Herold

6. fejezet

Helga

A nappaliban feküdtem, a lábam felrakva az asztalra, közben egy nyalókát szopogattam. Tegnap este óta nem gyújtottam rá, ezért enyhe elvonási tüneteim voltak. Ráadásul vasárnap estig ki kellett bírnom. Sosem volt egyszerű, de ez a vaníliás ízesítésű nyalóka elvonta a figyelmem. Mint valami varázslat.

A lábam lóbáltam, aztán meghallottam a csengő hangját. Felugorva az ajtó felé vettem az irányt. Apu volt az, és mivel anyám boltban volt, így kettesben lehettem vele.

– Mókusom! – tárta szét a karját, amint ajtót nyitottam. Egy pillanatig bosszúsan néztem rá, majd hatalmas ölelésbe vont. Jól esett, de utáltam, amikor így hívott! – Hogy vagy?

– Én hogy vagyok? Te dolgoztál egész héten! – léptem egyet hátra. Mosolyogtam, ahogy ő is.

A nappaliba sétáltunk, ahol lepakolta a cuccait, és a kanapén foglaltunk helyet. Néztem őt. Hiányoztak az arcvonásai.

– Tartod a legjobb tanuló címet? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Ismersz – rántottam meg a vállamat, majd büszkén kihúztam magam. Lehet, hogy dohányzom, és alkalomadtán iszok, egy szóval lázadok, de tanulás terén apára ütöttem. Nagyon könnyen megy, cseppet sem kell megerőltetnem magam. – A tanárok nem bírnak velem! – röhögtem fel a térdemre csapva.

– Mert? – kérdezte nagyokat pislogva.

– Beszélgetek az órán, ezért büntetnének, de az összes kérdésükre tudom a választ. Nem csoda, hogy tele vagyok ötösökkel – vigyorogtam. Apu biztatóan megveregette a vállamat.

– Helyes! Tanulj rendesen továbbra is.

– Mesélj, mi történt veled a héten? – húztam fel a lábam a kanapén.

– Unalmas és monoton volt. Nem történt most semmi, amit mesélhetnék – sóhajtott. – Inkább mesélj te! – szegezte rám mutatóujját. – Van fiúd? – kacsintott.

– Fúj! Nem, nincs! Isten őrizz! – ráztam sebesen a fejemet.

– Tizenhét évesen még mindig nem érdekelnek a fiúk? – fonta keresztbe a karját.

– Balfasz az összes! – fordultam el tőle. – Milyen szép az a váza! Még te vetted anyunak! – lelkendeztem.

– Terelni azt nagyon jól tudsz – röhögött, mire a vállába bokszoltam. Majdnem minden héten megkérdezi, hogy van-e fiúm. Ha Ámor nyila eltalál, akkor talán lesz. – Mellesleg megbeszéltünk valamit! – fogta komolyabbra a szót. – Nincs káromkodás!

– Persze. Tudom – sóhajtottam.

– Anyád hol van? – kérdezte, miközben körbenézett a nappaliban.

– Boltban – motyogtam. – Apu, beszélnünk kell valamiről!

Sziasztok! :) Még egy Helga fejezet. Imádom írni ezt a történetet. Egyszerű, nem bonyolítom túl, és jól esik, hogy káromkodhatok benne. Helga faterja nagyon laza. Az anyjáról inkább nem ejtek szót. A történetben is kevesebb szerepe lesz, talán gondolhatjátok is, hogy miért. 
Remélem, tetszett a fejezet, ha így van, akkor szavazzatok. Kommentben várom a véleményeteket! :)