One more chance for love (Scott McCall)

Huszonkilencedik fejezet

Scott

Egészhéten nem láttam a suliban Aurora-t, mikor hétfőn megkérdeztem Stiles-t, hogy mi történt, csak annyit mondott, hogy nincs jól. A vérfarkaslét egyik "átka", hogy érzékelni tudjuk, ha valaki hazudik és hát Stiles nagyon rosszul hazudik. Nyilván csak magányra vágyik, én sem jönnék a suliba az ő helyében. Szerdán átmentem Stiles-hoz játszani, összesen kétszer láttam. Egyszer mikor a konyhába ment kávét készíteni magának, másodszor pedig akkor, amikor Stiles-től elkérte a töltőt, mert az övé beadta az unalmast. Nem mozdult ki a szobájából, csak épp a biológiai szükségleteinek kielégítése miatt lép ki.
Ma suli után ismét Stiles-hoz mentem, leültünk a szokásos kanapéra, bekapcsoltuk az X-boxot és elkezdtünk játszani. Mozgolodást hallottam a konyha felől, a hang irányába kaptam a fejem. Aurora állt a konyha asztal előtt, testhez simuló tranning nadrágot viselt, ami kiemelte a formás fenekét, illetve egy szürke pulóvert.
- Te meg hova mész? - fordult a konyha felé Stiles is.
- Elmegyek futni.
- Ilyenkor - Stiles az ablak felé kapta a tekintetét - Ro mindjárt szürkület lesz, nem mész sehova!
- Időben visszaérek.
- Akkor sem! - Stiles hangja már kicsit erélyesebb volt. Ro belépett a nappaliba, közelebb jött a kanapéhoz, majd félig rátette a fenekét a dohányzó asztalra és Stiles felé fordult. A két kezébe fogta Stiles arcát.
- Nem... lesz... semmi... bajom - a mondat szótagolva hagyta el a száját. - Sötétedésre haza érek.
- Rendben - nagy sóhajtás közepette adta be a derekát. Ro megölelte, majd felállt és kisétált a nappaliból, ahogy sétált nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam nem a formás fenekét nézni. Istenem ebben a nadrágban annyira szexi, ha csak ketten lennék én rögtön... Jézusom mi az isten van velem? Egyáltalán hogyan vagyok képes ilyenekre gondolni, bár tény most nagyon életre keltette Őt. Akarom őt, nagyon is akarom. Magamévá akarom tenni. Miután Ro elment - és sikerült lecsillapítani Őt - folytattuk a játékot.
Kezdett sötétedni Ro még sehol sem volt. Stiles felém fordult.
- Scott ugye nem esett baja? - igen ez is egy "átok", hogyha összpontosítok valakire (jelenesetben Ro-ra), akkor érzem, amit ő érez, ha fél, ha ideges, ha rosszul van, ha boldog és kb. Mindent. Becsuktam a szemem és próbáltam Ro-ra összpontosítani. Nem sikerült.
- Nem tudok rácsatlakozni.
- Hogy érted azt, hogy nem tudsz rácsatlakozni?
- Nem érzem őt, mintha...
- Ne, ne is folytasd. Bele sem akarok gondolni. Próbálkozz kérlek - ismét becsuktam a szemem, erősen összpontosítottam, de nem történt semmi. Mikor már kezdtem feladni érezni kezdtem valamit. - Érzed őt?
- Igen... mennem kell. Visszahozom, ígérem - pattantam fel a kanapéról, de még mielőtt elindulhattam volna, Stiles megragadta a bicepszemnél.
- Scott... ugye jól van?
- Igen, csak... - nem akartam Stiles-nak elmondani, hogy mit is érez pontosan Ro. Ami azt illeti halálra van rémülve, nagyon fél. - Visszahozom épségben, te maradj itt!
Kiléptem az ajtón és amilyen gyorsan tudtam eliramodtam onnan, útközben próbáltam visszacsatlakozni Ro-ra, láttam, hogy az erdőben van és... mintha az alfák hangját hallanám a háttérben, közben Ro pulzusa megemelkedett, egyre szaporábban vette a levegőt. Mindjárt ott vagyok Ro, tarts ki kérlek.