Sunset_Charles Leclerc

part 11

Apuék néhány órával ezelőtt elindultak Bakuba. Ezzel együtt pedig Arthurék érkeztek meg. Így korán reggel meg volt a látogatásom a részükről. Bár megbocsátottam mikor Carla kezembe nyomott egy zacskó édességet.

Őszintén nem akartam ma semmit sem csinálni. Meg úgy nagyon az egész héten sem. Mert hát mikor máskor köszönt be a mikulás mint életem legjobb hetén. Pont mikor nincsen itthon senki se.

-Jó reggelt. -mosolygott rám Charles mikor ajtót nyitottam neki. -Na mi ez a fej? Azt hittem jobban fogsz örülni, hogy végre nem beszöknöm kell hozzád.
-inkább nem mondtam swmmit csak hozzá bújtam miután levette a kabátját illetve cipőjét. -Mindjárt jövök. -engedett el majd öltözni kezdett.

-Hova mész? -néztem fel rá.

-Meglepi. -vette el a kulcsom. -Sietek esküszöm.

-Hát jó. -néztem utána.

Addig míg Charles vissza nem jött át cuccoltam magamat a nappaliba. Tévébe pedig addig kapcsolgattam míg nem találtam valami romantikus gyerek mesét. Vagyis valami 16 éves viháncoló tökéletes gimnazista csaj pasikázós történeteiről készült filmet. Vagy ennek a teljes ellentétte amikor egy szegény barátok nélküli bántalmazott csaj fog ki valami nagy menőt.

-Szóval -ült le a fotel mellé Charles. Fogalmam sincs mikor jött vissza de tényleg gyors volt. -Hoztam neked sütit. Illetve csokit is. -vette elő a kis zacskóból majd az asztalra rakta. -Ja és még ez is a tiéd. -húzott elő egy virág csókrot.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá.

-Semmiség. -ült le mellém majd ő is bebújt a takaróm alá. -Egyél valamit aztán elmegyünk valahova kocsikázni. -csak nemlegesen megráztam a fejem. Nem megyek sehova az is biztos. Maximum néhány nap múlva mikor már csillapodik ez az egész.

-Szerintem inkább legyünk itt egész nap. Vagy esetleg átmehetünk hozzád. De biztos, hogy nem megyek el sehova.

-Jó jó oké. Legyen így. -tette fel védekezően a kezét. -Akkor nálam leszünk drágám. -mosolygott rám megint.

És igen így telt az elmúlt 3 napom. Charlesnál. Nyugalomba. Távol minden problémámtól. Illetve közel hozzá. Charles egy angyali teremtmény. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre képes csak is értem. Gyakran leült csak úgy zongozárni, hogy jobb kedvem legyen. De volt olyan is, hogy este sokáig fent volt velem. De persze tiszteletbe tartotta mikor egyedül akartam lenni. Mikor csak naplementét akartam nézni. Vagy csak egyszerűen mikor rám jött Emi halála.

Charles egy nagyon figyelmes srác aki nem mellesleg aranyos kedves és meg van áldva a világ legszebb szemével. Arról már nem is beszélve milyen jó képű. Talán de tényleg csak talán úgy érzem, hogy elkezdtem iránta táplálni valami érzelem félét. Talán nem volt jó hatással az elmúlt napok rám. Ezért is döntöttem úgy, hogy tartok egy nap szünetet. Ameddig csak tisztázom az érzéseimet. Így történt az, hogy a szabadságom 4. napján a szobám falát bámulva gondolkodtam azon, hogy mit érzek Leclerc iránt. Ő tényleg próbálkozik meghódítani és vagyok én. Aki makacsul ellenál ennek miközben én is kezdek iránta valamit. Azta rohadt egy csőd tömeg lettem. Basszus mit mondana a 2 hónappal ezelőtti Nicole, ha megtudná, hogy az egyik Leclerccel alszom el mostanában minden este. Ha pedig már a Leclerc családról beszélünk elengedhetetlen az mellett elmenni, hogy Arthur folyamatosan zaklat engem megállás nélkül ezzel kapcsolatban. Őszintén? Ezzel engem rohadtúl hátráltatva. Ha ez pedig nem lenne elég Lorenzo is bele folyt az ügyünkbe aki elvileg Charlest próbálja segíteni. Ennél már rosszabb nem is lehet. Vagy mégis.

-Hallgatlak. -vettem fel unottan a fiatalabbik tesónak a telefont aki ma már bánat tudja hanyatszor keres.

-Holnap megyünk Párizsba. Pakolj szépen. Mindenki jön. Szülők nem tudnak semmiről. 2 nap buli. Na mit szólsz?

-Hát. -kezdtem el gondolkodni. Mindenkibe nyilván Charles is bele tartozik. Akit lehet, hogy jobb lenne ha elkerülném egy kis ideig míg csirulnak az érzéseim. -Tudod nem vagyok valami jól. -kezdtem el kamuból köhögni. Őszintén elég hatásosnak hangzott. -Szerintem beteg lettem.

-Beteg a hülye fejed? Na persze. Tudod ki veszi ezt be. Csak az miatt vagy ilyen mert rájöttél, hogy bejön neked Charles. Vagy inkább már szerelmesek lettetek egymásba.

-Arthur menj arébb ez most az én terepem. Egyszerűen szörnyű, hogy nőnek akarsz tanácsot adni szerelem terén. -Ismerem már annyira Clarat, hogy tudjam biztosan megforgatta a szemét és olyan undorral nézett Arthurra mint ahogy senki más nem lenne soha képes. -Nicole figyelj. Tudom nehéz. De tilos szembe állnod az érzéseiddel. Tilos őket titkolnod vagy elrejteni. Tudom ez nem könnyű de ismerlek. Erős vagy. Képes vagy rá. Charles is ezt szereti benned oly nagyon. Talán ha most azonnal nem is állsz készen egy kapcsolatra. Charlesnak tilos tovább titkolóznod. Szeret téged. Bármire képes csak azért, hogy veled lehessen egy pár percre. Szóval nincs rinya jössz. -rakta rám a telefont. Őszintén megvallva pedig hatásos volt ez az egész. Így egyből pakolni kezdtem egy kisebb táskába.

Charles: Holnap este egy randi?
Charles: Bár lehet túl romantikus mind ezt akkor kérdeznem mikor Párizsba vagyunk

Őszintén mosolyogva olvastam el az üzenetét. Fogadni mernék, hogy a hirtelen kiruccanás is az ő ötlete.

Nicole: Minél romantikusabb annál jobb
Nicole: Csak a hülye éttermeket hagyjuk kérlek

Charles: Oké oké
Charles: Mi is a kedvenc virágod?

Nicole: Charles...

Charles: csak válaszolj.

Niole: Rózsa

Erre már nem kaptam választ. De őszintén nem is kellett. Charles tényleg hihetetlen egy srác és talán igaza van Carlanak. Charlesnak el kell mondanom. Muszáj lesz. Erre pedig Párizs tökéletes helyszín is lesz.