A koboldok aranya (Harry Potter fanfiction)

19. fejezet: A szörny neve

Miss Hargreaves annak idején többször elmondta irodalomórán, melyek egy szépen strukturált esszé részei: a tételmondat, az érvek, a tárgyalás, a bizonyítás, a lezárás, az antitézis, a szintézis... egyszóval esszét írni rettentő bonyolult és unalmas művelet volt, a végeredménnyel azonban – legalábbis Dudley véleménye szerint – csodákat lehetett művelni.

Valami hasonló csodára lett volna szüksége, hogy eljusson végre Londonba, és megvehesse a Mega-5-öt.

Az elmúlt napok furcsa változásokat hoztak a Corbitt-ház életébe; de hogy honnan eredtek ezek a változások, azt Dudley nem értette, mert Tonks elkábította valami varázslattal, mielőtt eltűnt, és ő mindenről lemaradt. Az igazat megvallva szeretett volna beszélni erről Tonksszal. Lehet, hogy az olyan emberek körében elfogadott hirtelen elkábítani valakit, ő, Dudley azonban nem egyezett bele. Egyszerűen megkérhették volna, hogy bújjon be valamelyik szekrénybe, ő pedig az orrát sem dugta volna ki onnét, annyi szent!

Tonksot azonban elnyelte a föld, ahogy a vámpírokat is (Dudley ezt kevésbé sajnálta), sőt, Dobby-t, a házimanót is, a főztjével együtt (ezt lényegesen jobban). Ampók is elmaradt, a dementor változatlanul a pincében rostokolt, az egyetlen új lehetséges beszélgetőpartnerét pedig – egy Edmund nevű kísértetet – Lucy Dawlish valami mágikus szelencébe zárta, mert „felcseszte az agyát".

Dudley mindent megtett, hogy ne csessze fel Lucy agyát, de ez nem volt egyszerű feladat. Az első napokban úgy érezte, az lenne az egyetlen biztos módja, ha levegőt sem vesz; aztán rájött, hogy a boszorkány akkor meg azért haragudna, mert egy idő után neki kellene eltemetnie.

Beletelt néhány napba, mire Lucy tombolása kissé lecsillapodott, a szalonban nem maradt több törhető tárgy, Dudley pedig gyanítani kezdte, hogy Tonks valószínűleg a dührohamok miatt mehetett el, és nem is fog visszajönni.

Aztán Lucy elcsendesedett.

Dudley szerint ez még ijesztőbb volt, mint amikor vázákat, alkoholos üvegeket és tányérokat vagdosott a falhoz. Néha fojtott zokogást hallott a boszorkány szobájából kiszűrődni, amikor a mosdó felé menet elhaladt az ajtaja előtt; és bár többször is megállt, sőt, egyszer még a kilincset is megfogta, nem mert bemenni hozzá, hogy megvigasztalja. Mi van, ha őt is szelencébe zárják...?

Helyette felfedezte a darlingtoni birtokot. Úszott egy kicsit a tóban. Lement a faluba, és alaposan bevásárolt chipsből meg csokiból (aztán rosszul lett tőle). Figyelte, hogy követik-e, de a maffia embereit is elnyelte a föld.

Aztán Darlington központjában történt valami, ami mindent megváltoztatott: megnyílt egy internetkávézó, és Dudley hosszú hetek után újra bejelentkezhetett a GameFAQ-s fórumra.

A MegaMészárlás sorozat utolsó részét, mint kiderült, már az első két hétben elkapkodták. A játék népszerűsége feltámadt hamvaiból, a készletek pedig nem voltak felkészülve az óriási keresletre; csak az elmúlt egy hétben húsz fórumbejegyzés született arról, hogy valaki a Mega-5-öt keresi, de sehol sem találja. Dudley (azaz BigDee_1980) már teljesen elveszítette a reményt, hogy valaha is folytathatja a játékot, míg – úgy egy hét fórumozás után – egy lnightingale76 nevű fórumozóról ki nem derült, hogy abban a londoni gameboltban dolgozik, ahová menet Malfoy és Ampók elrabolták; és nagyon szívesen félreteszi neki a Mega-5 utolsó raktáron lévő példányát egy vadonatúj PlayStationnel együtt, ha negyvennyolc órán belül értük jön. Dudley, természetesen, megígérte, hogy így lesz; tehát nem volt más hátra, ki kellett tennie magát Lucy Dawlish haragjának. Miss Hargreaves büszke lett volna az érvrendszerre, amit kidolgozott a siker érdekében; ahogy azonban a boszorkány keresésére indult a kúriában, az összes értelmes gondolat kitörlődött a fejéből.