Elbűvölt lélek

Harminckilencedik fejezet

Reggel 10 előtt fel sem keltünk, próbáltuk magunkat kipihenni amennyire lehetett, azonban ezt a fiú telefonja megzavarta.

- Pierre vedd már fel. – nyöszörögtem, mert baromi hangos volt.
- Felvenném édesem, ha leszállnál rólam – dörmögött ő is, aztán kezeimet leemeltem róla.

Elég lassan ült fel az ágyon és nyúlt a telefonjáért, csoda, hogy nem rakták már le.

- Jó reggelt – köszönt bele. – Igen, oké, fél óra múlva. Hello – zárta elég rövidre a beszélgetést.
- Ki volt?
- Charles, hogy menjünk el reggelizni mert a hotelba már vége a reggelinek.
- És fél órád van elkészülni?
- Fél óránk – javított ki.
- Engem nem hívtak – forgattam meg a szeme.
- Dehogynem – mutatta felém a telefonját, ahol Charlotte SMS-e állt közvetlen Charles hívása után, hogy egyértelmű, hogy nekem is menni kell.
- Jaj de cuki. Akkor megyek én is készülni – keltem ki az ágyból.
- Azért még ne olyan gyorsan Lise – húzott vissza a kezemnél fogva. – kérem szépen a reggeli csókomat – nézett bele a szemeimbe.
- Hmm – kuncogtam fel majd egy jó hosszú csókot nyomtam a szájára, de ezzel még nem telt be, a csókok egyre hosszabbak és szenvedélyesebbek lettek, tudtuk, hogy itt nem egy szimpla csók lesz.
Azonban ezt egy kopogás zavarta meg.
- Ezt komolyan nem hiszem el – fújtam ki a levegőt mérgesen – az embereknek nagyon jó az érzékük mikor zavarjanak meg minket – forgattam a szeme.
- Nekem mondod - nézett lefelé Pierre és ekkor láttam, hogy kicsi Pierre már akcióba lendült.
- Életem – nevettem ki de közben egy puszit nyomtam.
- Ez tudod, hogy nem vicces – bújt közelebb, mert így esze ágában sincs ajtót nyitni.
- Tudom, de ahogy látom, valaki nagyon beszélni akar veled.
- Majd hív szépen telefonon. – és ekkor tényleg megcsörrent a telefonja. – Charles az.
- De hát 10 perce ha hívott – értetlenkedtem.
- Nem tudom, felveszem. Mond Charles – kihangosította így én is hallhattam.
- Kész vagy már? és amúgy is miért nem nyitod ki az ajtót? – ajajj a fiú már most pörög.
- Fürdök haver – mondta tök komolyan, de nekem ezen fel kellett nevetnem. Gyorsan rám kapta a fejét és elég csúnyán nézett, de azért ott volt a szája sarkában a kis mosoly, így abbahagytam.
- Jaa én is ezt mondanám, na de engedj be teso, kellene egy póló mert én már kifogytam a tisztákból és csak csapatpóló van.
- Pillanat. – ezzel le is rakta. – összeöltözünk ma is? – kérdezte, mire én csak bólogattam. - Oké akkor ez a bézs nadrág és hozzá ez a fehér ing jó?
- Ahaa van egy bézs nacim és akkor fehér felső, vaagy fordítva – gondolkodtam el – mindegy jó lesz ez, keress valamit Charlesnak.
- Kap egy fekete Gaslysat – nevetett fel.
- Tudod, hogy nem húzná fel.
- Tudom, ezért kap egy sima fehéret. – ezzel el is indult az ajtó felé, még jó, hogy a gatyájába már rendeződtek a dolgok. – tessék – ennyit hallottam a beszélgetésből, én addig összeszedtem a cuccom.
- Tiszta a levegő – ugrott mögém Pierre és a hasamnál fogva pörgetett meg majd a végén az ágyon kötöttünk ki.
- Ezt tudod, hogy most nem szabad, így is késésben vagyunk.
- Ünneprontó vagy.
- Tudom, de muszáj készülődni.
- Lent tali? – kérdezte
- Igen. – mentem hozzá egy ölelésre, majd egy gyors puszi után mentem is a szobámba.

Ahogy megbeszéltük a fiúval összeöltözünk, így egy fehér nadrágot és egy bézs színű felsőt vettem fel. A hajamat csak kifésültem, a tegnapi hullámok mára már csak hangyányit látszódnak. A szememre csak szempillaspirált raktam, aztán fogmosás után el is indultam a hotel alulájába , ahol már Charlesék ott voltak, illetve Landoék.

