Sunset_Charles Leclerc

part 10

Nicole Mille

Charles még mélyen aludt mellettem mikor felkeltem. Apa még biztos itthon van így jobbnak láttam ellenőrizni, hogy az ajtó tényleg csukva van e.

Mosolyogva néztem a polcomon lévő képemre. Itt még egy nagy család voltunk. Bár a kép bal oldala borzalmasan szörnyű fájdalmat és haragot sugárzott felém. Jobb oldalt viszont apával voltam. Ahogy mosolyogva tartott a kezébe őszintén könnyeket csalt a szemembe. Aztán a tekintettem tovább haladt. Itt már picit többen voltunk. Azután nem sokkal, hogy mi nagyon jóba lettünk Arthurral elmentünk Máltára pár napra. Középen az őseink mi meg előtt guggoltunk. Bár igaz Charles hiányzott a képről. Ahogy Carla is aki Arthur révén lassan már teljes mértékben Leclerc család tagja.

Aztán ott volt a harmadik kép. Az utolsó volt a polcomon. Emily két oldalán én és Charles. Bár itt már erősen utáltuk egymást. Illetve csak Emily miatt álltunk össze egy képre még is nagyon tetszett. Ahogy a Monaco éjszakai lámpái megvilágítják a hátteret és mi meg elegánsan felöltözve a parton vagyunk. Őszintén már nem emlékszem melyikünk volt aki kitalálta, hogy vacsorázzunk a hajón elegáns ruhába. De lehet ha jobb idő lesz újra kéne alkotnunk ezt a képet. Csak már sajnos csak ketten lennénk.

Ahogy bele gondoltam, hogy már csak ketten lennénk Charlessal egyből elkapott a sírás. Nincs már meg a régi négyesünk. Vagy ha tágabb körökben gondolkodunk az ötösünk. Vagy mind a két családot egyesítő utazások. Üresek lesznek a hétköznapjaim. Hiába van itt nekem a Leclerc család. Még Lorenzot is jó barátomnak mondhatom, hogy őszinte legyek. Ez akkor sem lesz már a régi. Ahogy semmi más sem. Mert már nem fogjuk egymást utálni Charlessal ami az óvodás beszólásokat hozott magával. Már nem fogjuk többször megijeszteni Arthurral, Emilyt. Carla sem fog többször befonni a húgom haját.

Zokogva feküdtem vissza az ágyamba. Reméltem, hogy nem keltem fel a Monacói pilótát de már késő volt. Fogadni mernék, hogy már percek óta fent van de nem szól semmit.

-Őszintén fáradt vagyok a lelkizésre de azért egy ölelést adok mit szólsz. -húzott magához közelebb.

-Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz az ha valakit elvesztünk.

-Oh drágám hidd el lesz még rosszabb. -kezdett el simogatni. -Figyelj az éremnek két oldala van. Ne csak arra gondolj, hogy már nem lesz több közös emlékeket. Inkább próbáld meg arra terelni az egész hangsúlyt, hogy mennyire jó volt vele. A közös estéitekre. Jobb? -kérdezte pár perc múlva. Őszintén megfogadtam Charles tanácsát így ahogy vissza emlékeztem néhány emlékre rákellett jönnöm lehet igaza van. Nem lesz már több közös esténk de amik voltak azok tökéletesek voltak.

-Kicsit.

-akkor aludhatunk tovább igaz? -ölelt át teljesen fejét pedig a mellkasomra tette.

-Hihetetlen vagy. -mondtam nevetve.

-Bocsánat de a beszökök hozzád hajnalba terv elég kimerítő. -nézett fel rám egy pillanatra.

-Sajnálom de ilyen az élet. Te akartál ennyire átjönni. Pedig egy hétig egyedül leszek most itthon.

-Remélem nem kérdés, hogy abba az egy hétben nálam laksz.

-Majd meglátjuk.

-Hát akkor én leszek itt.

-álmodban. -mondtam halkan.

-Ezért is akarok minél hamarabb elaludni. -csak mosolyogva megforgattam a szemem.

-Nicole. -kezdett el apukám dörömbölni az ajtón.

