Negyvenedik fejezet

326 20 0
                                    


Az ebéd után még egy kicsit sétáltunk, a fiúk kibeszélték a tegnapi futamot, majd már a következő Mexikói nagydíjról is szó került.

- Na és lányok ki jön Mexikóba? – kérdezte Daniel – Nagy buli van ám ott, és jó sok Tequila.
- Persze barátom, te csak arra tudsz gondolni mi – veregette meg a fiú hátát Charles.
- Persze, hisz itt a legjobb és még ingyen is lesz . – vigyorgott Daniel.
- Én nem tudok jönni, mert lesz egy fontos fotózásom. – mondta először Luisa.
- Igen és én ezt nagyon sajnálom- nyomott egy puszit Lando a lány fejére.
- Minden jól megy én itt maradok – jelentette ki Charlotte.
- Igen-igen, minden jól fog – helyeselt Char.
- Na és te Annie, itt maradsz, hogy ne legyek egyedül? – kérdezett Charlotte.
- Sajnálom Cha, de ezt a hétvégét egyedül kell túlélned – nevettem fel.
- Na köszi Annie, nagyon kedves vagy – nézett rám szomorúan a lány, de tudom, hogy csak viccel.
- Tudom, és azt is tudom, hogy nehéz dolgod lesz egyedül elviselni őket – nevettem fel és közben a lány mellé furakodtam be, hogy el tudjak mögé bújni, mert kapni fogom az ívet.
- Hej – egyszerre fordultak meg a fiúk, majd néztek ránk vagyis Cha-ra mert én már mögötte álltam.
- Köszönjük drága Anneliese Jemma Coolen a kedves szavakat, mi is nagyon szeretünk téged.- Lando kezdett el gúnyolódni.
- Tudjátok, hogy csak szívatlak titeket – löktem meg hülyülve őket.
- Igen tudjuk – mondták egyszerre.
- Akkor mikor jössz legközelebb? – kérdezett Charlotte.
- Szerintem csak Abu Dhabi .
- Na akkor majd ott bulizunk egy hatalmasat – jött egyből Lando reakciója.

Még egy darabig sétáltunk majd visszamentünk a hotelba. A szobám ajtajánál Pierre mintha válaszra várva vár, hogy bejöhet-e.

- Bejössz? – kérdeztem rá végül.
- Igen – mosolyogva lépett be.
- Most akkor több mint 4 hétig nem is találkozunk? – tette fel a kérdését bánatosan és ült le az ágyra.
- Nagyon sajnálom – ültem le mellé.
- Az rengeteg idő – dőlt nekem.
- Tudom, de tudod Paddy is rég látott.
- Tudom és elhiszem, hogy hiányzol neki, csak most annyira jó volt, hogy kb mindig együtt voltunk.
- Igen szerintem is nagyon jó volt. Nagyon fogsz hiányozni – öleltem át és ezzel el nem akartam engedni, így szépen belemásztam az ölében. – Most csak tudd, hogy el nem engedlek míg el nem megyek.
- Én mindent megteszek, hogy ne engedjelek el míg el nem mész – mosolygott bele a nyakamba.

A gépen másnap reggel 9 kor indult, így az addigi időt kihasználva Pierrevel voltam. Míg én a földön ülve pakoltam a bőröndöt ő addig a családjával beszélt telefonon franciául természetesen, és nagyon megtetszett ez a nyelv.  A vacsorát felkértük a szobánkba így az utolsó közös vacsinkat is megejtettük.
Reggel egy nehéz búcsún kellett átesnünk, tény, hogy ezt tudtuk, hogy ez ezzel jár, de most így nehéz. Max vitt ki a reptérre, az úton a szokásos karaoke partynkat megtartottuk, így már boldogan szálltam fel a Londonba tartó gépre. Az út közel 12 óra volt, vagyis rettenetesen hosszú, már az alváson a filmezésen kívül nem tudtam magammal mit kezdeni, így jól esett mikor leszállhattam a gépről. A reptéren Cassie várt, akivel az első utunk a lovardába vezetett. Kibeszéltünk mindent, hogy kivel mi történt az elmúlt hetekben. Miután a lovardában megszeretgettem az én drága egyetlen kis pacimat, egy közöset edzettünk Cassivel utána pedig még ki is mentünk terepre egy keveset. Nagyon jó volt ennyi idő után újra nyeregbe lenni, hisz hiányzott ez az egész, bár holnapra fixen izomlázam lesz. Haza felé beugrottunk a boltba bevásárolni, szóval teljes csajos napot tartottunk. Mikor felértünk a lakásba észre se vettem egy elég nagy rózsacsokrot a pulton, úgy kellett Cassinek ráhívni a figyelmemet.

