Elbűvölt lélek

Harminchetedik fejezet

Kelly és Maxi egyszerre léptek be a szoba ajtaján és kezdtek el felém közeledni.

- Jó hír – csapta össze  a kezét a Maxi – mehetünk haza.
- Végre – egyből ültem is ki az ágy szélére.
- Azért ne ilyen gyorsan hugi . - egyből jött Max.
- Jó csak menjünk már innen el – dünnyögtem az orrom alatt.
- Tudom Annie, megyünk is.

Felsegített az ágyról pedig semmi bajom nem volt már, de nagyon jól esik a törődése. Így egymásba karolva lépdeltünk a Paddock területén, ahol már szinte rajtunk kívül ember nem is volt.
Amint beértünk a hotelbe Maxék egyből velem együtt a szobám felé vették az irányt, ahogy beléptünk feküdtem is el az ágyamon.

- Jól vagy?  - egyből kérdezte Max.
- Igen – tényleg jól voltam.  – Kelly esetleg a telefonomat oda tudod adni?
- Persze drágám – kezdte el kipakolni a holmiaimat, amit még a garázsban hagytam.
- Elmegyek, hozok fel valami vacsorát, mert ennünk kell. – jelentette ki Max és közben éreztem, hogy felém szegezi a mondat második részé. Amint ezt kimondta már hűlt helye volt a szobába.
- Tessék Annie – adta oda a telefonomat.
- Nagyon köszönöm. – teljesen belemerültem a képernyő nézegetésébe, hiszen Pierre vagy 20 üzenetet hagyott és Sophie meg még Victoria is írt hívjam őket mindenképpen.
- Annie – szólt egy kis idő után Kelly hozzám, így felé fordultam.
- Igen
- Nincs olyan dolog, amit szeretnél valakivel megosztani? – érdekes kérdés volt, sőt meg is lepett.
- Öhm, mire gondolsz pontosan?
- Történt valami változás az életedbe mostanában? – na itt teljesen lefagytam, nem is tudom mit kellene mondanom.
- Kelly – fújtam ki a levegőt. – Lando mit mondott? – egyből ez jutott az eszembe, hogy Lando sikeresen kikotyogta a kis titkunkat.
- Lando, semmit – nézett rám nagy szemekkel.
- Ha Lando semmit, akkor mire gondolsz Kelly? – itt már elvesztettem a vonalat, hogy mire is akar kilyukadni a nő.
- Tudod, mikor mentem vissza a garázsba a cuccaidért, csörgött a telefonod.
- Igeen és?
- Mióta vagy te Pierre édese? – kertelés nélkül mondta ki, bennem pedig megfagyott minden.
- Tessék? – csak ennyit tudtam  kinyögni.
- Annie szívem, ezzel semmi baj nincs, örülök neki, hogy boldog vagy – ült közelebb és fogta meg a kezem. – csak azt nem értem miért nem mondtad el nekünk.
- Nem tudom Kelly, tényleg nem tudom – fakadtam ki neki – talán mert jó volt, hogy csak ketten vagyunk.
- Elhiszem. De Annie meg kell kérdeznem..
- Beneticcel már rég vége – szakítottam félbe, hisz tudtam, hogy ez lesz a következő kérdése.
- És mi történt? – kérdezett rá de már időnk nem volt beszélni, mert Max lépett be mögötte a pincérsrác aki rakta ki az asztalra a vacsorát, illetve még Lando toppant be.
- Annie hogy vagy? – jött oda és ölelt meg.
- Már jól vagyok Lando.
- Jó, de most eszünk – csapta össze tenyereit Max, szerintem már ő volt farkaséhes.

Így leültünk négyen az asztalhoz és neki álltunk enni, megmondom őszintén alig akart valami lemenni a torkomon, de muszáj voltam enni mert különben itt hárman fogják lenyomni belém az ételt.

- Oké hugi, holnap nem kell kijönni a pályára ha nem szeretnél, pihenj csak – állt meg az ajtóban Max.
- De megyek, nem azért jöttem el, hogy itt üljek egész nap – tettem karba a kezem.
- Jó, de akkor 8-ra készülj el és jössz velünk.
- Olyan korán Maxi – kezdtem el kicsit hisztizni, mert nem látom értelmét, hogy én is kimenjek olyan korán.
- Én is elvihetlek és mi csak 10 körül indulok – szólt közbe Lando.
- Uuu azt nagyon megköszönném.
- Akkor 10-re lent várunk. Jó éjszakát – köszönt el tőlünk.
- Annie tudod bármi van szólj – jött közelebb Max, majd meg is ölelt.
- Igen tudom és köszönöm.
- Jó éjszakát.

Ahogy Kelly és Max  belépett a liftbe és az ajtó becsukódott egyből elindultam Pierre szobája felé. Kettőt kopogtattam rajta majd a fiú ki is nyitotta az ajtót.

