One more chance for love (Scott McCall)

Harmadik fejezet

Scott

Tegnap este átmentem Stiles-hoz kipróbálni az új videójátékát. A nappali kanapéján kényelmes ülés pozícióban nyomtuk a kontrollert, ajtónyikorgásra lettünk figyelmesek, megjött Mr. Stilinski. Elég későre járt már sokáig bent volt ma is. Halk köszönés hagyta el a száját, majd lerogyott a legközelebbi székre és csak bámult ki a fejéből, Stiles felé kaptam a fejem.
- Apa jól vagy?
- Persze csak elég hosszú napom volt - ám akkor telefoncsörgés törte meg a csendet. Hosszas percekig beszélt telefonon, furcsáltam ki is ment a nappaliból, elég bizalmas dolog lehetett. Mikor visszajött teljesen más ember volt.
- Fiúk holnap el kell utaznom – jelentette be rövid hatásszünet után.
- Miért? - Stiles felhúzta az egyik szemöldökét.
- Emlékszel még Mr. és Mrs. Torres-re és lányukra, Aurora-ra?
- Igeen.
- A múlthéten balesetet szenvedtek, sajnos nem élték túl, de Aurora igen. Thomas rám íratta Aurora felügyeletét, ha esetleg történne velük valami. El kell utaznom Londonba.
- Tessék?? – kiesett Stiles kezéből a kontroller. Egyikünk sem hitt a fülének, egyszerűen lehetetlen volt. Másnap suli után ismét Stiles-nál voltam, olyan 10:00 lehetett, mikor hallottuk valaki felparkolt a kocsibeállóra. A kimentünk a verandára, Mr. Stilinski szállt ki először a kocsiból, majd nem sokkal később az anyósülés felől is kinyílt az ajtó. Mikor teljesen kiszállt akkor tudtam csak jobban szemügyre venni, a csokoládébarna vállig érő haját a lágy esti szellő lengette, fekete garbós felsőt viselt, az arca mimikátlan volt. Stiles közelebb lépett hozzá, majd hirtelen a lány, Stiles karjaiba vetette magát és zokogni kezdett. Ilyenkor utálom, hogy kiemelkedően jó hallásom van – hála a vérfarkas énemnek - nagyon rossz volt így látni Aurora-t. Miután megnyugodott közelebb léptem hozzájuk, mire mind a ketten felfigyeltek.
- Megyek segítek apának bepakolni a bőröndöket - jegyezte meg Stiles. Hosszas és mély csend ült közénk, egyikünk sem tudta hogyan és miképpen kezdjen bele. Rory-val együtt nőtem fel, mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. De Rory és köztem a barátság elkezdett sokkal inkább más irányba menni, egymásba szerettünk. Ez szépen lassan épült fel, először mégcsak kettesben jártunk össze, majd randizgatni kezdtünk, elcsattant az első csókunk és már kéz a kézben jártunk az általános iskola folyosóján. De egyik pillanatról a másik Rory szülei bejelentették, hogy el kell költözniük Londonba, egy munkalehetőség miatt. Rory természetesen hallani sem akart róla, nem tudta hogyan oldanánk meg a távkapcsolatot és nem akarta itthagyni Beacon Hills-t sem. Mielőtt elmentek volna előző este átmentem hozzá, hosszasan beszélgettünk és végül arra jutottam, hogy jó ötlet lenne, ha szakítanánk. Mondanom sem kell, hogy Aurora mennyire összetört. Sajnáltam és nem akartam megbántani őt, de az agyam azt súgta, hogy el kell őt engednem, még ha fájni is fog. Így volt a legjobb. Csak figyeltük egymást szó nélkül, hallottam ahogy a szívverése egyik pillanatban felgyorsul majd visszaáll normális ütembe. Agyaltam mit is kellene mondanom vagy hogyan kellene megfogalmazni a mondandómat, de nem jött semmi ihlet. Egyszerűen a lábaim életre keltek és Rory előtt pár centire álltak meg, olyan közel voltunk, hogy hallani lehetett a mély lélegzetvételét, amit rövid benntartás után kiengedett.