Te vagy az, Kaulitz?

Válszolj!

Az ágyon feküdtem és az ablakon bámultam ki. Végigvezettem a tekintetem azon a városon ami gyerek és kamaszkorom helyszíne volt. Már teljesen kirajzolódott az a régi város alakja ahol én éltem. Láttam minden épületet és kirajzlódott a volt kertváros is amit azóta beton és mégtöbb torony borít. De még így is akadnak olyan helyek amik semmit sem változtak. Már teljesen elvesztem a látványban mikor kopogtak. Tom volt.
-Szia bocs de próbálni fogunk úgyhogy ha hangosak leszünk akkor ne haragudj....
-Nem fogok. Én lemegyek a városba-kaptam fel a kabátom. Tom nagyon meglepetten nézett rám.
-Így egyedül? Nem veszélyes ez?-mért aggódik ennyire értem? Hisz itt nőttem fel mindent és majdnem mindenkit ismerek. Meg amúgy is. Tudok vigyázni magamra. És ezt ő is tudja.
-Én vagyok a veszély-mondtam és kimentem az ajtón.
-Várj ne vigyelek el?-kiabált utánam.
-Nem.
Azzal már kint is voltam a kapun és lefelé sétáltam az utcán. Ez az utca teljesen más volt mint a város. Mindenhol fák, bokrok, növények és csodaszép nagy házak. Erre nem jár senki. Minden olyan nyugodt. Irigylem azt aki itt élhet. Én akkor sem élhetnék így ha lehetne. Ez az egész így nem nekem való. Nekem nem kell nagy ház, puccos kertek és kocsik. Nekem boldogság kell. De mivel olyanom nincs így....na mindegy. Ahogy a szép házakat nézegettem elgondolkodtam azon milyen jó élete lehet ezeknek az embereknek. Mert ezeknek nem csak a karriere jó hanem az éltük is. Nem úgy mint az enyém. De mindegy. Lassan értem le a hegyről be a városba. Ott ez a csendélet megszűnt és minden átment szürkébe. Mint az életem. Lassan elsétáltam a régi közért elé. A kis sárga épület még mindig ott állt. De be volt zárva. Megálltam előtte. Mennyi minden történt itt. Aztán a falát szemléltem. Végig simítottam rajta a kezem még egy lyukhoz nem értem. Ahhoz a lyukhoz amit én csináltam. Még akkor mikor Moldván megmondta nekem hogy Hamza gyengepontnak hívta Tomot. Aztán a lépcsőre pillantottam. Itt ültem mindig Moldvannal mikor bandáztunk. A nagy emlékezésem egy duda szakította meg aki egy taxi sofőr mögött állt. Elvettem a kezem a faltól és lassan továbbálltam. Sétáltam és fel-fel villantak a régi emlékek amikor az utcákat jártuk. Amikor éjjel megszűnt az élet. De itt most 0-24-be tele van a város. Lassan megláttam a múzeumot is. Odamentem. Még mindig olyan volt mint emlékeztem. Semmi sem változott. Aztán leültem a lépcsőre. Újabb emlékképek törtek elő régebbről. Mikor itt voltunk. Aztán ezt egy férfi hang szakította meg.
-Kisasszony ne tessék a hideg lépcsőre ülni még a végén megtalál fázni-mondta egy vén öregember.
-Maga ne aggódjon. Inkább menjen vissza az öregotthonba-álltam fel és otthagytam. Biztos mondott még valamit de nem hallottam. Lassan haladtam a volt kertváros felé. Aztán megérkeztem a legnagyobb emlékek helyszínéhez. A szökőkút. A régi gyülekezési hely. Minden ugyanúgy volt. Minden apró részletig semmi sem változott. De aztán bevillant az a kép mikor a Takács ikreket belelöktem. Emiatt egyáltalán nem is buktak le. Mert megbetegedtek másnapra. A kis csicskák. Aztán befordultam a mi utcánkba. Végigmentem a járdán. Mindenhol ugyanaz mint a városban. Tornyok és beton mindenhol. Aztán megálltam. Egy ház. A mi volt házunk. De a helyén kisállat bolt volt. Egyszerre melengedte a szívemet és törte össze. Lassan kigyönyörködtem magam. Aztán elindultam a volt iskolám felé. Sétáltam és egyre nagyobb gyerek zsivajt hallottam úgyhogy úgy gondoltam biztos közel járok. Aztán befordultam a sarkon és megérkeztem. A volt iskola. Az iskola előtt pár gyerek állt akik beszélgettek de amint megláttak minden szem rám szegeződött. Aztán egy öreg nénike botorkált ki az iskola kapuján. Olyan ismerős volt.  Valahol láttam már az biztos. Mikor megállt előttem és elmosolyodott.
-Hamilton!
Összeráncoltam a homlokom. Sokan ismernek de hogy ez a néni is.
-Én vagyok az! Az edző! Emlékszel?
-Maga?-csodálkoztam.
-Hej de rég láttalak! Hogy megnőttél! Mekkora hírneved van!
-Igen igen...
-Úgy hiányoztál a csapatból. De remélem ott is volt valami jó csapat és....
-Mióta elmentünk soha nem kosarazhattam....
-Óhh....ezt sajnálattal hallom. De mi járatban itt?
-Én vissza szeretnék jönni. Venni akarok egy házat vagy mi...
-Na az király! És a szüleid mit szóltak?
-Nekem nincsenek szüleim-mondtam ridegen és reméltem hogy hagyja az egészet. De nem.
-Ezt hogy érted?
