Te vagy az, Kaulitz?

Erről gondoskodom

Az ágyon feküdtem.
-Tom....-szóltam Tomnak aki nem tudott válaszolni mert jelenleg a feje a lábaim között volt es nyelvét a nemiszervemben táncoltatta. -Te nem....vagy normális-mondtam.
Kezei derekam markolászták így mégjobban felizgatott. Bár a felsőm rajtam volt. Így feküdtünk. Én nem akartam most csinálni. De Tom egyszerűen....áh hagyjuk. Szóval így voltunk mikor Tom végre kihúzta a nyelvét. Megkönnyebülten lélegeztem fel. Tom feljebb kúszott hogy szembe nézzen velem. Lehajolt a fülemhez és halkan azt mondta:
-Pont olyan jó mint amilyennek elképzeltem.
-Te perverz hülye-mondtam neki. Halkan felnevetett. -Tom én nem akarom.
-De akarod...
-Nem....ehhez már nincs semmi életkedvem.
-Majd lesz...
-Na jó és ezt nem csinálom!-ültem fel. Felvettem a nadrágom és úgy néztem a meglepődött Tomra aki az ágyon feküdt. Nem fogom hagyni azt amit nem akarok. Kimentem a szobából és kimentem a teraszra. Rágyújtottam. Még ilyet. Egyáltalán minek hagytam hogy ezt megcsinálja? Nem tudom. De mindegy. Szóval cigiztem. Már a csikket nyomtam el mikor lövés hangokat és sikolyokat hallottam. És nem hinném hogy ez semmi. Berohantam a szobába fellökve a nappaliba álló Tomot. A bőröndömben kezdtem kutatni idegbetegen.
-Timi mi folyik itt?-állt meg mellettem Tom.
-Bármit is hallasz maradj bent-mondtam és kivettem a pisztolyt. Elraktam a zsebembe töltény és felhúztam. Elindultam kifelé.
-Timi!-mondta de már kimentem. Kimentem a kapun a pisztolyt készenlétbe állítva. Az utcán senki sem volt. Körbefordultam. Senki. Már lejjebb tettem a fegyvert. Biztos csak valaki filmet nézett vagy valami. Már tiszta paranoiás vagyok.
-Hamilton!-hallottam azt az ismerős hangot. Megfordultam a fegyvert egyből ráirányítva.
-Herczeg. Előbb utóbb találkoznunk kellett-mondtam. Ő volt az egyik legbefolyásosabb ember a csapatban. És az egyik legerősebb is.
-Azt hitted ha idejössz az Isten háta mögé nem talállak meg?-kezdett közeledni felém. Hátráltam.
-És azt hiszed mert idejöttél nem öllek meg téged is?-mondtam a pisztolyt még mindig ráirányítva. Ő a fegyverét a kezében tartotta és még csak rám sem irányította.
-Hát igen Tóth.....hallottam hogy elbántál vele.
-Legközelebb örülnék valami kihívásnak.
-Akkor mire várunk?-mondta és a pisztolyt készenlétbe állította.
Mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt a kezére lőttem. A fegyver a földre esett. A másik kezére is rálőttem. Aztán a két lábára. A földre esett. Hason fekve volt az aszfalton tehetetlenül. Odamentem felé. A kezével a pisztolyáért nyúlt. Odébrúgtam. Letérdeltem mellé. Felemeltem a fejét hogy szembe nézzek vele.
-Azt mondtam hogy kihívás legyen. De te csak egy tehetetlen, tudatlan, semmirekellő, buzi vagy.
-Akár merre mész akkor is megtalálnak majd. Nem bújkálhatsz örökké-mondta.
-Semmi sem tart örökké-mondtam és a pisztoly csövét a homlokára tettem.
Megölhetsz most itt engem.....de Csimaz majd ha eljön...
-Nem fog. Erről gondoskodom-mondtam és meghúztam a ravaszt. A golyó egyenesen az agyába ment. Egy pillanatig még néztem a vértől vörös fejét de aztán elengedtem. A feje hatalmas csattanással ért földet. Felálltam. Végignéztem a halott testén.
-Timi!-hallottam Tom hangját. Az égre néztem. Csak nem hallgatott rám. Megfordultam és odafutott hozzám. Fejemre tette a kezem és az arcomat fürkészte. Nagyon aggódóan nézett rám. Miután gondolom látta hogy minden rendben van magához ölelt. Visszöleltem.
-Úgy aggódtam-mondta.
-Értem nem kell-mondtam.
Aztán elengedett és megcsókolt. Jóvan jóvan értem hogy aggódik de nem kell ezt úgy felfújni. Hisz nem esett bajom. Mert most volt megfelelő fegyverem. Megfogta a kezem és bevitt a lakásba. Ott álltunk a nappaliba ő pedig nem akart elengedni.
-Tom nem kell ezt úgy felfújni, jól vagyok!
-Én ezt soha nem akarom mégegyszer meglátni! Hozzád senki sem nyúlhat egy ujjal sem! Ha valaki mégegyszer ezt meri tenni kitépem a beleit-mondta és a fejemet fogta gyengéden.
-Hogy kicombosodtál-mosolyogtam. Megpuszilta a homlokom és magához ölelt. Mikor elengedett eszembe jutott az.
Hogy találtak rám? Hisz kiraktam hogy hova megyek. De nem ők itt maradtak. És ha jobban belegondolok eddig az összes ilyen helyen csak a semmiből találtak rám.
-Csak azt nem tudom....hogy találtak meg?-kérdeztem.
-Nem tudom. Mintha nyomonkövetnének vagy valami ilyesmi-mondta Tom. Tényleg! Na jó Tomnak kurva jó ötletei vannak.
-Lehet-mondtam és bementem a szobába. Kinyitottam a bőröndöm. Kiráztam belőle mindent. Sehol semmi. Akkor a számítógépemet. Ott sem volt semmi.
-Hol vagy már?!-mondtam mire Tom megszolalt:
-Telefon!
-Ja igen-vettem ki a zsebemből. Levettem róla a tokot és felhántottam a hátulját. Megnéztem mindent. Sehol semmi. Aztán kiszedtem az aksit. Mögötte volt a poloska. Megfogtam és kettétörtem. Ott álltam a sok ruhámon amik a földön voltak. Tom elmosolyodott és odajött majd megölelt. Megkönnyebültem. Ott ölelkeztünk a szoba közepén. Végre a nyomom vesztették.