- Jó reggelt – köszöntünk egymásnak.
- Azért már rég nem reggel van – gondolkodott el Lando.
- De mi mégis reggelizni megyünk – Luisa vágott neki vissza.
- Kikre várunk még? – fordultam Charlotte felé.
- Daniel, Pierre. Kellynek írtam, hogy megyünk és hova, de nem írt még vissza.
- Ohh Max tutira ki van dőlve. – nevettem fel.
- Na jönnek is a fiúk – szólalt meg Charles is.
- Sziasztok – léptek oda hozzánk.

Elindultunk egy közeli étterembe, mivel úgy döntöttünk inkább legyen egy korai ebéd, mint egy jó késői reggel így 11 körül. Beültünk, azután mindenki az étlapot kezdte el bújni, mikor megjelent a pincérsrác aki olyan alaposan végigmért minket lányokat, hogy még nekem is szemet szúrt. Na igen ez a fiúknak is feltűnt, szóval nem voltak valami huh de kedvesek. De mindenki leadta szépen a rendelését, addig pedig beszélgettünk mindenről, majd Daniel felhozta a tegnapi bulit.

- Amúgy kis Verstappen – mutatott felém – nagyon nem voltál valami kedves az éjjel. – kezdett el nevetni.
- Daniel tudod, hogy én is milyen fáradt voltam, aztán még ott el is kezdtél hisztizni.
- Mi és én erről lemaradtam – akadt ki bolondosan Lando.
- Én biztosan nem hisztiztem – akadékoskodott Daniel.
- Dehogynem, meg úgyse emlékszel semmire, csoda, hogy el tudtál velünk jönni – nevettem fel, és utolsó gondolatommal a többiek is egyetértettek.
- De azért vannak emlékképeim – gondolkodott el – azt tudom, hogy te meg Pierre vitt fel és a kocsiba még Max meg Kelly is ott volt.
- Ez eddig nagyon jó, pontosan így volt a story – bólogatott Pierre.
- Igen és te Gasly sokkal jobbfej voltál mint Annie.
- Ez is így volt.
- Hej Pierre – néztem rá csúnyán.
- Bocsi Lise de tényleg nekem nagyobb volt a türelmem – mosolygott.
- Jól van Gasly én ezt megjegyeztem. – forgattam meg rá a szemem, mire ő csak kacsintott rám.
- És olyan emlékem is van, hogy ti ketten valami közös gyerekről beszéltek – na ez volt az a pont mikor félrenyeltem a narancslevemet és kicsit köhögni kezdtem, a lányok lehajtott fejjel néztek lefelé, Lando csak vigyorgott magában, Charles arcán éretlenség mutatkozott, Pierre pedig nagyon remélem. hogy mindjárt megszólal és hárítja a dolgokat.
- Az csak álmodtad Daniel – ez volt Pierre remek hárítása.
- Mondjuk ez lehet – de szerencsénkre a fiú tovább nem firtatta a dolgokat.
- Sőt tuti – kontráztam rá.

A pincér srác épp e beszélgetés után hozta ki az ételeket, az enyémet hozta utoljára, amihez egy kis papír is volt hozzáfűzve, és direkt úgy rakta le a tányért a papír egyből felém nézzen, amin egy elérhetőség, illetve név szerepelt. Na ezt mikor megláttam egy kicsit felment bennem a pumpa, hisz itt ülünk 7-en és holtra nem zavarja, hogy ezzel kellemetlen szituációba hozza az embert.

- Az micsoda Annie? – kíváncsiskodott Lando.
- Tessék, akár el is teheted – nyújtottam felé a cetlit.
- Ohh köszönöm, inkább kihagyom – nevetett.
- Mi van rajta? – kérdezte Pierre.
- Egy név és telefonszám. – közölte Lando. Láttam Pierre szemében egy kis idegességet.

Amint befejeztük az ebédet, kértük is a számlát és ezzel együtt újra megjelent a srác, és most már szavakat is tudatosítottal, hogy bármikor felhívhatom és ő rögtön jön. Na mielőtt megszólalhattam volna ezt Pierre megtette.

- Hej haver, barátja van. Megtennéd, hogy leszállsz róla, és tudod milyen kellemetlen helyzetbe hoztad. Kérlek fejezd be.
- Jó, bocs nem tudhattam. – a srác gyorsan sarkon fordult és el is ment.
- Ez kemény volt tesó – paskolta meg Pierre vállát Charles.
- Köszönöm. – néztem rá.
- Nincs mit Lise.
- Hmm Lise – ízlelgette a nevem Charles. – Honnan jött ez?
- Nem tudom, egyszer véletlen így hívtam aztán rajtamaradt – nevetett Pierre kínosan.
- De mondjuk csak tőle fogadom el más maradjon az Annienél, oké Charles – rögtön le is csitítottam szegény srácot, hisz tudtam, hogy akkor ő is rá fog szokni erre a becenévre, de ezt csak a barátomtól szeretem.
- Jó jó, nyugi megmaradsz számunkra Annienek – nevetet mire mindenki is rákezdett.