Te vagy az, Kaulitz?

Vége?

Este volt már és mindent összepakoltam. Holnap újra elhagyom a várost. Sajnos. De ha nem akarok neghalni ez a legjobb megoldás. Tomot meg majd úgyis megtalálom. Könnyű lesz. De mégis rossz előérzetem van. Nah biztos csak azért mert nem akarok elmenni. Dehát muszáj. Ennyi. Olyan 22:00 környékén voltunk. Már vártam volna Tomot hogy kijöjjön fürdőszobából. Be akarok menni és le akarom mosni a sminkem. A tévét néztem. A helyi hírekben bemondták hogy egy férfi öngyilkos lett mivel az utcán feküdt és az agyába volt lőve. Ja igen. Az lett. Totálisan. Na de végre Tom is kijött a fürdőből. Már felálltam az ágyról mikor az ablakot belőtték. Mármint konkrétan belőtték pisztollyal. A golyók csak úgy repültek. A földre estem és a fejem fogtam. Nem ez nem lehet igaz. Nem nem nem nem nem nem.  Miután leálltak kicsit felemeltem a fejem. Körbe néztem. Mindenhol üvegszilánkok hevertek. Tom a folyosóra szaladt. Itt vannak. Megtaláltak. A kurva életbe. Felálltam és én is a folyosóra szaladtam. Tom ott állt és teljesen pánikba volt esve. Odamentem hozzá és megragadtam a vállait. Annyira pánikolt hogy nem tudta rendesen venni a levegőt vagy nem tudom mert zihált.
-Ne ne. Nyugi nyugi-mondtam neki.-Ne ess pánikba. Megtaláltak. Itt vannak. De elintézem. Ne pánikolj.
-Itt?!....Kik vannak itt?!....-kérdezte egyre idegesbben.
-A banda. De ne izgulj. Elintézem csak kell a pisztolyom. Érted?
-Igen igen....
-Bármit is hallasz vagy látsz.....NE GYERE KI!-mondta a szemébe nézve. -Érted?
-É-értem...
Azzal elengedtem a vállát és felszaladtam az emeletre a táskámhoz. Kivettem belőle a fegyvert. Kinéztem az ablakon. 2 ember állt kint. Onnan fentről pont jó volt. Kinyitottam az ablakot és mindkettőt lelőttem. Leszaladtam. Ezt nekem kell elintézni. Kimentem az ajtón ki az utcára. A pisztolyt folyamatosan készenlétbe volt állítva. Körbe fordultam. Nem tudtam hogy mennyien lehetnek. Lehet több 20-an. Csak forogtam körbe mikor a sötétségben megláttam két fegyvert. Gondolkodás nélkül lelőttem őket. Aztán megfordultam. Ott is. Lőttem. Így volt ez és már elég sokan feküdtek a földön mikor Csimaz hangját hallottam:
-Láttom a kis emberiemmel elbántál.
Megfordultam. Csimazra állítottam a fegyvert.
-Veled is elfogok....
-Azt kötve hiszem-mosolygott ördögien. Elkezdett felém sétálni és én hátráltam.
-Tudod Hamilton. Befogadtunk. Bevettünk mindenbe, és mindig jó helyed volt nálunk. Úgy szerettelek mint lányomat. De soha nem hittem volna hogy elárulsz engem.
-Én nem árultalak el! Én kiléptem! És nem tudom hogy találtak meg a rendőrök! De egy valamit megígerek....téged is a többiek sorsára jutattlak te elmebeteg nem normális!-üvöltöttem.
Nevetett.
-Jaj Hamilton...olyan vicces mikor félsz valakitől...
-Én senkitől sem félek!
-De egy valamitől félsz....hogy elveszted a kis barátodat.
-Őt hagyd ki ebből!
-Nem fogom. Már ő is tudja a kis titkunkat.
-Tudod mi az igazán vicces? Az hogy annyira félsz tőlem hogy nem mersz engem bántani! Ehelyett másokat bántasz. Erősnek hiszed magad Csimaz? Hm? Akkor el kell mondanom hogy egy nagy beszari vagy! Évekig nem is mertél eljönni értem. Ha igazán erős és bátor lennél akkor idejönnél és lelőnél a rákba de most sem tetted meg!-üvöltöttem. Csimaz képén a harag és a ideg látszott kavarogni.-Na mi van? Gyere ide! Gyere ide és lőjj le!
-Ha akarod-mondta valaki a hátam mögül. Mire megfordultam meghúzta a ravaszt és a golyó hatalmas erővel robbant belém. A hasamba. Leestem a földre. A fejem bevágtam a betonba és nagyon homályosan kezdtem látni. Pislogtam párat hogy végre fókuszálni tudjak. Mire visszajött a látásom Csimazt láttam felettem. Mosolygott. De hirtelen pisztoly durranásra lettem figyelmes. Csimaz eldőlt és ahogy hallottam az a személy aki lelőtte eldobta a fegyvert. Futást hallottam. Aztán megláttam Tomot. Letérdepelt mellém és az ölébe húzott. Nagyon homályos volt minden. De zokogott. Sírt.
-Tom...ne sírj. Nem szeretem ha egy férfi sír-mondtam neki hátha kicsit jobb lesz a kedve. De nem. A kezét óvatosan a hasamra tette. Felnyögtem a fájdalomtól amit okozott. Gyorsan levette a kezét és az arcomat simította meg vele.
-Miért?-sírt egyre jobban.
-Figyelj....hoztam egy döntést. És amiatt el kellett mennem.....és nagyon sok rossz döntést hoztam. De a legjobb az az volt hogy eljöttem ide-egyre fogyott az erőm. Egyre nehezebb volt a szemem nyitva tartani. De nem csukhattam le. Nem nem.
-Timi én...
-Te voltál a legjobb dolog ami történt velem. Egy pillanatig sem bántam hogy megismertelek. Te egy nagyon jó ember vagy Tom. És nagyon sajnálom. Sajnálok mindent...
-Nem....nem a te hibád..
-De....-mondtam. Éreztem nem sok idő van hátra. Megmarkoltam a felsőjét és csak annyit mondtam-Szeretlek.
És azzal elsötétült a világ.

/Tom szemszöge/
Timi lehunyta a szemét.
-Ne ne ne ne-mondtam és próbáltam felkelteni. De hiába. A teste teljesen elengedett. A karjaimban tartottam és sírtam. Egy könnycsepp ráesett az arcára. Letöröltem a kezemmel.
-Én is szeretlek-mondtam és mégjobban sírtam. Óvatosan megpusziltam a homlokát. Nem lehet itt a vége. Nem nem. Ez nem lehet.