Herold

10. fejezet

Herold

Hajnalban szörnyű álmom volt. Nem egy ijesztő rémálom, inkább egy olyan, ami felingerelt. A mai nap nem lesz egyszerű – gondoltam. Felültem, és leraktam a lábam az ágyról. Az órámra pillantottam: 03:45. Aludnom kellett volna, de nem ment. Minden álom kiment a szememből. Feszülten felálltam, és átöltöztem. Képtelen voltam ott maradni abban a szobában. Nem is a szoba volt a problémám. Én... Megfojtva éreztem magam.

A folyosón volt egy szekrény, aminek a legalját szét lehetett bontani, és ahol a papa rejtegette a cigarettáját. Alapjáraton a dohányzás ellen vagyok, de muszáj valami olyat tennem, ami szabályszegés számomra. Valamit, ami mások szerint megnyugtató. Talán segít rajtam is.

Kiszöktem a teraszra, ahol leültem a hintaágyra. Felnyitottam a több éve bontatlan Davidoff Classic dohányt, ami ott porosodott. Papa szerint nagyon erős cucc, ezért biztos ütős lesz számomra, dohányszűzként.

A csendet megtörte a gyújtó kattanó hangja – ami szerencsére a cigi mellé volt rejtve. Mélyet szívtam bele, miközben a végéhez tartottam. Parázslott. A látványa szebb volt, mint az íze. Hamar köhögni, fulladozni kezdtem.

– A picsába! – suttogtam magam elé. A kezem ökölbe szorítottam. Kissé bizonytalanul tartottam az ujjaim között a cigarettát, hiszen egy kis részem tiltakozott ellene. Ismét nagyot szívtam belőle. A sokadik slukk után végre sikerült letüdőznöm. A tüdőm megtelt méreggel, de nem zavart, mert volt benne valami felszabadító érzés. – Még csak egy órát sem ültem végig az iskolában, mégis ilyet álmodok... Még hogy engem spécéz ki magának a suli nagyágyúja, és majd engem tesz nevetség tárgyává, amiért a nagyanyámmal élek, mondván árva vagyok! A srác faszságokat talált ki, amiket előszeretettel terjesztett rólam. Velem senki nem fogja ezt csinálni, ha mégis megpróbálja, akkor rohadjak meg, addig verem, míg mozog, vagy ameddig úgy tartja kedvem.

Felálltam a dobozzal a kezemben és átmentem a kert végébe, ahol ledobtam magam a gyomok közé. Nem érdekelt semmi, meg akartam nyugodni, de egyszerűen nem ment. A tizedik szál után felkeltem, mert a karórám szerint kereken nyolc óra volt. Lomhán indultam meg a ház felé. A véletlen műve talán, de a vén szatyor nem volt itthon. Nem láttam értelmét átöltözni. A legkevésbé sem érdekelt, hogy homokos és mocskos vagyok, az még kevésbé, hogy valószínűleg mocskosul dohányszagom van. Szóljanak be egészen nyugodtan, max hazajövök, és iszok. A dohány önmagában nem elég, és mivel tudom, a mama szeret piálni, így szerezhettem is. Volt egy kamránk, ahol mama elrejtett egy forgalomba kerülésekor vásárolt whisky-t. Otthon apa üvegeit húztam meg, tehát az íze ismerős volt.

Az iskola kapujában álltam. Üres volt az egész udvar. Sóhajtva ballagtam fel az első emeletre, ahol a termünk volt. A lépcső első fordulójában összefutottam két sráccal, akik valószínűleg lógtak az órájukról. Vállat rántottam, lépkedtem volna tovább, de erősen megragadta a karom az egyik és visszarántott.

Mosolyogtam.

– Te meg ki a franc vagy? – lökött a falnak, mint egy csicska újoncot. Új voltam, de csicska közel sem.

– A helyedben visszavennék az arcomból – motyogtam.

– Mi van? Mit mondtál? – kezdett rángatni, de megragadtam a vállánál az egyik kezemmel, a másikkal a torkát ragadtam meg. Kidülledt szemmel méregetett, de nem félt, mérges volt. Próbált menekülni, de nem tudott. A haverja ütött a bordáim közé, azonnal elengedtem. Fájt, de cseppet sem érdekelt.

– Rosszkor kötöttél belém, baromarcú! – emeltem felé az öklömet gyilkos pillantással.

– Baromar... – ismételte volna, de megragadtam a ruhájánál fogva és ledobtam a lépcsőn. Nem gondoltam a következményekre, nem is érdekelt! A haverja indult meg felém, de gyomorszájon ütöttem, aztán felröhögtem. Dülöngélt, majd felszaladva a lépcsőn elmenekült. Szánalmas férgek! – gondoltam.

Lassan haladtam lefelé a lépcsőn a srác felé, aki próbált felállni.

Már felette álltam, mikor felült.

– Nem fogsz velem packázni! Rosszul mérted fel az erőviszonyokat – köptem rá, azzal otthagytam volna, de megragadta a bokám, orra estem. Ekkor szakadt el nálam a cérna. Képtelen voltam kontrollálni magam. Felugrottam és a teste fölött hajolva nyomtam le a földre, közben a másik kezemmel folyamatosan püföltem a képét. Felszakad a szája, betört az orra, de csak ütöttem és ütöttem, míg ki nem csengettek. Életben maradásának egyetlen oka, hogy nem egy kihalt helyen voltunk. Megmenekült.

– Ti meg mi a fészkes fenét műveltek? – üvöltött ránk a tanár, Ms. Olga. Forgattam a szemem, fújtattam. Elborult az agyam. A múlt sérelmei még mindig bennem vannak, ha valaki felhozza, akkor előjön belőlem az állat.

Két másik tanár rángatott le róla, legalábbis próbáltak. Harmatgyenge az összes tanár, lazán kiszabadultam a kezeik közül. Elrohantam. A megmaradt józan eszem azt súgta, fussak, mielőtt még valaki másban is kárt teszek.  

Sziasztok! Erős lett a fejezet, tudom, de muszáj volt bizonyos érzéseket kiadnom magamból.