Sunset_Charles Leclerc

part 6

Nicole Mille

-Jessie köszönöm szépen rég ettem ilyen jót. -nézett rá hálásan Charles.

-Nicole-nak köszönd. Gáz vagy nem gáz ő tanított meg főzni.

-Azért ennyire reménytelen nem volt a helyzeted. Csak egy kicsi segítég kellett. -mentegetőztem egyből.

-Na igen Arthur néha hozz át a sütiből amit te sütöttél neki. Amikor rossz mindig azzal fenyegettem, hogy elmondom az edzőjének titokba milyen jókat eszik.

-Jó eredmények után szoktam neki csinálni egy csalós napot. -jutott eszembe nevetve.

-Nekem meg nem? Mostantól én is kérek ilyet.

-Jól van jól van hiszti. Meg lesz.

-Akkor most én vagyok a VIP helyzetben? -kérdezte Jessie mire csak nevetve néztünk össze Charlesal.

-Úgy néz ki. -mosolyogtam mostoha anyukámra.

-Amúgy. -nézett rám Charles hatalmas zöld szemeivel. -Megmutatod a rajzaidat? -csak egy bólintással kelltem fel a jelenlegi helyemről majd a szobám felé vettem az irányt ahová követett Charles.

-Mikor vakultál meg?

-Bocs nem akartam behozni a vakvezető kutyámat. Fehér bottal meg levertem volna mindent.

-Haha nagyon vicces. -léptem az asztalomhoz miközben Charles bezárta az ajtómat majd az ágyamra ülve figyelte a lépeseimet.

-Hu azt nem mondtad, hogy ennyi van. -nézett ki kerekedett szemmel az elé lerakott mappák és füzetek láttán.

-Nincs az összes tele. Meg egy csomó fél kész van.

-Nem érdekel. -Vette maga elé az első kis füzetet.  -2019? Jó kis év volt.

-Na igen. -mondtam nevetve. Igazából akkor kezdtem el dátumozni meg úgy magamnak rajzolni. A régebiek apunál vannak elrakva.

-De aranyos ez a kutya. -mutatott Lexire aki unoka testvérem kutyája. Éppen a hóba játszik egy labdával. Talán az egyik kedvenc téli képem.

-Lexinek hívjak.

-Ez pedig a húgod babaként?

-Igen. -nyeltem nagyot a mosolygós fejét látva. -Ez pedig már nagyobbként anyával.

-Szóval akkor anyudtól örökölted a hajad színét igaz? -vette kezembe egyik hajtincsem ami az arcomba lógót majd a fülem mögé tűrte. Zavaromba csak halványan elmosolyodtam. -És a szépségedet is. -Csak egy pillanatra kaptam rá tekintettem. Zöld szemei mint egy ékszer legékesebb dísze csillogót. Néha néha pedig mosolyogva nézett egy egy képre amit éppen nézett. Akkoribban családi képeket rajzoltam leinkább így sokszor előjött Emi mosolygós feje. Kedvem nem nagyon volt nézni így inkább csak lefeküdtem a puha szőnyegemre és a plafont bámulva gondolkodtam.

-Tudod. -néztem rá Charlesra. -Sose értettem, hogy apa, hogy tudott összeszedni egy ilyen szép okos és alázatos nőt. -mosolyogtam magam elé ahogy eszembe jutott 1-1 közös emlék amikből foszlányok maradtak meg. Ezt a boldogságot viszont elég hamar felváltotta a harag. Így sóhajtva vezettem vissza tekintettemet a plafonra. -Aztán történt ami történt és rájöttem, hogy a mai világban tisztelet sincs meg senkiben nem, hogy még az igaz szerelem. 

-Szóval nem hiszel abba, hogy két ember egymásra találhat és szerethetik egymást? -nézett szemeimbe csalódottan. Úgy érzem kihívást adtam ezzel neki, de ez volt az igazság.

-Most már nem. Tudod ezért is van az, hogy kevés emberbe bízok meg. Már mint nem pont ez miatt hanem az miatt mert régen sokan kihasználtak. Az eddigi kapcsolataimat is ez alapozta meg. Csak a testem kellett meg az, hogy meg lett nekik az a csaj akire az egész baráti társaság csorgatta a nyálát.