Herold

14. Fejezet

Helga

Üres tekintettel meredtem magam elé, miközben az ágyam mellett ültem. Egyedül maradtam. Mit tehet egy tizenhét éves lány, ha szó szerint egyedül marad? Nevelőotthonba fognak rakni a gyámügyisek arra az egy évre, amíg tizennyolc leszek, utána meg mehetek a dolgomra, leginkább az utcára. Sosem kedveltem anyámat, gonosz volt, ráadásul csalta apámat is hol ezzel, hol azzal, én meg nézhettem, kussolhattam. Mardosott a bűntudat, hogy apám elől el kellett titkolnom. Apám, aki legalább szeretett engem. Apám, aki börtönben ül gyilkosságért. Hihetetlen! Nem voltam képes felfogni, hogy jutottunk ide. Be kellett volna fognom a lepcses számat. Minden maradt volna a régi. Jobb a tudatlanság, mint az igazság. A következő gondolatom az volt: Meg kellene halnom.

Néztem magam elé, a lehetőségeken gondolkodtam. Nem a menekülő útra, hanem a végállomásra.

Apám levelére tévedt újra a tekintetem, a kezembe vettem és elolvastam úgy tizedszerre, hogy felfogjam.

"Kedves Helga. Sokadjára kezdem el írni ezt a levelet. Tudnod kell, hogy bármi történt, én szeretlek és nem te vagy a hibás."

Nagyon is én vagyok – gondoltam magamban. – Ha befogtam volna, még mindig mellettem lennél.

"Magadra kell hagyjalak egy időre. Tarts ki kérlek, amíg kiengednek a börtönből. Tanulj, ne legyen rád panasz. Tudod mit mondtam időnként. Ahhoz tartsd magad!"

Mindig legyen pókerarcod, akárkiről is legyen szó, ne lássák, ha fáj, akkor se, ha élvezed.

Apám őszinte ember volt, szerette megosztani velem a tapasztalatait. A sírás kerülgetett, ahogy visszaemlékeztem. Észre sem vettem, de már folytak a könnyeim. Zokogtam. Fájt a mellkasom, mintha egy elefánt ült volna rajta. Itt halok meg. Nem bírom elviselni a hiányát. Hogy várhatja el tőlem a pókerarcot?

Eddig sem volt sok célom az életben, most végképp nincs. Motiváljon, hogy éveket várjak apámra, aki valószínűleg egy teljesen másik emberként tér vissza majd? Nem, köszi!

Nemrég költöztünk ide apámmal, alig egy hete. Elkezdtem a sulit. Tisztában voltam vele, hogy bármikor ránk találhatnak és elvihetik ők. Egy hétig tartott. Egy kicseszett hétig.

Ha tegnap az a srác nem ment meg, végre megszűnt volna a fájdalmam, de nem, neki bele kellett szólnia, holott semmi köze hozzám. A saját életemmel azt teszem, amit akarok.