Harminchatodik fejezet

436 23 0
                                    

A mai délelőttöt csak az ágyban töltöttem, a fiúk már kora reggel kimentek a pályára sőt a lányok is. De nekem nem volt kedvem mert szinte egész nap fájt a fejem ami már  elviselhetetlen volt. Nagy nehezen de az időmérő kezdetére kiértem a pályára így egyenesen a garázsba tartottam ahol elfoglaltam helyemet Kelly mellett.

- Szia Annie - lepődött meg amint lehuppantam mellé.

- Hello - köszöntem neki közönyösen mert a fej fájásom még mindig kitartott.

- Huha minden rendben?

- Persze csak egész nap fejfájásom van ezért jöttem csak most de írtam Maxinak.

- Igen tudom, csak azt hittem, hogy ez ilyen kibúvó de amint látom nem.

- Hát nem, ma még nem is ettem - csúszott ki a számon.

- Anneliese - szólt rám mérgesen Kelly - ezt ugye nem mondod komolyan és csodálkozol, hogy rosszul vagy egész nap.   Menj el enni valamit.

- De Kelly időmérő van.

- Nem baj gyorsan beszaladsz a home-ba és a tányéron el tudod hozni és a Q2-re vissza is érsz. - adta ki az utasítást.

- Nem hagysz békén mi? - reménykedtem hátha de Kelly elég következetes szóval esélyem sem volt.

- Pontosan, szóval gyerünk.

- Jó.

- Elindultam a motorhome felé, szinte üres volt az egész paddock. Egy szendvics féleséget kértem ki az ebédlő részen, amíg elkészül gondoltam leülök és addig is nézem a Q1-et. Amint szólt a hölgy, hogy kész van a szendvics keltem is fel, de pár lépés után már alig láttám valamit mert szinte minden elmosódott előttem.

Hallottam, hogy pár ember mintha körülöttem beszélne, de nem értettem mi történik.

- Hölgyem hogy tetszik lenni? - hallottam meg egy férfi hangot.

- Még fel sem fogtam, hogy hol vagyok és mi történt de már faggatnak.

- Mi történt ? - ennyit tudtam kinyögni.

- Pár perce elájult itt az étkezőben, hívtuk az orvost mindjárt itt lesz. - mondta a nő aki kiszolgált.

- Jajj nem kell orvos de köszönöm szépen, már jól vagyok.

- De hölgyem elájult.

- Igen de már jól vagyok és sietnem is kell vissza a garázsba. - meg se vártam már a válaszukat mentem is ki az ajtón és a Q3 kezdetére már Kelly mellett foglaltam helyet.

- Végül akkor ott ettél? - kérdezte aztán ekkor esett le, hogy meg se ettem a szendvicset.

- Igen, ott is ment addig az időmérő így nem maradtam le semmiről - kamuztam be és jól sikerült mert elhitte.

És ezennel Max Verstappen az aki a holnapi futamon a pole pozícióból rajtol. - mondta a kommentátor és ezzel a rohant is ki az egész Red Bull hadsereg.  Kelly is megindult de én maradtam szépen a helyemen nem éreztem még mindig valami fényesen magam így jobbnak gondoltam ha maradok.
De a friss levegő talán jót tenni ezért gondoltam, hogy legalább a garázs elé a boxutcába kisétálok majd neki támaszkodtam a garázs oldalának, így onnan néztem, ahogy a fiúk nyilatkoznak. Majd már a távolból láttam, hogy Maxiék kezdenek közelíteni így még kijjebb mentem, hogy meglásson, de lehet megint a túl hirtelen mozdulattól elszédültem amit gondolom, hogy láttak is mert az utolsó hangok egyike Maxé volt aki hangosan kiáltotta a nevem.

~~~Max szemszögéből~~~

- Gratulálok kicsim - karolt belém Kelly és indultunk vissza a garázshoz.

Elbűvölt lélekWo Geschichten leben. Entdecke jetzt