A koboldok aranya (Harry Potter fanfiction)

21. fejezet: Feledés

Lucy Dawlish eltűnt a Kings Cross pályaudvar előtti metróaluljáróban; Dudley pedig vagy két percig bámult utána tátott szájjal, mire tudatosult benne, hogy egyedül maradt London közepén egy dementorral és egy főnixmadárral.

Engedélyezett magának pár percnyi kaján élvezettel keveredett pánikot, míg elképzelte, mit szólnának a szülei, ha látnák. Apa egészen elvörösödne a dühtől, és csak tátogna, mint egy hal, meg rázná az öklét. Talán le is keverne neki egyet... anya pedig csak állna, a kezét tördelné, és megállás nélkül panaszkodna. Egyikük sem tudna elképzelni iszonyatosabb sorsot, mint hogy ő, Dudley olyan emberek közelébe kerüljön, és olyan dolgokat lásson, pedig a mágiában nem is volt semmi undorító vagy visszataszító.

Max félelmetes.

...igazából eléggé kúl volt az egész. Már a Mega 2-ben is a mage-ek voltak a legjobb karakterek, a legtöbb különböző skillel és a legtöbb fejlesztési lehetőséggel. Ez csak nem lehet véletlen!

Éveknek kellett eltelnie, hogy Dudley megértse: az a kimondatlan dolog, ami Harryben a szülei szerint olyan furcsa és abnormális, valójában mágia. Sokáig azt hitte, unokatestvére egyszerűen bolond, később pedig azt, hogy mindenféle mentális problémái vannak, ahogy Miss Harolds mondta etikaórán. Dudley számára ez igazi heuréka-élmény volt, hiszen Piers is megmondta, hogy ha valakinek mentális problémái vannak, az csak egy politikailag korrekt kifejezés arra, hogy gyogyós. Dudley innentől tényként kezelte, hogy Harry csakis gyogyós lehet; és ez a feltételezés kényelmes magyarázattal szolgált arra, ahogy a szülei – és nem mellesleg ő maga – bántak vele.

Harry gyogyóssága néha ragadós is volt. Dudley például határozottan emlékezett rá, hogy egyszer lebegni látott egy habostortát a Privet Drive-i ház nappalijában, ami később Apa vendégeinek a fején landolt. Sőt, Marge néni szegény egyszer olyan puffadást kapott, hogy felfúvódott, mint egy lufi, és elrepült. Dudley akkoriban nem gondolta, hogy ez mágikus jelenség lehet, mert Miss Keen rendszeresen figyelmeztette őt a napköziben, hogy ha túl sokat eszik, olyan lesz, mint egy lufi; teljesen logikusnak tűnt, hogy Marge nénivel sincs semmi baj, csak már annyit evett. Dudley kis túlzásnak érezte, hogy a szülei ezért is Harry-t okolták, de mivel a Marge nénivel kapcsolatos incidenst – és Harry ezzel egyidejű távozását – követően a szünidő végéig azt csinált, amit csak akart, esze ágában sem volt hangot adni ezen véleményének.

Mióta Lucyval megtámadták őket abban a kávézóban, és látott meghalni egy embert, Dudley rendszeresen megpróbálta elképzelni, hogy Harry igazi mágus. Nem olyan, mint Lucy, aki túl szomorú ahhoz, hogy varázsoljon, hanem tényleg meg tudja átkozni az embert. Ha akarná, akár meg is ölhetné...

Teltek a percek, és Dudley gyanítani kezdte, hogy a pályaudvarra igyekvő kabátos-aktatáskás emberek tömege valamiféle varázslatnak köszönhetően nem vesz róla tudomást. Talán ennek is a főnixmadár volt az oka, de Dudley a dementor közelségének hidegét is alig érezte; furcsa vidámság töltötte el, ahogy eszébe jutott, hogy most már tényleg senki nem akadályozhatja meg, hogy elsétáljon a gameboltba, és vegyen egy új PlayStationt, amin végre elfut majd a Mega-5. Még mindig sajnálta, hogy nem vett indulás előtt kabátot – Lucy kérése ellenére nemhogy Primarkot, de semmilyen ruhaboltot nem látott maga körül –, arra azonban szerencsére gondolt, hogy a pulóvere zsebébe gyömöszölje a pénztárcáját, mielőtt megkereste a boszorkányt. A pénztárcájában pedig ott volt a félretett pénze.

Később persze majd dolgoznia kell, hogy pótolja, de emiatt egyelőre nem kell aggódnia. A lényeges dolgokat ma mind megveszi magának – egyébként pedig megvan az előnye annak, ha az embert túszul ejtik az úgynevezett Sötét Nagyúr ellenségei.