-Úgy hogy soha nem voltak olyanok nekem.
-Ne beszélj bolondokat! Mintha csak a 16 éves Hamilton-t hallanám!
-Mert a 16 éves Hamilton-t hallja.
Azzal megrázta a fejét. Engem kezdett felcseszni. De hirtelen csengőt hallottam. Az edző megfordult és rákiabált a gyerekekre:
-Takarodjatok be!-azzal az összes diák befutott.-Na nekem menni kell. Viszlát Hamilton.
-Viszlát.
Azzal otthagyott. Miért kérdez a szüleim felől mindenki? Fasz tudja. De aztán még elmentem a színházhoz is. Minden rendben volt. Aztán jött annak a bizonyos estének a színhelyei. Elmentem a művelődési központhoz. Megalltam. Visszajött annak az éjszakának az emléke. Hogy majdnem megöltem Oláh-t. Aztán felmentem a városba. Ott elmentem a pláza elé. Ahhoz az épülethez ahol minden véget ért. És végre kiderült mi lett.....egyetem. Csak bámultam az épületre. Bevillantak az emlékek. Az is ahogy Bodnárt kilöktem az ablakon, az ahogy Tomot megtaláltam. Már már szinte hallucináltam mikor a mobilom csörgött. Tom volt az.
-Timi itt vagy?
-Itt. Mi az?
-Hol vagy már? Egy ideje elmentél. Már kezdtem aggódni.
-Megyek már. Nehogy összeszard magad.
Azzal letettem. Még ilyet. Mi a jó büdös kurva életért foglalkozik velem? Nem tudom. De elindultam vissza. Kiértem a szürke városból a nyugodt csendes hegyoldalba amibe az utca húzódott. Aztán lassan beértem Tomhoz is. Beléptem a házba és Tom aggódóan figyelt engem.
-Na mi van mit láttál hogy ennyire megijedtél?-kérdeztem gúnyosan.
-Semmit csak tartottam tőle hogy bajod esik. Már rég nem jártál erre...
-És azt hiszed hogy meggyengültem? Kaulitz én olyan vagyok mint az acél. És ezalatt a pár év alatt mégjobban megerősödtem. Engem senki sem tud bántani!
-Jó oké. Csak azért na....
-Miért aggódsz értem?-néztem rá őszintén.
-Én....tudom hogy összevernél ha elmondanám.....
-És ha nem?
-Nem hiszem.....
-Kaulitz én nem verek össze senkit amíg nincs rá nyomós okom. Mert régen azt láttad hogy emberket verek az nem jelenti hogy minden ok nélkül tettem. Téged amúgy sem bántanálak. Nem szeretem ha egy férfi sír-mondtam kicsit gúnyosan a végén.
-Vicces vagy....
-Na akkor?
-Én csak nem akarom hogy bajod essen jó?-mondta és elment. Ha jól hallottam felment az emeletre és bement a szobájába. Furcsán éreztem magam. Ez kis út visszahozta a régi szép emlékeket. Volt bennem egy vágy bárcsak újra ez lenne. De nem lesz. Nem vagyunk már tinik. Mindenkinek megjött az esze. Persze már akinek. Aztán újra érezni kezdtem. Remegett mindenem. Nem tudom ki ez most. Már hetek óta nem volt ilyen. Berohantam a szobába de most olyan szintem remegtek a lábaim hogy elestem mikor beértem. Hatalmas csattnással értem földet. A kezeim őrült szinten remegetek így nem tudtam magam felállítani. Felültem de teljesen tehetetlenül éreztem magamat. Aztán oda ügyeskedtem magamat a bőröndhöz és kutatni kezdtem az anyagért. Mikor elértem kivettem belőle 2 szemet  és bevettem. Visszatettem a bőröndömbe a cuccot mikor Tom aggódó és ideges hangját hallottam:
-Az meg mi?!
Ránéztem. Már elmúlt a remegés de teljesen lesokkolódtam. Felálltam.
-S-semmi-mondtam. Tom odajött és szembe állt velem.
-Az mi volt a sárga dobozban?-mondta paracsolóan.
-Hogy megnőtt a csipád-mondtam neki mire közelebb hajolt és újra megkérdezte:
-Az mi volt a sárga dobozban?
Hátrébb léptem.
-Valami. Izé....ilyen gyógyszer izé....
-Minek az neked?
-Az az én dolgom.
-Amíg itt alszol nálam az én dolgom is-mondta és közelebb lépett.
Újra hátraléptem de már megint odalépett hozzám. Egyre idegesebb lettem.
-Ez az én dolgom bazdmeg!-rivalltam rá.
-Válszolj!-kiáltott rám.
Soha senki a büdös életben nem kiabálhat énvelem. Megfogtam és egy hatalmas pofont adtam neki. Párat oldalra lépett és az arcát fogta.
-Úgy láttom nem voltam világos.....Ez az én dolgom neked semmi közöd sincs hozzá! Azt veszek be amit akarok és azt csinálok amit akarok! Nem vagy az apám!-üvöltöttem. -És emlékszel mi történt utoljára mikor a dolgomba belszóltál!! Jobban teszed ha békén hagysz!!
Azzal odajött és nekilökött a falnak. El akartam állni de nem tudtam. Megfogta és olyan közel lépett hogy nem tudtam mozdulni.
-Válaszolj a kérdésemre.....mit vettél be az előbb?
-A kurva anyádat!-üvöltöttem és ágyékon rúgtam. Mint az utolsó kosárlabda edzésen történt úgy rogyott le a földre.