One more chance for love (Scott McCall)

Tizenegyedik fejezet

Aurora

- Ne már Stiles, ha nem tudsz segíteni inkább ne is nyúlj hozzá - ripakodtam rá. Már csak 1 hetem van a csillagászati estig és nagyon le vagyok maradva, Stiles felajánlkozott, hogy segít pár bolygó lefestésében, de ehelyett inkább több kárt tesz benne, mint hasznot. - Most nézd meg ott maradt az ujjlenyomatod - mutatóujjamat az alig 10 perce lefestett Marsra irányítom, ahol ott díszeleg Stiles ujjlenyomata

- Nyugi. Teljesen rá vagy stresszelve.

- Mr. Fishernek sokat jelent ez a bemutató, nem akarok beégni - felvettem az ecsetet az asztalról és a megfelelő színbe mártottam, majd óvatosan elkezdtem kijavítani a hibát.

- Senkinek sem fog feltűnni... - gyilkos pillantást vetettem rá, a pillantásomra feltartott kézzel reagált.

- Stiles, légy szíves menj el még mielőtt nagyobb kárt teszel - felpillantottam a falon található régi órára. - Különben is mindjárt edzésed lesz.

- Nem még fél óra.

- Akkor is menj el - mordultam rá, Stiles feltartotta mindkét kezét, majd elkezdett kimenni a teremből. Végre egyedül maradtam, istenem milyen jó ez a csend. Miután sikeresen kijavítottam a hibát elkezdtem a Szaturnusz gyűrűjét valahogy kivitelezni, rengeteg ötletem támadt. Éppen a megfelelő méreteket vágtam ki a kartonpapírból, mikor az ajtó nyikorogni kezdett. Nem fordultam meg.

- Stiles azt hittem világos voltam, menj el!

- Még jó, hogy nem Stiles vagyok - csendült fel egy lágyhang az ajtó felől, egyszerre meg is fordultam és Isaacet pillantottam meg, aki az ajtókeretnek dőlve támasztotta magát, a kezét pedig összefonta a mellkasa előtt.

- Oh jézusom Isaac, ne haragudj.

- Semmi baj. Zűrős nap?

- Valami olyasmi - egyre közelebb jött felém, végül alig fél méter választott el minket.

- Segítsek valamiben?

- Nem is tudom, Stiles is segíteni akart, de nem lett jó vége - félrehúztam a számat.

- Akkor már értem miért vagy rá ennyire kiakadva - kuncogott.

- Igen - zavarodottan a fülem mögé tűrtem az egyik arcomba lógó tincsemet. Kicsi csend támadt közénk, csak figyeltük egymás mimikáját. - Nem tudom, hogyan csináljam meg a Szaturnusz gyűrűjét, esetleg van valami ötleted hozzá?

- Ühmm... - alaposan körbenézett a terembe, a kupis asztalomon és a szekrényekben, ahol mindenféle papír, műanyag és karton volt. Végül kivett egy vékony, könnyen formázható PVC lemezt. - ...Mit szólsz ehhez, és hogy elért azt a hatást, ami a képen is rajta van befújhatnád csillogós festékkel, illetve egy pici szürke is kerülhet rá - nyújtotta át a PVC lemezt.

- Isaac... te... zseniiii vaaagy - ugrottam a nyakába örömömben, hogy ez a problémám is eltérült. Isaac erősen tartott a karjaiba, majd mikor lerakott a kezét még mindig a csípőmön pihentette, most már csak pár centi választott el minket. Hosszasan fürkésztük egymás arcát. Végül sikeresen elvesztem a gyönyörű kék íriszeiben, olyan érzés ragadott el, mintha egy tengerparton lennék és kókusztejet kortyolgatnék a függőágyamban. Éreztem, ahogy a meleglevegő kiáramlik az orrából és a testének kellemes hőjét, ami hozzám simult. Akarva-akaratlanul elkezdtem az arcommal közeledni az ő arca felé, majd egy ponton megálltam és ő tovább haladt. Míg végül már csak milliméterek választottak el a puha, meleg ajkaitól. Behunytam a szemem, hogy átadhassam magam az érzésnek és a pillanatnak, ám ekkor ajtónyikorgás hallatszódott ismét. A szemem sarkából megpillantottam őt. Hirtelen kiszabadítottam magam Isaac karjai közül és teljes tekintetemet az ajtó irányába fordítottam.

- Scott?!