A koboldok aranya (Harry Potter fanfiction)

22. fejezet: Harag és hűtlenség (Reprise)

Nem fogom szeretni magát, Robards.

Ennek a mondatnak nem lett volna szabad ennyire fájnia, győzködte a tükörképét Sirius a Ritz giccsesen fényűző fürdőszobájában. Sőt, egyáltalán nem – hiszen azt jelenti, hogy Lucy még a síron túl is szereti őt.

Őt, Sirius Blacket. Úgy, ahogy van: a sebhelyeivel, a rémálmaival, a makacsságával, azzal, hogy az ágyban dohányzik, és mindig hagy pár ujjnyit a whiskey-s üvegek alján, és őszül, és a börtön meggyötörte, megcsúfította, megnyomorította. Lucynak valamiért mégis ő kellett, nem Gawain Robards.

Egyszer már szerettem valakit, és többször nem megy. Felfogta?

Az előző életében Lucy sosem mondta ki, hogy szereti; és ő, Sirius sem nézett soha a szemébe, mélyen és pislogás nélkül, ahogy a legvacakabb vérfarkasviccek csattanója előtt szokott, hogy aztán kimondja az "sz" betűs szót. Bár többször is nekiveselkedett, "az sz betűs szónál" közelebb sosem jutott egy klasszikus szerelmi vallomáshoz, mert Lucy az egyetlen ilyen alkalommal kissé oldalra döntötta a fejét, és csak nézte őt, aztán amikor a csend kezdett kínosan hosszúra nyúlni, diadalittasan felkiáltott: "Áh! Szifilisz!"

Számtalan más módja is volt persze, hogy két ember kifejezze egymás felé "sz" betűs érzéseit; és Sirius mindennapjaiba lassan, észrevétlenül szivárogtak be ezek a módszerek. Sokszor meg is feledkezett róluk, csak egy-egy pillanatban csodálkozott rájuk, ahogy a háttérzenét is csak a zárás előtt kiürülő kávézóban veszi észre az ember. Szeretni és szeretve lenni fájóan természetes érzés volt: egyszerű, mégis nélkülözhetetlen, akár a levegővétel. Mégis, szinte sokkolta a rádöbbenés, hogy Lucy Dawlish ugyanolyan makacsul és rögeszmésen ragaszkodik hozzá, mint ahogy ő tenné a helyében.

Ez volt az apróbetű. Most már levetkőztethet.

A francba is, miért nem vetkőztette le, amikor megtehette volna?! Most már csak álmodozhat róla, mert a lakosztály másik hálószobájának ajtajánál jóval nagyobb akadályok választják el Lucytól. Miért kellett ennyire hülyének lennie? Ha csak egy kicsivel rámenősebb, most nem csak elképzelnie szabadna az illatát, a lélegzetvételét, hosszú, selymes hajának finom érintését a csupasz bőrén, a combja ívelt vonalát a takaró alatt, és –

Sirius nagy lendülettel becsapta maga mögött a zuhanykabin ajtaját, és megnyitotta a hidegvizes csapot. A vízsugár jeges dárdaként fúródott a hátába, kócos fürtjeiről apró repeszekként szóródtak szét felhevült bőrén a cseppek. Lucy Dawlish közelsége a lényének egy olyan szunnyadó részét ébresztette fel, amiről a börtönben teljesen megfeledkezett, mióta pedig Pyrites visszahozta az életbe, sem alkalma nem nyílt, sem ideje nem volt tudomást venni róla. Mégis: inkább tűrte volna ezt az idegtépő szenvedést még hetekig, hónapokig, évekig, ha cserébe közel lehet a boszorkányhoz...

A boszorkányhoz, aki Sirius Blackkel együtt a varázserejét is elveszítette, és aki hallani sem akar Gawain Robards gyengéd érzelmeiről.

Lucy Dawlish-hoz, aki sosem bocsátaná meg Sirius Blacknek, hogy életben van, és ezt titokban tartotta előtte.

Sirius erre a gondolatra gépiesen kinyúlt, és megnyitotta a melegvizes csapot is. Hiszen reszketett.

Sosem gondolt még bele, mi fog történni, ha Lucy rájön, hogy ki ő. Mert nem maradhatott örökké titokban: ezt épp olyan erős bizonyossággal tudta, mint azt, hogy akkor is láthatatlan őrzőként fog a nyomában járni, ha a boszorkány többé hallani sem akar róla.