Szomszédom az ellenségem

1. fejezet

Kék volt felettem az ég. A nap olyan fényesen ragyogott, hogy a szomorú emberek is azonnal boldogabbak lettek. Ekkor még nem is gondoltam volna, de az egész életem megváltozott egyetlen perc alatt. A bátyám Josh már gyerekkora óta a motorok és sportautók megszállottja volt. 12 éves korában kezdett el motocrossozni, és attól a perctől kezdve a létező összes versenyen részt vett. Annyira megtetszett, hogy a hatására én is elkezdtem motorozni, persze nem versenyszinten, csupán hobbiból. Josh nagyon örült neki, hogy ennyire lelkesedem valami iránt, amit ő is szeret, így szívesen tanított. Azt mondta el kéne mennem egy versenyre is, mert baromi jó vagyok, de én nem éreztem ezt. Amint elment egyetemre megtiltotta, hogy a motorja közelébe menjek, de természetesen engem ez kicsit sem hatott meg. Amikor csak lehetett elmentem az általunk már jól ismert pályára és órákat gyakoroltam. Körülbelül egy hónapja lehetett, hogy Josh jelentkezett egy versenyre, amellyel kvalifikálhatta volna magát a nemzetközi versenyre, de két hete egy edzése során eltört a keze. Totálisan pánikba esett, mert sok függött ettől a futamtól és ő nem tudott részt venni rajta. Az a zseniális ötlete támadt, hogy a következőre én menjek helyette, hogy általam pontokat szerezhessen és ne kerüljön hátrányba a többiekkel szemben. Nagyot sóhajtottam, de végül belementem a dologba. Adott ruhákat és egy sapkát is, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy lány vagyok. A hajam a vállamig ért, így azt könnyű volt a sapka alá tűrni és ennek köszönhetően, na meg a genetikának, hiszen eléggé hasonlítottam rá, alig lehetett minket megkülönböztetni.

Josh és én is fekete baseballsapkában voltunk a verseny helyszínén, hogy senki se figyelje meg túlságosan az arcunkat.

- Izgulsz?- fogta meg a vállam Josh, miközben a pálya felé toltam a motoromat.

- Nem tudom mi az idegölőbb. Az, hogy le ne bukjak, vagy, hogy hogyan fog menni a verseny.

Próbáltam egyenletesen lélegezni, mert nagyon féltem. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy lehetetlen volt megmondani melyik az aggasztóbb.

A helyszínen elég otthonosan éreztem magam, mert a bátyám révén sokat jártam ilyenekre, de most egészen más volt a helyzet. Most nem csak nézőnek jöttem, hanem versenyezni. Ráadásul a bátyámért.

Kitöltöttük a regisztrációt, amiben Josh is segített, majd a rajthoz toltam a motorom. Ahogy haladtam előre akaratlanul is szemet szúrt, hogy Hunter Wilson is itt van. Éppen egy versenyzővel beszélgetett és látszólag nagyon jól elvoltak. Elkerekedett szemekkel néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy itt lesz. Ezelőtt még sosem láttam a pályán, és nem is értettem most miért jött. Mint aki megérezte, hogy figyelem, felém fordult és elkezdett vizslatni a szemeivel. Úgy voltam vele hadd nézzen csak, úgyse fog rájönni ki vagyok, mert annak ellenére, hogy a szomszédomban lakik, nagyon rég volt már, hogy találkoztunk. Persze én minden egyes nap láttam őt az ablakomon keresztül, amint fekete kocsijával elmegy reggelente suliba, esténként pedig az ég tudja, hogy merre. Ellenben ő sosem szánt rám különösebb figyelmet. Megvolt a maga kis baráti köre és mindig azzal foglalkozott.

A teóriám, miszerint nem fog felismerni elég hamar megbukott. Továbbra is csak nézett, majd hirtelen összehúzta a szemöldökét, de hamar semlegessé változott az arca. Itt megnyugodhattam volna, viszont ismertem annyira, hogy a szemei pontosan elárulják számomra, hogy felismert. A rajtnál letámasztottam a motorom és éppen a sisakomat készültem felvenni, amikor egy árny állt meg mellettem.

- Mi a helyzet szomszéd?- mosolygott pimaszul Hunter.

- Óh te jó ég, tudod, hogy szomszédok vagyunk?- gúnyolódtam- Eddig nem úgy tűnt.

- Ugyan kérlek- nézett rám lesajnálóan- Egy dolog tudni, és más kérdés, hogy érdekel-e.

- Mekkora seggfej vagy.