- Lise – egyből húzott befelé és a karjai közé zárt.
- Azért levegőt szeretnék még kapni – nevettem el magam, hisz tényleg nagyon szorított.
- Mi történt? Jól vagy? Ugye jól vagy? – ismételgette a kérdéseket közben pedig elkezdett alaposan végigmérni.
- Igen jól vagyok Pierre. – már nem bírt leállni a kérdésekkel, így gyorsan megcsókoltam és tudatára adja így is, hogy minden rendben.
- De biztos? – ahogy elváltunk egymástól máris folytatta.
- Gasly ha nem hagyod abba elmegyek – nevettem fel.
- Jó édesem, csak féltelek – ölelt meg.
- Ohh az édesemről jut eszembe – toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. – Kelly tudja.
- Igeen, ami azt illeti lebuktam – fogta meg a fejét. – hát nem vetted fel a telefont meg nem is írtál, így elég sokszor hívtalak, aztán egyszer felvetted vagyis azt hittem, hogy te vagy. Bele is szóltam nagy hévvel, hogy Lise édesem, erre kérdezte egy női hang, hogy ki vagyok – felnevetett és vele együtt én is – visszakérdeztem, hogy ő ki, kiderült, hogy Kelly aztán felismerte a hangom vagy nem tudom, de rákérdezett, hogy Pierre vagyok-e, erre már nem tudtam mit mondani, szóval lebuktam.
- Jól van édes nem baj – simítottam meg az arcát – Kelly szerintem már rég sejtette itt a dolgokat, csak nem akarta felhozni.
- Lehetséges.

Az estét a fiúval töltöttem, így biztonságba éreztem magam. Reggel az ő ébresztőjére keltünk fel, ami nem esett valami jól, hisz elég korán volt vagyis számomra korán.
- Pierre kapcsold ki.
- De fel kell kelni. – dörmögött az orra alatt.
- De én nem akarok, korán van. – ekkor viszont kopogtak az ajtón, mindkettőnk szeméből kipattant az álmosság és egymásra néztünk.
- Maradj itt Lise.
- Mégis hova mennék Pierre.

Kiment a szobából és az ajtót kinyitotta és amint meghallottam Lando hangját máris jobban éreztem magam, hisz ő előtte már nem kell titkolózni.

- Jó reggelt tubicáim – köszönt hangosan.
- Norris mégis mit keresel itt ilyen reggel. – kiabáltam ki a szobából.
- Fél 9 van drága, azt hittem már talpon vagytok és mehetünk reggelizni.
- Luisat hol hagytad? – kérdezett rá Pierre.
- Már lent van az étkezőben ránk vár.

Kikeltem nagy nehezen az ágyból és kicsoszogtam a nappaliba.
- Ajaj jakorom tudni miért nézel ki ennyire nyúzottan – húzogatta a szemöldökét Lando, erre csak egy párnát vágtam hozzá a kanapéról.
- Maradj el Norris – nevetett Pierre.
- Jó, de megvárunk lent titeket, gyorsan ,gyorsan mert enni kell – bökött felém.
- Felöltözünk és megyünk – mondta a fiú.
- De nem akarok – dünnyögtem.
- Pedig édesem jössz, legalább egy keveset jó – nyomott egy puszit a fejemre.

Felöltözünk szépen és ahhoz az asztal felé vettük az irányt, ahol Lando és Lu ült.

- Jó reggelt – köszöntünk egyszerre.
- Mit kérsz? – kérdezte Pierre tőlem.
- Valami édeset akkor – forgattam meg a szemem, és a fiú ment is hozni kettőnknek reggelit.
- Én lemaradtam valamiről? – kérdezett Luisa.
- Lando te tudtál titkot tartani? – néztem rá nagy szemekkel.
- Képzeld Anneliese igen, még Lu előtt is, igaz csak egy napja tudom de még tudtam tartani magam. – vigyorgott.
- Szóval ? – kíváncsiskodott a lány.
- Tehát ez még titok, de együtt vagyunk. – mosolyogtam mint a tejbetök.
- Én ezt éreztem – nevetett fel a lány – úgy örülök nektek.
- Minek örülünk? – tért vissza Pierre.
- Nektek!
- Na annak én is nagyon - fogta meg a kezem de el is engedte és elém helyezte a reggelimet, ami egy full teli tányér volt. Volt rajta péksüti, gyümölcs még joghurt is.
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan – néztem rá.
- Csak, hogy tudj válogatni – mosolygott, de nekem ehhez nem volt kedvem.

Elkezdtem turkálni a joghurtot és azt végül meg is ettem és egy pár gyümit is.
- Ugye, hogy nem is volt rossz? – kérdezte
- Finom volt tényleg –vallottam be.

Pierre elment készülni majd mi is visszamentünk a szobánkba. Átöltöztem, kis sminket raktam, hogy ne látszódjanak a karikák a szemem alatt. Fél óra múlva mi is elindultunk a pályára Landoval és Luisaval.