-Basszus. -ugrottam fel egyből. -Fogd és búj az ágy alá. -adtam a kezébe a ruháit. Majd cipőét is bedobtam mellé. -jó reggelt. -nyitottam ajtót édes apukámnak aki csak végig nézett rajtam.

-Te sírtál? -kérdezte mindent tudóan.

-Meg lehet. -emlékeztem vissza a néhány perce történt eseményekre.

-Jól vagy? Ne kezdjen el veled dolgozni egy terapeuta?

-Jézus apa. Igen jól vagyok.

-Rendben kincsem. -adott egy puszit. -Az nem Charles pulcsija. Mintha rajta láttam volna valamelyik nap. -mutatott a székemre. A rohadt életbe azt nem rejtettem el.

-Amikor itt volt nálunk akkor itt hagyta tegnap meg elfelejtettem neki elvinni. -adtam egy teljesen ész szerű magyarázatot majd ásítottam egyet, hogy apának le esen, hogy korán reggel van és, hogy igazán pihennék nem pedig vele diskurálnék. Vagyis inkább csak szeretném ha végre elmenne és szabadságom lenne egy kis ideig.

-Majd vissza adod neki mikor átjön a szerződés miatt.

-Úgy lesz. -bólogattam egyet értően.

-Amúgy csak azért keltettelek fel, hogy majd szólj Arthurnak, hogy azt tervezzük Pascalal illetve Jessievel, hogy elutazunk valahova. Pont úgy mint régen.

-Ez jól hangzik. Hova mennénk?

-Hát gondolkodtunk Norvégián. De lehet ebből egy Svájc vagy Ausztria lesz. Hegyekbe mennénk néhány napra. Szép fehér karácsonyt ünnepelnénk. -mondta mosolyogva. -Na jól van hagylak aludni. -zárta be az ajtómat. Nagyot sóhajtva néztem az ágy alá ahol Charles hasonlóan nagy megynyugvással konstatálta, hogy ezt bizony megúsztuk.

-Szépen lehoztad. -ismerte el Charles.

-Nicole. -jött be mostoha anyám. -Este vacsora. -ennek hallatán elhúztam a számat. -Charles is jön. De csak az üzlet miatt. Illetve még apukád egyik munka társa is. Viszont lenne egy feladatod.

-Mond.

-Délután később érek haza így nem tudnék már megcsinálni mindent így a te dolgod.

-Sima. -döltem hátra az ágyon. -Még jobban is járunk. -mondtam nevetve.

-Menj a tudod hova. -nevetett ő is.

-Szép napot. -intettem utána mikor elindult ő is.

-Mikor mennek el az ősök?-kérdezte nevetve Charles.

-Néhány perc. Addig maradj ott. -adtam meki oda a telefonját. -Majd szólok ha kijöhetsz.

-Oké főnök.

Apuék még itthon voltak pár percig aztán miután realizálták, hogy már eléggé idő van akkor elindultak. Így szóltam Charlesnak, hogy jöjjön ki nyugodtan.

Bár egész nap nem csináltunk semmi érdekeset csak beszélgettünk. Illetve a rám hagyott feladatot meg csináltuk. Még is imádtam az egészet. Esti vacsora pedig nagy sikert aratott és miután apukám és munka társa eltüntek a dolgozó szobába kevesebben is maradtunk.

-Jes hagyd csak majd megoldjuk. -mondta Charles majd rám nézett.

-Jó jó oké. -tette fel védekezően a kezét.

-Profi azért profi. -adott a kezembe egy lapot Charles. Egyből olvasni kezdem. Ő példánya volt az üzleti szerződésről. -Bár nehéz volt elérnem de apukád elfogatta az összes követelményemet. -mondta mosolyogva.

-Ez konkrét fenyegetés volt de tetszik. -mosolyogtam rá én is. -Amúgy jól áll a házi asszony vénád. -néztem rajta végig miközben éppen az asztalt törölte.

-Segíthetnél mondjuk. -nézett rám.

-Azonnal. -raktabb be a mosogatóba a maradék tányérokat.