Herold

7. fejezet

Herold

Az új osztálytársaimmal ültem a termünkben. Velem együtt huszonketten voltunk. Én voltam a friss hús, ezért mindenki megbámult. Nem beszéltem, ők sem szóltak hozzám. Talán túl ijesztő voltam? Nem tudom, de nem is izgatott.

Ledobtam magam az egyetlen szabad helyre, ami természetesen pontosan a tanári asztal előtt volt. Forgattam a szemem. Nem leszek a tanár kedvence.

A következő pillanatban megjelent az ofőnk, aki egy harminc év körüli nő volt, nagy dudákkal és formás fenékkel. A többi srác csorgatta a nyálát. Nem mertem volna arra fogadni, hogy a hátsó padban ülők sosem rántottak rá.

Egy mélyet sóhajtottam.

A felsője nem volt kivágott, ellenben teljesen átlátszó. Vajon mindig így öltözködik? – elmélkedtem. – Amúgy se vagyok jó tanuló, így meg aztán főleg nem leszek. Mit is tanít?

– Jó reggelt! – köszönés után az asztalhoz sétált és leült. Levette a fekete keretes szemüvegét, aztán a szemembe nézett. – Új diák – jegyezte meg. – Bemutatkoznál nekünk?

– Van más választásom? – szóltam vissza, de nyilván nem volt. A többiek persze felröhögtek ezen. A tanárnő válaszul csak csóválni kezdte a fejét. Felállva a tábla elé sétáltam. – Sziasztok, Farkas Herold vagyok! – Aztán léptem volna a jövendőbeli helyemre, de a tanárnő megállított, elém tartotta a karját. Nagyokat pislogtam.

– Mondhatnál pár szót magadról – kacsintott kacéran.

– Legyen, de ezeket a tanárnőnek intézem – döntöttem egy pillanatra oldalra a fejemet. Meglepetten bámult. – Nem azért ültem az első padba, mert így akartam, nem volt máshol hely. Rossz tanuló vagyok, ezért ne engem kérdezzen folyton, hanem ott hátul – mutattam arra –, azok ott, biztosan nagyon okosak! – vigyorogtam. Tipikus züllött társaság, csak rájuk kellett nézni.

– Ó, ne aggódj, Herold – mosolygott. – Ismerem őket, tudom milyenek.

Ezután végre leülhettem.

A mögöttem lévő lány bökdösni kezdett, mire hátrafordultam.

– Mi van? – förmedtem rá. Megszeppenve, tátott szájjal nézett rám. Vártam fél percet, de egy mukkot sem szólt, talán megijesztettem. A tanár hangosan köszörülni kezdte a torkát, jelezve, hogy forduljak előre. Sóhajtottam.

Kiderült, hogy az ofőnk matekot tanít, amiből a legszarabb vagyok. Próbáltam figyelni az órán, de semmit sem értettem, ezért csak lehajtottam a fejem a padra. Valaki ismét megbökte a hátam, de arra tekintettel, hogy a kis csaj előbb se mondott semmit, így pihentem tovább. Nem hagyta abba, én pedig kezdtem türelmetlen lenni. Indulattal kaptam fel a fejem és fordultam felé. Kiguvadt szemmel, rémülten nézett rám. Most sem fog megszólalni – gondoltam. Szúrósan néztem, és vártam pár pillanatig. Meguntam.

– Mit akarsz, szöszke? – vontam fel a szemöldököm. Érdekes, de találó becenév lesz ez neki. Szőke a haja, de vajon belül is szőke?

Sziasztok! :) Remélem, tetszett nektek ez a fejezet is! Írjátok le a véleményetek róla! ;)
A kövi fejezet nem tudom, mikor lesz kész, mert párom unokatesói, akik még igencsak gyerekek, itt nyaralnak nálunk, és eléggé lekötnek, így nem tudtam azóta írni. :/ Legyetek türelemmel. *-*