One more chance for love (Scott McCall)

Huszonegyedik fejezet

Scott

Türelmetlenül vártuk, hogy az Igazgató menyissa az estet hosszú és unalmas beszédével. Egy nagyobb elvenyét vett körül a tömeg, ahol majd a köszöntö és a bemutató fog lezajlódni. A termet Ro munkái díszítették, fél méter magas bolygók, feketelyukak és csillagok vettek minket körbe. Lélegzetelállító látvány volt. Aztán eszembe jutott Ro, az hogy mi történt délután a teremben, és hogy valószínűleg most rontottam el mindent kettőnk között. Legbelül furdalt a lelkiismeret miközben a mellettem álló Allison kezét fogtam. Úristen, mit tettem? Ha Allison erre valami folytán rájön, itt ki fog törni a katasztrófa és Ro kapja a legnagyobb lökést belőle. El fogom veszíteni mindkettőjüket. A tudat, hogy elveszíthetem bármelyikőjük marcagoló érzés fogott el. Nem is észleltem a körülöttem lévő dolgokat, azt hogy már régen elkezdte az Igazgató a beszédét és a hirtelen taps vihar térített vissza a földre. Ekkor az emelvényen megjelent Mr. Fisher és felkonferálta Ro-t. Az emelvény jobb oldala felé kaptam a fejem, ahol megjelent Ro. Gyönyörű halvány rózsaszín ruhában, nem túl kihívó, de az alkalomhoz megfelelő. Kecsesen felsétált az emelvényre és a mikrofon elé állt. Látszodótt az arcán, hogy zavarban van és a szívverése is gyorsabb volt az átlagosnál. Megköszörülte a torkát és a mikrofon elé hajolt.
- Jó estét, Sziasztok! Elsősorban szeretném megköszönni Mr. Fishernek, hogy ma este ezen az emelvényen állhatok. 3 hete megkeresett azzal, hogy lenne kedve elkészíteni a ma estére egy maketett, először nem akartam vállalni, mert új diákként elég sok lemaradásom van, de átfutott az agyamon, hogy mennyire jó ötlet is. És belementem. Pár hónapja az életem megváltozott, egy baleset miatt elvesztettem a szüleimet...
- Bla-Bla-Bla – motyogta mellettem Allison. - Szánalmas, hogy ezzel akarja a “maketett” felspanolni - súgta a fülembe, gyilkos pillantást vetettem rá, amit ő érzékelt.
- Allison – mordultam fel. - Fogd be a szád, nem tudsz te semmiről.
- Az igaz, de akkor is szánalmas - ekkor elpattant nálam valami és kirántottam Allison kezéből a kezemet és összekulcsoltam magam előtt. Még mindig ölni tudtam volna a tekintetemmel, visszafordultam az emelvény irányába és Allisont levegőnek néztem. Még is, hogy mer ilyeneket mondani? Az ég világon semmit sem tud Ro-ról, akkor minek vele ennyire flegmának és közömbösnek lenni. Meg sem próbálta őt megismerni, legalább Lydia próbálkozik.
- ...nagyon nehéz volt feldolgozni ezt. Mikor kicsi voltam apukám nagyon sokszor elvitt csillaglesre, akkor szerettem meg az asztrológiát. Mikor Mr. Fisher felkért eme feladat elkészítéséhez, egyből az apukám villant be. Miközben én szorgosan, szívvel-lélekkel készítettem a maketett végig Ők jártak az eszembe. Nem szeretném húzni a szót, hadd mutassam be Az Univerzumunkat.

Hirtelen lekapcsoltak a lámpák és a plafonról lógó bolygók, csillagok, feketelyukak világították be az egész termet.  Sokkal káprázatosabb volt, mint a kisteremben délután. Hatalmas tapsvihar fogadta a látványt és a fényeket, mindenki amerre látott elkezdett menni és csodálni a kiállított tárgyakat, vagy éppen Ro munkáit közelebbről. Az emelvény mellett már ott állt Isaac, aki lesegítette Ro-t az emelvényről. Legbelül éreztem, hogy valami belenyilal, mikor Ro szenvedélyesen megcsókolta Isaac-et. Felsóhajtottam. Közben csatlakozott hozzám Stiles, Lydia és Allison is utolért, mivel mikor vége lett a Ro beszédének, én faltörőkosszerűen törtem át magam a tömegen, hogy minél előbb Ro-hoz érjek, de akkor már Isaac is ott megjelent és egy ponton megtorpantam.
- Hé haver, jól vagy? Elég sápadt vagy – karolta át a vállam Stiles.
- Persze minden rendben - erőltettem egy mosolyt az arcomra, igazából nem vagyok rendben, nagyon nem. Már lassan elkezdtek fogyatkozni Ro körül az emberek, akik tipikus kérdésekkel faggaták “Ennyi idősen, hogyan tudta feldolgozni a szülei elvesztését?”, “A szülei biztos most nagyon büszkék lehetnek rád”, Átérzem a fájdalmad”, “Őszinte részvétem” stb. Közelebb mentünk Ro-hoz, először Mr. Stilinski ölelte át és gratulált neki, majd Lydia, Stiles. Utolsónak maradtam én. Megálltunk egymással szemben, pár másodpercig csak néztük egymást, majd remegőhangon megszólaltam.
- Nagyon jó volt az előadásod és gratulálok hozzá, hatalmas sikere van.
- Köszönöm.
Istenem így közelebbről sokkal gyönyörűbb, az illata ismerős volt, mintha már egyszer éreztem volna rajta és akkor bevillant. Ilyen illatú parfümöt kapott tőlem karácsonyra, miért ezzel fújta be magát? Van millió egy parfüm, miért pont azzal, amit tőlem kapott? Az est további részén szinte alig láttuk Ro-t, mindig elvitte valaki beszélgetni. Nem tudtam vele négyszemközt beszélgetni, de aztán rám mosolygott a szerencse. A folyosón sétálgattam mikor megláttam Ro-t kijönni a mosdóból. Igen ez lesz a tökéletes alkalom. Sehol egy Allison, sehol egy Isaac. Csak mi ketten.