One more chance for love (Scott McCall)

Huszonötödik fejezet

Aurora

2 hónapja nyugalom van Beacon Hills-ben, sehol egy alfa vagyis Scott-on kívül. Próbálok visszarázódni a “normál” mindennapi életben, de ezek után szinte lehetetlen. A srácok minden lépésem követik, mindig van velem valaki, ha esetleg történne valami. Ebben a 2 hónapban nagyon sok minden történt, elsősorban Isaac és én sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, rengeteg időt töltünk együtt, sőt elhívott a karácsonyi sulis bálra is, ami 1 hét múlva lesz. Scott-al megbeszéltük a történteket és úgy láttuk helyesnek, ha senkinek sem szólunk róla. Ezenkívül jó barátság alakult ki kettőnk között, sajnos Scott és Allison kapcsolata véget ért. Különösen nem tudja senkisem, hogy miért, de megtörtént. Jelenleg Derek páncéltermében vagyok és szarrá unom a fejem. Srácok még mindig az alfákkal vannak elfoglalva, de nekem ez a téma már kezd unalmassá válni, könyörgőm 2 hónapja semmi hír sincs felőlük. Kisebb nézeteltérés alakult ki közöttük, mindenki másként akarta elintézni őket, de a legnagyobb fejtörést a megtalálásuk jelentette. A kényelmetlen kanapén hanyatt feküdtem és a plafont bámultam. Hirtelen melegség öntötte el a jobb oldalamat, ami egy kicsit lelógott a kanapéról, a melegség irányába fordítottam a fejem. Scott guggolt mellettem egy csésze forró teával a kezében.
- Nem szeretném, hogy megfázz, sajnos itt ennyire hideg van nektek embereknek.
- Köszönöm - nyújtottam ki a kezem és Scott belehelyezte a meleg teát, aminek a hője egyből felmelegítette a lefagyott kezem. Bár még mindig rettenetesen fáztam, amit Scott észrevett, mivel a szeme előtt lettem libabőrös és remegni is elkezdtem.
- Ha átölellek át tudom adni a testhőmet, persze csak ha megengeded – mindegy bólogató bábú úgy mozgattam a fejem, bele se gondoltam, hogy rajtunk kívül itt van még 4 ember és közöttük a pasim is. Scott közelebb csúszott hozzám és szorosan magához ölelt. A teste tényleg tűzforró volt, mintha egy élőradiátor lenne. Miközben a többiek vitatkoztak mi is elkezdtünk külön beszélgetni, csak mi halkan, hogy csak ketten halljuk.
- Kezdesz felmelegedni?
- Igen, mégegyszer köszönöm Scott.
- Ugyan. Itt télen hidegebb van, mint a tundrán - erre egy picit hangosan felkuncogtam, Isaac tekintete ránk meredt egy pillanatra, majd vissza ismét a többiekre. Furcsa érzés fogott el, hogy ennyire közöl voltam Scott-hoz, olyan biztonságos volt. Mégis picit megszeppenve éreztem magam. Mosolyt csalt az arcomra, ami az utóbbi időben nem igazán sikerült senkinek. 1 óra telhetett el, mikor úgy döntött a csapat, hogy eleget vitatkoztak és menni akart mindenki. Stiles haza vitte Lydia-t, Allison-t és Isaac-et, engem pedig Scott vitt haza. Az autóban csak a rádió szólt, de az is halkan, a csend már szinte idegőrlő volt. Mintha Scott a gondolataimban járna, nagyot sóhajtott és beszédre nyílt a szája.
- Fázol még?
- Már nem - igazából egy picit fáztam még, de ahogy szépen melegedett fel az autómotorja úgy árasztotta magából a hőt is. Az ablakon bámultam kifelé és az elhaladó tájban gyönyörködtem, ilyenkor télen sokkal hangulatosabb Beacon Hills, némi ködfelhő hevert körülöttünk és ezáltal megakadta azt a misztikus hangulatot, amiről a város híres. Hirtelen elkezdett fájni a fejem és szédülni kezdtem.
- Scott állj meg kérlek - utasítottam, ez most sokkal rosszabb volt, mint azó csillagászati esten. Nem múlt el a szédülés és egyre jobban fájt a fejem, azt vettem észre, hogy már szinte sikítozok a fájdalomtól. Scott azonnal rálépett a fékre, amitől az autó egyszere megállt.
- Ro mi a baj? Jézusom Ro - szólongatott, de válaszolni nem tudtam rá. Nem jött ki egy hang sem a torkomon. Kinyitottam a szemem és Scott házában találtam magam pontosan a nappali kellős közepén. Scott, Scott itt vagy? Mondogattam, de nem jött vissza válasz. Elkezdtem apró léptekkel a szobája felé haladni, remegő kézzel megragadtam a kilincset és benyitottam a szobába. Scott az ágyon feküdt, a felső teste szabad volt, így láthattam a kidolgozott testét és a kockáit, amik a hasán meredtek ki. Amint meglátott egyből felpattant, megkérdezte mit keresek itt, de nem válaszoltam rá, hanem közelebb léptem, először a vállára helyeztem a kezem, majd végig simítottam a hasát, de a csípőjénél megállt a kezem. A jobb kezemet felemeletem és a fejét belehelyeztem, így stabilan tudtam tartani, közelebb hajoltam és megcsókoltam. Ekkor ismét kinyitottam a szemem, Scott kiszállt az autóból és az anyósülés felőli ajtónál - ahol én ültem - ott guggolt és a kezemet szorongatta.
- Mi történt? - csak ennyit tudtam kinyögni, a fejem még mindig zúgott. Scott-ra néztem, akinek a tekintete rémültre és aggódóra változott.
- Hirtelen felsikítottál, majd elvesztetted az eszméleted. Ro most azonnal beviszlek a kórházba.
- Mi nem. Nincs semmi bajom.
- Ro az előbb elvesztetted az eszméleted, sikítoztál és a nevemet szólongattad.
- Scott tényleg nincs semmi bajom, csak keveset ettem ma és hirtelen leesett a cukrom - magyarázkodtam és reménykedtem, hogy nem érzékeli a hazugságomat. Nem tudhatja meg, nem egyszerűen nem lehet. Még nem. - Menjünk kérlek haza.
- Rendben - sóhajtott egyet és becsukta az ajtót, majd helyet foglat az vezetőülésen és mentünk tovább. Ismét az ablakon bámultam ki, de éreztem ahogy Scott tekintete az út és köztem ingázott.