Herold

16. fejezet

Herold

1 hónappal később...

Az események felgyorsultak, amikor a semmiből megjelent egy férfi, aki azt állította, hogy a nagybátyám. A vén szatyor önként engedett utamra, amikor a férfi, név szerint Brian kijelentette, hogy magával visz. Még most sem tudom hova tenni az eseményeket. Két hónapja haltak meg a szüleim, miért pont most? Miért nem tudtam a létezéséről? Mi ez az egész? Bármi jobb lehet, mint itt lakni ezzel a gonosz banyával, így vidáman mondtam igent arra, hogy vele menjek.

Kopogást hallok az új szobám ajtaján. Jelzek, hogy szabad, ekkor Brian lép be rajta.

– Beszélnünk kell – mondja.

Ez általában nem jót jelent. Nyelek egy nagyot, aztán bólintok és lemászok az ágyról.

– Édesanyád még régen megígértette velem, hogy bármi történjék vele, akkor vigyázzak rád – kezd bele semleges hangon. – Autóbalesetben haltak meg, de valójában ő... – sóhajtja, közben az orrnyergét kezdi nyomkodni. – Halálos beteg volt.

Áramütésként cikázik végig rajtam a fájdalom, amikor felfogom, amit Brian mond. Beteg volt... Halálos beteg... Jézusom!

– Nyugodj meg! – lép egyet közelebb, de én hátrálok. – Nem bántanálak, segíteni szeretnék.

Beszélnék, de a hangok nem jönnek ki a torkomon. Ha nem történik meg a baleset, őt akkor is elvesztettem volna. Az élet túl igazságtalan velem.

– Támogatlak mindenben, amit szeretnél. Ami nincs negatív hatással rád – teszi még hozzá. – Főztem, a kaja lent vár a pulton, ha megéheznél. Bármilyen kérdésedre válaszolok, ha felteszed őket. Pihenj, én most megyek.

Egy aprót biccentek, mire hátat fordít és elhagyja a szobát. Kell egy cigi! – fut át az agyamon. A táskámban kezdek el kutakodni, de nem találom sehol. Várható... Talán Brian átnézte a cuccaimat. Mivel tizenhét vagyok, így se cigit se piát nem fogok tudni venni. Az más kérdés, hogy miből vennék... Egyszerű volt nagypapa cigijét szívni, meg az eldugott piákból szürcsölgetni, de itt megleszek lőve.

Lerogyok az ágy mellé és az ujjaimat kezdem el tördeni, miközben a könnyeim elkezdenek folyni végig az arcomon. Szánalmas vagyok! – morgok magam elé, majd egy mozdulattal letörlöm a könnyeket. Valamit kezdenem kell magammal.

Körülbelül egy óra telhetett el, mióta itt ülök. Felállok és elindulok a földszintre, hogy megkeressem Briant. Az említett a kanapén elterülve fekszik és tévézik. Amikor észrevesz hümmögve felpattan.

– Van egy osztálytársam, aki öngyilkos akart lenni, de megakadályoztam – kezdek bele határozottan. Nem vagánykodni akarok, vagy szobrot emeltetni magamnak, de kell az elősztori. Brian megemeli a jobb szemöldökét és kíváncsian figyel. – Kórházban volt egy ideig, jelenleg is ápolják, mert nem tért még magához...

– Meglátogatod?

– Igen, épp oda készülök. Brian – nézek rá állhatatosan. – Az anyja meghalt, az apján lecsukták, nincs senkije.

– Azt akarod, hogy fogadjuk be? – vág a szavamba, mintha a fejemben olvasna.