Hülye Királyi Szabályok (Kiribaku)

9.rész

Bakugo

Bakugo fejében teljes a káosz. Miért is volt ideges Todorokira, mikor tudta, hogy randira hívná a vöröskét, vagy ne adj isten az ágyba. Még a tudattól is teljes idegállapotba jön. Ez egy barátnál normális? Sajnos nem, már erre ő is rájött. Ráadásul most az sem javított a helyzetén, hogy elhívta magához a herceg. Elmenjen? Ne menjen? Ha elmegy, akkor lehet választ kap érzéseire. Akkor miért is ne?

Most mit csináljak? Teljesen kikészít ez a hülye. Magamra se ismerek. Mi a faszért vagyok ilyen ideges? Bassza meg.

-Kész vagy? –jött be a banya. –Elraktál mindent.

-Ja.

-Ideges vagy? –nyitotta kijjebb az ajtót, hogy kiférjek rajta.

-Nem vagyok az oké? –kaptam be egy falatot a vacsorából, az a némber meg megölelt. –Mi a francot csinálsz?

-Nyugi. Így hátha rájössz a dolgokra. –suttogta a fülembe.

-Milyen dolgokra? Miről beszélsz? Hé! Banya!

Kidobott. A franc essen bele, milyen dolgokra? Szarok bele. Meg is indultam mérgembe a palota felé. Beszarok még üdvözölnek is itt. Hát sokkal másabb így bejönni, mint belopózni, bár abba legalább volt valami izgalom is. Felmentem a második emeletre és lassú léptekkel közeledtem Kirishima szobája felé. Át gondoltam én ezt rendesen?

-Áh Bakugo! –jött ki a szobából Denki. –Kiri már vár. –mosolygott rám és ott hagyott.

Ah bazdmeg. Remegő kézzel nyúltam a kilincshez, majd benyitottam.

-Csá. –szóltam az ágyon ülőnek, aki felém nézett és egy gondterhelt mosolyt hintett felém. Ezt a mosolyát sem láttam még. –Neked meg mi bajod?

-Semmi. Örülök, hogy eljöttél.

-Egyébként miért is hívtál ide? –dobtam le a földre a cuccom.

-Mivel barátok vagyunk, gondoltam miért ne? –mosolygott rám.

-Aha, értem.

Csend telepedett közénk. Nem tudom mi lelte. Legutóbb jobban szemügyre vehettem a szobáját. Rengeteg festmény lóg a falon. Mindegyiken tájkép szerepel.

-Ezeket ki csinálta? –mutattam a képekre, mire felállt az ágyról és mellém lépett.

-Én.

-Mi? Komolyan? –lepődtem meg. –De, nem is jártál a falon túl.

-Igen, saját fejből kreáltam. –ahogy látom büszke rájuk. Lehet is, ilyen szépet még sosem láttam.

-Nem is tudtam, hogy ilyen jól festesz.

-Sok mindent nem tudsz rólam, ezért is gondoltam, hogy eljöhetnél és megismerhetnénk egymást. –fordult felém.

Most, ha nem lenne elködösödve az elmém ezt nagyon furcsálnám, de jelenleg ez a közelség és a kinézete olyan, varázslatos most. A ködömet hamar eloszlatta egy hirtelen berohanó villámlás.

-Kiri! Ide tart a királynő. –lihegett, mire a vörös ledermedt.

-És? –kérdeztem halál nyugodtsággal.

A vörös azonban válasz helyett hevesen mozgatta fejét, majd egy szekrényen akadt meg tekintete. Karon ragadt és berántott magával.

-Mi a f..-fogta be számat.

Ahhoz képest mennyi ruhája van, a lehető legkisebb szekrényt választotta, ami miatt egész testünk össze ért. A beszűrődő fény miatt elég sok mindent láthattam. Fejünket pár centi választotta el egymástól. A szívem egyre gyorsabban kezdett el dobogni és úgy éreztem, mintha egész testem lángolna. Az előttem álló csak fülelt, majd mikor észbe is kapott mi a helyzet, arca színe vetekedett a hajáéval. Ide hallottam mind a kettőnk szívdobogását. Halk szuszogások töltötték be a szekrényt, és amint kicsit megmozdultam, az előttem lévő beleharapott a szájába, ami nem kicsit hozott zavarba. Felváltva néztünk egymás szemébe és szájára. A gyomromat mintha ezer ló rugdosná folyamat.