Leértem a parkolóban, majd Maxék kocsijába pattantam. Reméltem, hogy nem lesz nagy felhajtása a reggeli beszélgetésnek Max és köztem.
- Jó reggelt - ültem be.
- Jó reggelt! - köszönt Kelly és egy mosolyt küldött felém, azonban a sofőr nem nagyon volt hajlandó még rám nézni sem.
- Max - szólítottam meg és még ekkor is csak a kocsi kijelzőjét bújta, mert zenét szeretett volna kapcsolni.
- Anneliese - bólintott, ami nagyon furcsa volt, hisz csak akkor hív a teljes nevemen, ha valamiért mérges rám.
- Most mi bajod velem?
- Nekem semmi - rántotta meg a vállát.
Hát jó, ha ezen meg tudott ennyire duzzani, mert nem engedtem be akkor duzzogjon csak. Gyorsan oda is értünk a pályára, ahogy kiszálltunk már a pilótát meg is rohamozták a rajongók, így egy pár aláírást kiosztott. Kellyvel addig oldalt vártunk, majd egy kis idő után csatlakozott hozzánk. Csöndben haladtunk végig a paddockon, ami tőlünk elég szokatlan, lehet ezért is tette fel kérdését Kelly.
- Mi történt köztetek?
Se Max se én nem válaszoltunk, ugyanúgy mentünk előrefelé.
- Max? - kérdezett rá nála Kelly, hátha, így könnyebben megered a nyelve.
- Jó, - sóhajtott - az történt, hogy drága Anneliese rám csukta az ajtót. - fejezte be.
- Csak ennyi - nézett ránk a nő.
- Ez éppen bőven elég - mondta Max kicsit felháborodva.
- Nem hiszem, hogy annyira megbántottam az egódat azzal, hogy nem vártam meg míg ellépsz ajtótól és így rád csuktam. - feleltem már én is kicsit idegesen, mert hát a Verstappen-Kumpen családra jellemző, hogy elég hirtelen felkapjuk a vizet.
- Oké elég lesz - csitított el minket Kelly mielőtt még hangosabbak lennénk.
- Jó - mondtuk egyszerre a fiúval.
Majd ezzel én elindultam teljesen az ellenkező irányba, hogy kicsit lehiggadjak, kerestem magamnak egy reggelizésre alkalmas helyet a paddockban, meg sem fordult most a fejembe, hogy a Red Bullhoz menjek. Ahogy sétáltam az asztalhoz pont láttam, hogy Pierre most érkezett meg és húzta le a kártyáját, előkaptam a telefonomat és gyorsan lefotóztam, majd egyből elküldtem neki.
Nem kellett sokat várnom, már a telefonom csörögni is kezdett.
- Látom le vagyok követve - mondta szórakozottan a francia pilóta.
- Le ám szóval, úgy vigyázz - böllenkedtem vele.
- De te amúgy hol vagy, hogy láttál?
- Valahol a fenti részen reggelizni - válaszoltam.
- Miért nem Maxékkal? - tette fel jogosan a kérdést
- Mondjuk, mert már sikeresen összebalhéztunk egy kicsit - feleltem.
- A reggeli ébresztőn? - nevetett.
- Nem vicces ám - de már én is nevettem - tudod, hogy berágott, hogy rácsuktam az ajtót, alig akart velem szóba állni.
- Majd megbékél, délutánra már el is felejti. - próbálta jó oldalról közelíteni.
- Majd meglátjuk, maximum Londonba megyek haza és nem hozzájuk.
- Oh, szóval most nem haza mennél? - kérdezett az egyértelmű válaszra.
- Igen egyenlőre úgy van.
