörökké. Gyönyörű mosolyoddal bearanyozod a reggeleket és az estéket. Imádom, hogy a legkisebb dolgoknak is úgy tudsz örülni mint most. -nézett végig mosolyogva testem egészén. -Lehet még korai. De muszáj feltennem a kérdést. Nicole Mille. Ugye hozzám jössz feleségül?-nézett szemeimbe. Szemeimbe ahol a boldogság legnagyobb szikrája csillogott. Ahonnan édes boldogság cseppek hulltak az arcomra. Szinte gondolkodnom se kellett. A válaszom egyértelmű volt. Csupán a sok hatása volt a kis szünet és a remegő szám amivel még így is könnyedén ejtettem ki a szavakat.

-Igen. -néztem rá mosolyogva. Csak egy nagyot sóhajtva könnyebült meg. Biztos félt, hogy nemet mondok neki, elmegyek és soha többet nem lát engem max Arthurtól kap rólam néhány infót. De a döntő persze nem az volt, hogy milyen módon kért meg vagy hogy több millió ember elött és az egész világ láthatta ezt. Hanem az, hogy szerettem őt tiszta szívemből. Ő az az ember akiért hálás vagyok. Akiért még apám ellen is mertem néha szegülni. Ő az aki megvéd, segít ha kell. Velem van mindig és tudom sose hagyna engem magamra egy nehéz helyzetben. Nem csak szeretném hanem szinte akarom, hogy mellette öregedjek meg, éljem le az életem és legyek végig boldog mellette. 

Charles lágyan csókolt meg viszont annál szenvedélyesebben. Elköteleződöttem hozzá ennek a súlyát pedig ő is érzi. Ahogy szorosan ölel magához, mintha félne ez az utolsó alkalom, hogy gyönge testem az övéhez préselődik.  

De tudom. 

Szeretett, Szeret és Szeretni fog mindhalálig. 

Vége