A koboldok aranya (Harry Potter fanfiction)

3. fejezet: Vissza Londonba (Reprise)

TW: bár valójában szó sincs semmi ilyesmiről, de azért ha az öngyilkosság említése/ gyászfeldolgozás/ mentális problémák klinikai kezelése gyenge pontod, akkor csak óvatosan.

* * *

Negyvennyolc órával korábban

- Úgy érzem, nem sokat haladtunk a beszélgetésünk első mondata óta. Magának mi a véleménye, Doris?

Dr. Rita Moeller, klinikai szakpszichiáter nyugodt magabiztossággal dőlt hátra a székében. Egy teljes perce a vele szemben ülő fiatal nő arcát figyelte, az egyetlen érzelem azonban, amit leolvashatott róla, a bosszúság volt.

- Azért nem haladunk - felelte Doris Purkiss -, mert mindenáron lelkizni akar valakivel, akinek nincs lelke. Nem, várjon, ez melodramatikus volt. Szóval, a lelkemet akarja ápolgatni az agyam helyett. Úgy csinál, mintha a legjobb barátnőm lenne, de közben kikérdez minden hülyeségről. Csak az idejét vesztegeti! A tesztjei is megmondják majd, hogy az agyammal van a baj.

- Komplex és sokrétű kérdés, hogy miért szorulhat szakember segítségére valaki - felelte türelmesen Rita -, mindazonáltal...

- ...pedig tök egyszerű az egész. Arra a mágikus tablettára van szükségem, amit az ember bevesz, és akkor hirtelen nem akar többé magas helyekről leugrálni. Csak írja fel! Semmi értelme újra felidéznem, ahogy az exem bámul rám a kibaszott függöny mögül. Kifizetem a teljes órát, eskü, nem gond!

- Nem a megkezdett óráról van szó.

- Akkor meg végképp nem értem, hová akar velem haladni a patikán vagy a hullaházon kívül - tárta szét a karját Doris. - És most el ne kezdjen kiselőadást tartani az állítólagos toxikus manipulatív személyiségemről, mint az előző doki, mert még kitalálok valami gyorsabb halálnemet.

- Doris...

- Nem kértem ezt az egészet, oké? Lekarcolta a verdám, cserébe kiforgatom a receptjeiből, és biztosító nem hall a dologról. De hogy lelkiznem kell magával, az már tényleg túlzás!

- Elhiszem, hogy eddig is szedte a Prozacot, és valóban szüksége van rá - felelte birkatürelemmel Rita. - Hogyisne hinném el, hiszen az összes papírja rendben van! De a szaktudásomat nem tudom kikapcsolni. Amennyiben közösen megbizonyosodunk róla, hogy az állapota lelki eredetű, és a traumafeldolgozás útjára lép, idővel csökkentheti az adagokat, vagy akár el is hagyhatja őket. Nekem pedig nem kell majd indokolatlanul erős gyógyszereket felírnom egy páciensnek, aki vélekedésem szerint más módon is meg tudna nyugodni.

- De milyen traumáimat? - tárta szét a kezét Doris. - Már megbeszéltük, hogy mindenem megvan, amiről a fél világ csak álmodozik. Gazdag pasi, ötemeletes malibui villa, sportkocsik, drága piák, Chanel, Prada, klinikai depresszió... - Vállat vont. - Nincs semmi bajom! Egyszerűen szarul működik az agyam, és kész. Defektes.

- Egy élet sem olyan tökéletes, amilyennek látszik - felelte bölcsen Rita. - Úgy gondolja, annak, hogy materiális értelemben mindene megvan, a mentális egészségét is garantálnia kellene?

Doris vesébe látó pillantást vetett rá.

- Szerintem magát jobban érdekel a sztorim, mint az, hogy meggyógyítson.

A pszichiáter felvonta a szemöldökét.

- Hogyne érdekelne a sztorija! A pályafutásom során még sosem volt rá példa, hogy valakihez egy milliméterrel se jutottam közelebb némi beszélgetéssel. Olyan már annál több, hogy valakit a férje küldött mentálhigiénés szakemberhez, ő maga viszont mindent megtett, hogy kibújjon alóla...