Sunset_Charles Leclerc

part 16

Nicole Mille

-Otthon édes otthon. -dőlt le Charles az ágyára. -Imádom anyukámat de ma túlságosan is pörgött.

-Én szeretem mikor ilyen. -mondtam mosolyogva. -Csak túl reagálod. -ültem le mellé. -Tudod egy anyukának igenis fontos az ,hogy a gyereke kivel van. És most, hogy neked is van valakid a boldogsága egy picit túl ment annál ami még egészséges lenne.

-Lehet igazad van. -nézett fel rám nevetve. -De lassan nekem is.

-Azért te inkább ne pörögj úgy mint anyud. Mert az nálad már átmenne oviba. -mondtam mosolyogva.

-De kedves vagy. -forgatta meg a szemét.

-Esik a hó. -ugrottam fel egyből mikor kinéztem az ablakon. -Charles esik a hó. -néztem rá mire csak nevetve megrázta a fejét.

-Most akkor ki is az ovis? -kérdezte miközben átölelt.

-De akkor is esik a hó. -mutattam az ablakra.

-Drágám olyan bolond vagy. -csókolt meg. -De így kell téged szeretni.

-Kár, hogy már késő este van. Pedig úgy kimennék sétálni.

-Hát felőlem aztán mehetünk. Csak nagyon hideg van.

-Igen. -mondtam szomorúan. -Na jó szerintem elmegyek fürdeni. Tudsz adni valami ruhát?

-Persze. -ment a szekrényéhez. -Tessék. -adta a kezembe az egyik pólóját.

-Köszi. -pusziltam meg, majd elég gyorsan el is tűntem  a fürdő szobája mélyében. De életemre esküszöm, hogy gyors voltam.  Bár mikor kimentem Charles nyugodtan zongorázgatott. Szóval biztos már halálra unta magát.

-Gyere. -húzott az ölébe. -Figyelj nem lesz sok dolgod. Csak ezt az egyet kell két másodpercenként nyomogatnod. -mutatott az egyik billentyűre.

-Így? -kérdeztem meg néhány lenyomás után.

-Aha, ügyes vagy.-mosolygott rám. Majd a zongorájába merülve kezdett el valamit játszani. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi volt a dallam. De nagyon tetszett. És valamiért büszkeség is elfogott, hogy én is benne voltam.

-Ez nagyon szép volt. -néztem fel rá.

-Még mindig imádod igaz? -kérdezte nevetve.

-nagyon. Olyan jól tudsz játszani.

-Ugyan. -rázta meg a fejét. -Sehol se vagyok a profikhoz képest. De örülök, hogy tetszik. -ölelt át teljesen.

-Charles.

-Mond. -tűrte a fülem mögé az egyik hajtincsem.

-Tudod rohadt sokat jelentesz nekem. Tudom nagyjából egy hónapja még utáltalak de nagyon köszönök mindent. Ha te nem lettél volna ott mellettem talán még most is a szobámba ülnék és a karácsony varázsa se tudná előhozni a régi énem.-mondtam szomorúan. De hogy megéreztem azt, hogy Charles még közelebb húz magához tudtam, hogy biztonságba leszek mindig is mikor vele vagyok -Nagyon szeretlek.

-Én is kincsem. -csókolt meg. -Ígérem mindig itt leszek és vigyázok rád. -döntötte a fejét az enyémnek. -Csak nem Arthur az. -mondta nevetve mikor megszólalt a telefonja. -Na teli találat. Beszélsz vele? Addig elmegyek én is fürdeni.

-Oké. -ültem át a kanapéra miközben fogadtam a fiatalabbik Leclerc hívását.

-Charles na végre. Azt hittem már sose veszed fel. Na mizu? Hogy sikerült anyunak a bemutatás?