One more chance for love (Scott McCall)

Tizennyolcadik fejezet

Aurora

Miután nehezen, de feldolgozta az agyam, hogy a pasim és az expasim természetfeletti lények minden tökéletes lett. Nem titkolóztak már előttem, némi beavatást nyertem a természetfeletti világba, például Lydia-val nagyon jól kijövünk. Sokat beszélgetünk a suliban szünetekben és együtt megyünk shoppingolni. Viszont Allison-al háát... hogyan is fogalmazzak, nem feltétlenül jó a viszonyunk, lehetséges az is köre játszik, hogy az exem a pasija és egy kicsit kínosan érzem magam a társaságukban. Próbálom kizárni őket és inkább a mai csillagászati este koncentrálok. Az utolsó simításokat végeztem a maketten pontosabban a csillagok világításával voltam bajban, nem ért el a hosszabbító, ami segítségével a makett világított. A fülemben Airpodsom volt, így teljesen ki tudtam zárni a folyosóról hallatszódott zajt. Hirtelen megkocogtatta valaki a vállam, ijedtségembe szökkentem egyet és elveszítettem az egyensúlyom. Becsuktam a szemem és vártam mikor érek földre, illetve melyik testrészem kapja a legnagyobb ütést. De helyette puha dolgot éreztem, ami erősen tart. Kinyitottam a szemem és Scott-al találtam szembe magam, pontosabban az arca pár centire volt az enyémtől.
- Jól vagy?
- I... igen, azt hiszem - még mindig erősen tartott a karjaiban, elkezdtem érezni, hogy zavarba fogok jönni, ezért megköszörültem a torkom célzásként. Egyből kapcsolt, most már egymással szemben álltunk.
- Nem akartalak megijeszteni - vakarta meg a tarkóját.
- Semmi baj, túlságosan is belemerültem a munkába.
- Egyébként nagyon szép, már alig várom, hogy este is lássam - járt körbe a terembe és alaposan megtekintette a makettet. Eszembe jutott, hogy megmutatom Scott-nak az égboltot, hirtelen döntés volt és mire végig gondoltam már a mondat elhagyta a számat.
- Meg akarod nézni az égboltot, ahogy világít?
- Ez nem kérdés, persze - elmentem az elosztóig, amit Scott érkezése előtt találtam ki, így minden csillag, bolygó világított már. Lekapcsoltam a villanyt, majd felkapcsoltam a másik égősort. Minden bolygó és csillag ragyogott, picit büszkeség töltött el, hogy össze sikerült hoznom.
- Waoo... ez gyönyörű Ro - ismét körbe ment, viszont előttem állt meg kb. 5 centire. - El lesznek ragadtatva tőle.
- Áh ne túlozz, vannak benne hibák.
- Senkit sem fog érdekelni, ez lesz az este fénypontja. Persze a csillaglelés után - az arcára mosoly rajzolódott ki. Most már csak álltunk egymással szemben, szinte hallani lehetett egymás lélegzetvételét, olyan meghitt pillanat volt. Eszembe jutott az utolsó karácsony, ami együtt töltöttünk. Noah és Stiles anyukája karácsonyi vacsorát szervezett, akkor már egypárként jelentünk meg, tökéletes volt minden. A karácsonyfa fényekben pompázott, mindenki mosolygott és vidám volt, sokat beszélgettünk. Leültünk a tv elé és megnéztük a "Reszkessetek betörőket", de a felénél Scott a fülembe súgta "Gyere mutatni akarok valamit". Kifogást nem kerestünk csak felálltunk és elmentünk, Scott erősen fogta a kezem és húzott a háta mögött, egészen Noah kertjében található pavilonhoz, mely égősorral volt feldíszítve. A pavilon közepére vezetett, felém fordult majd mélyen a szemembe nézett.
- Ro, életem legjobb döntése vagy és a veled töltött idők egyetlen percét sem bántam meg. Te vagy a fény, mely a sötétségben utat mutat nekem. Te vagy az a személy, aki megért és minden hülyeség ellenére velem maradt. És mivel karácsony van, a szeretet ünnepén szeretném, ha ez örökre így maradna - elővett egy fagyöngyöt a pulcsija alól, a fejünk fölé helyezte, majd gyengéden, de ugyanakkor érzelmesen megcsókolt. Sohasem felejtem el azt az érzést, minden porcikám remegett, de jó értelemben. A szemem csillogott a boldogságtól. Ugyanezt éreztem most is, ahogy ott álltunk a kivilágított égbolt alatt. Scott közelebb lépett így már a köztünk lévő távolság eltűnt. Egymás szemébe néztünk, pislogott egyet és a szemei vörösen ragyogtak, de most nem ijedtem meg tőle, a kezemet végig simítottam az arcát. Meg akartam tenni, meg akartam csókolni, érezni akartam ahogy a kezeit a derekam köre fonja, a meleg, izmos mellkasát mely a testemhez simul. Nem tudom mi ütött belém, de meg akartam tenni és tudom, hogy ő is.
- Scott.. - már szinte a leheletét az ajkaimon éreztem. - Nem lehet - a homlokát a homlokomhoz döntötte.
- Tudom... de nagyon akarom...

Folytatjuk...