Herold

11. fejezet

Helga

– Miről szeretnél beszélni, Helga? Nem tetszik ez a tekintet. Mit titkolsz? – emelkedett meg a hangja. Meghúztam magam. Hamar rájött, hogy egy titokról van szó, nem szimplán egy olyan dologról, hogy engedélyt kértem volna, mert el akartam volna menni valahova.

– Apu, az a helyzet – köszörültem a torkomat –, hogy ezt nem lehet szépen tálalni – nyomkodtam kínosan a tarkómat.

– Nem érdekel, csak válaszolj! – morgott rám gyilkos pillantásokkal. Egy valamit utált nagyon, de nagyon, ha valaki titkolózott előtte.

– Rendben – fújtam ki a levegőt. – Az a helyzet – szívtam be mélyen a levegőt –, hogy dohányzom.

– Dohá... – kezdte, majd kifújta a benne rekedt levegőt. – Azt hittem, anyád megcsal a szomszéd hapsival – mondta felröhögve, az én arcomból meg kifutott a vér. Döbbenten meredtem apura, akinek éppen akkor esett le az arckifejezésemből, hogy beletrafált a dologba. Ingerülten felállt és ökölbe szorította a kezét. Az ajkait összeszorította, és szinte fújtatott. Remegni kezdett a kezem, mert féltem. Féltem, hogy valami hülyeséget csinál. – Anyád egy... Hogy tehe... A mocskos disz... Megölöm! – kiáltotta mondatait befejezetlenül, de sejtetni lehetett a folytatást, vagy legalábbis kibővíteni. Még szépen és kulturáltan fogalmazott. – Kitekerem a pasi nyakát! – üvöltötte, majd elindult az ajtó felé, de még időben megragadtam a karját. Nem szólt egy szót sem, amikor vissza nézett rám. Nem kellettek szavak, hogy megértsem, jobban járok, ha akkor meghúzom magam.

Jól tettem, hogy elmondtam neki? Igaz, hogy már rég el kellett volna, önző voltam, hogy a cigi miatt eltitkoltam... Én is átvertem ezzel őt. Egy idióta vagyok... – csaptam homlokon magam.

Utána kellett volna mennem, mielőtt hülyeséget csinál, de nem tettem. Itt ültem magamban, és szörnyülködtem, hogy vajon milyen következményei leszek annak, hogy kinyitottam a számat? Vitatkoztam saját magammal. Egyik részem azt mondta, jól tettem, a másik pedig azt, hogy hibát követtem el. Melyik jobb, ha eltitkolom, vagy ha őszinte vagyok?

Gondolataimból a telefonom csörgése ragadott ki. A kijelzőn anyám neve szerepelt. Nyeltem egyet. Tanakodtam, hogy fel merjem-e venni.

– Helga! Kicsinállak! – üvöltötte a telefonba. Nem jutottam szóhoz, ezért folytatta. – Miért nem tudtad befogni a szádat? Mi van veled?

– Ideje volt megtudnia – válaszolom rémülten. Nem tudhatom, hogy apám megtette-e, amit mondott. Még nem volt ilyenre példa, de kicsit agresszív természetét nézve, nem lenne meglepő tőle. Most már fogalmam sincs, hogy jól cselekedtem-e.

– Helga... – mondta elfojtott hangon. – Megölte őt és ez a te hibád! – lihegte, mintha rohant volna.

Istenem! Ezt nem hiszem el!

– Ha velem is végez, akkor két ember halála szárad a lelkeden, te cafka! 

Nos, sikerült ennek a végét is befejezni. Pontosabban a fejezet végét! A történetnek nincs vége! Mit gondoltok Helgát mennyire fogja megviselni a dolog? Milyen változásokon fog keresztül menni?