Te vagy az, Kaulitz?

Szerettem őt

Csak sírtam és Timi a kezeim közt hevert eszméletlenül. A vére ráment a ruhámra de nem érdekelt. Csak sírtam és szidtam a világot amiért elvette őt tőlem. Hirtelen aztán szirénákra és kék-piros fényekre lettem figyelmes. Felemeltem a fejem és mentőket láttam. És rendőröket. Amint megérkeztek kiszálltak és odafutottak hozzám. Rendőrök és mentősök is. A mentősök kivették a kezemből Timit és a hordágyra fektették. Betolták őt a mentőautóba. A rendőrök végig nekem beszéltek de én semmit sem hallottam. Csak azt figyeltem hogy Timit hova viszik.
-Uram!-rázta meg a vállamat az egyik zsaru-Uram!!
Visszaeszméltem.
-M-mi van?!
-Tudja mi történt?
-Igen...
-Szeretnénk feltenni pár kérdést...
Felálltam. A mentősök már zárták volna az ajtót. Ránéztem a rendőrökre és azt mondtam:
-De csak majd-és azzal ott hagytam őket. A mentőautóhoz futottam és mielőtt becsukódott volna az ajtó megfogtam.
-Hadd menjek én is-mondtam.
A mentősök tanácstalanul néztek egymásra.
-Jolvan jöjjön-intett én pedig beszálltam. Leültettek egy ilyen székre. Csak Timire tudtam nézni aki csak vérzett és a mentősök kötözték be a sebeit. Nagyon aggódtam és a szemem tele volt könnyel. Elvesztem a látványban. Nem jó értelemben. De aztán hirtelen egy ilyen velem egyidősnek tűnő nőci jött oda. Megfogta a vállam és annyit mondott:
-Maga jól van?
Azzal ahol a legvéresebb volt a pólóm kicsit felhajtotta. A kezét rátette a hasamra. Ellöktem. Nem túl erősen csak hogy húzzon el. Azzal otthagyott. Nem hiszem el van aki ilyen helyzetben is képes lenne....mindegy. Lassan beértünk a kórházba. Timit nagyon gyorsan kikapták a kocsiból és betolták a kórházba. Én mentem utánuk. Alig bírtam tartani a lépést a mentősökkel. Bementünk az intenzív osztályra. Végig mentem mindenhol ahol végigtolták őt. Hirtelen egy ilyen ablaktalan nyitott ajtós szobába betolták őt. Megtorpantam. De aztán én is elindultam befele. Mármint csak akartam mert az egyik nővér megállított.
-Sajnálom uram ide nem jöhet be. De megvárhatja itt-mutatott a székekre. Azzal bezárta az ajtót. Na most mi lesz. Nem tudtam mit csinálni mint várni. Leültem. De aztán csak telt az idő. Elég sok és elég lassan. Mindenki aki elment előttem megnézett sőt két orvos meg is akart vizsgálni de nem hagytam. Mi van ha akkor tolják ki őt. Csak ültem és lassan elnyomott az álom mikor hirtelen kinyílt az ajtó. A nővér lépett ki rajta és elég szomorú volt az arca. Felálltam.
-Hogy van?-kérdeztem aggódóan.
-Sajnálom. De 70% vért vesztett. A sebei elég súlyosak. És nem csak a testén volt seb. A fején is. A töltényeket kiszedtük de nem sok esély van arra hogy túlélje. Őszintén sajnálom.
-A-a-akkor meghalt?-kérdeztem.
-Hát még nem de instabil az állapota. Mostmár haza mehet. Ha valami van értesítjük.
És azzal újra bezárta az ajtót. Ott álltam és egy világ tört össze bennem. Agresszívan sétáltam ki a kórházból és a szemem teljesen tele volt könnyekkel. Nem sírtam. Mások előtt nem. De haza mentem. Amint bezártam az ajtót kifakadtam. Sírtam. A szívem atomokra tört össze. Miért?! Miért ilyen kegyetlen az élet?! Ott sírtam. Elég sokáig. De aztán úgy voltam vele át kéne öltöznöm. Felmentem a szobába. Amint beléptem körbe néztem. Az ágy úgy volt ahogy reggel otthagytam. Timi bőröndje ott volt. Nem vitt rá a lélek hogy eltegyek akármit is. Sírtam. De átöltöztem. Csak sírtam és nem tudtam mit csináljak. Igen kibaszottúl szerettem őt. És igen ez is kibaszottúl fáj.