- Nem veszel észre valamit?
- Nem, miért mit csináltál? – nevettem fel, hisz a lány eléggé, hogy mondjam kártékony.
- Most kivételesen semmit.
- Akkor mit kéne látnom? – ekkor néztem rá a pultra – Ohh, hát ezt nemcsak Harrytől kaptad? – kezdtem el felfelé húzogatni a szemöldökömet.
- Nem drága ezt te kaptad.
- Hogy tessék – néztem nagyokat és léptem közelebb a csokorhoz, majd elolvastam a kis kártyát róla.
„Kedves Lise! Remélem jól utaztál és jól vagy. Már most nagyon hiányzol és rossz lesz nélküled aludni, de várlak már nagyon. Szeretlek, P"
- Na ki az? – kíváncsiskodott.
- Pierre.
- Jaaj istenem de cukii – jött lázba – várjunk csak – realizálta a dolgokat – Pierre?
- Igen.
- Mint Pierre Gasly.
- Igen – nevettem fel.
- Ti ketten? – értetlenkedett.
- Igen
- Aaaa nem is mondtad te – nézett rám csúnyán.
- Mert még nem akartuk elmondani, azonban Lando és még páran tudják, neked is el akartam mondani, csak úgy ha már be is mutatlak egymásnak titeket.
- Anneliese drágám én úgy örülök neked – ölelt meg és már majdnem sírni kezdett ami azt jelenti, hogy én is fogok.
- Ne sírj Cassie. – de már szipogott, így hát sírásba törtünk ki, azonban a telefonom csörögni kezdett, Pierre volt amit fel is vettem és videóhívásozni kezdtünk.
- Édesem mi a baj? – esett kétségbe mikor meglátta a könnyes szemem .
- Sziaaa Cassie vagyok, tudom, hogy személyesen jobb lenne de én vagyok Annie legjobb barátnője és, hogy tudd nagyon örülök neked és annak is végre boldoggá teszed ezt a lányt. – szipogott újra a végénél.
- Hello én Pierre vagyok – nevett – akkor már értem miért sírtok, és örülök, hogy végre megismerhetlek Cassie.
- Én is de hagylak is titeket beszélgetni, helloo –ezzel el is húzott a szobájába.
- Hát ez gyorsa itt hagyott – nevettem fel.
- Milyen utad volt?
- Egész jó, de már nagyon utam.
- Azt elhiszem.
- Pierre képzeld el – kezdtem bele – mire hazaértem várt rám egy csokor gyönyörű rózsacsokor.
- Tényleg – mosolygott – és tetszett?
- Imádom, hogyan tudtad ezt elintézni ?
- Vannak embereim Lise.
- Jaaj ez nagyon maffiózósan hangzott Gasly.
- Örülök, hogy tetszett, de most ha nem baj megyek aludni mert már hajnal van itt.
- Dehogy, kedves tőled, hogy eddig fent maradtál.
- Aludj jól édes, szeretlek.
- Én is, jó éjszakát.

anneliese_coolen
📍London

anneliese_coolen    A tökéletes napom ✈️🐴💐👯‍♀️

К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.

anneliese_coolen    A tökéletes napom ✈️🐴💐👯‍♀️

cassieblck végre együtt👯‍♀️♥️

charlottesine     Már hiányzol, túl nehéz esetek a fiúk 😂❤️
charlesleclerc    Ezt teljesen ellenzem, nagyon kedvesek vagyunk 🙄❤️
landonorris       Így van, de tény hiányzol. 🥺
anneliese_coolen     Gyorsan eltelik ez a pár hét ❤️‍🔥
pierregasly nagyon remelem igazat mondasz 😂❤️

Elbűvölt lélekМесто, где живут истории. Откройте их для себя