Just with You //Ewan Mitchell//

Erre nem számítottam

12.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

A mai műszakom előbb véget ért, mivel hétvége volt, így csak este nyolcig voltam. Rohantam Sandrához, egyik kezemben a forró kávét tartva, másikban pedig a kutyapórázt. Viszont akkor jutott eszembe a legnagyobb probléma, amikor már majdnem ott voltam azelőtt a lépcsőház előtt, ahol a barátnőm lakott. Diablo... Leo... Nem a legjobb párosítás... Hát, maximum megkérem Sandrát, hogy csukja be a macskáját valamelyik szobába.

Elkezdtem csörgetni a barátnőmet, csakhogy nem vette fel a telefont. Lehet alszik? Az jó, ha alszik, mert legalább pihen, de akkor ki enged be a lépcsőházba? Más ismerősöm nincs ebből az épületből, akit megkérhetnék, hogy engedjen be.

Közben Ewan is csörögni kezdett, én pedig nem tudtam eldönteni, mit tegyek. Viszont neki is megígértem, hogy este felhívhat, ha ráér - bár akkor még nem tudtam, hogy Sandra beteg. Végül felvettem a telefont, miközben majdnem elejtettem a beteg barátnőmnek szánt kávét.

- Szia! - köszöntem bele, közben a vállam segítségével odaszorítottam a mobilt a fülemhez, hogy kényelmesen átpakolhassak a másik kezembe.

- Hali, most végeztem. Megyek haza, de gondoltam, felhívlak útközben. - mondta jókedvűen.

- Azt hittem, későn végzel. - vettem vissza a kezembe a készüléket.

- Én is, de hamarabb készen lettünk. - felelte. - Mi a helyzet? Ráérsz beszélni?

- Hát, eljöttem közben Sandra elé, mert beteg és hoztam neki ezt-azt. - meséltem, miközben csörgetni kezdtem a kaputelefont. - Viszont se a telefont nem veszi fel és a kaputelefont is hiába csörgetem. Kezdek aggódni...

- Baszki, csak nincs baj. - váltott át a hangja idegesre.

- Nem tudom, remélem... - húztam el a számat. Újból lecsörgött a kaputelefon, így újra próbáltam. - Sandra, mi van hát?

- Nem lehet, hogy csak alszik? - kérdezte reménykedve.

- Én is ezen gondolkodtam, de az lehetetlen, hogy ennyire mélyen aludjon. Sandra éberen alszik, még akkor is, ha beteg. Nem létezik az, hogy a harmadik csörgetést se hallja meg. - ráztam a fejem, és felnéztem a harmadik emeleti ablakra, ahol ő lakott, de a lámpa se égett.

- Mondd a címet, odamegyek. - mondta Ewan azonnal, én pedig egy pillanatra meglepődtem ezen.

- Autóval vagy? - tettem fel meglepetten a kérdést, amiért ilyen hirtelen kijelentette, hogy ide akar jönni.

- Igen. De mondd a címet, pár perc és ott leszek. - sürgetett, én pedig megmondtam neki a címet, azután pedig leraktuk. Így egyszerre csörgettem a barátnőm telefonját és a lakását is.

Tényleg kezdek aggódni. Nem létezik ilyen, hogy Sandra egyiket se hallaná, ha pedig alszik, akkor ne ébredne fel rá. Ennyi próbálkozás után se jártam sikerrel, akkor csak baj lehet.
Aztán úgy éreztem, mégiscsak rám mosolygott a szerencse... Ugyanis egy férfi jött ki az ajtón én pedig berohantam Diablóval, mielőtt még becsukódik. Kettesével róttam a lépcsőfokokat, hogy minél előbb felérjek a harmadikra. Amint elértem a barátnőm lakásának ajtajához, nyomkodni kezdtem a csengőt és dörömböltem egy párat az ajtón.

Közben a színész fiú is hívni kezdett, mert ideért és nem tudott bejönni. Így hát leszaladtam, kinyitottam neki az ajtót, majd együtt rohantunk vissza a harmadik emeletre. Diablo ott nyüszögött az ajtóban és kaparni kezdte a fát. Ez nem jót jelent, mert valószínűleg ő érzi, hogy valami nincs rendben. Ettől pedig még jobban elkapott a szorongás. Lassan már az ájulás szélén állok az aggodalom miatt...

- Sandra! - kiabáltam be, miközben az öklömmel vertem az ajtót. - Istenem, még bemenni se tudunk...

- Állj arrébb. - terelt arrébb Ewan, mire kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Be akarod törni az ajtót? - kérdeztem meglepetten.

- Van más választásunk? Majd kifizetem az árát. - vont vállat a fiú.

- Akkor már inkább hívjuk a rendőrséget. - javasoltam.

- Ők is ugyanúgy betörnék. Akkor már nem mindegy? - tárta szét a karját. A színész fiú vett egy nagy lendületet, és megpróbálta először a vállával betörni, de az nem sikerült. Így másodjára a lábával próbálkozott, ami már sikeres volt.

Én voltam az első, aki berohant a lakásba, és azonnal a barátnőm keresésére indultam. Először a fürdőbe mentem be, Ewan pedig a konyhába nézett be, amikor meghallottuk Diablót ugatni. Egyszerre néztünk össze a színjátszóval, és szaladni kezdtünk még beljebb a lakásban, egészen a lány hálószobájáig.

Sandra a padlón feküdt eszméletlenül, Leo pedig ott próbálta ébresztgetni és még az sem érdekelte, hogy a kutyám ott csahol mellette. Letérdeltem a barátnőm mellé, és az arca fölé hajoltam. Nagyon nehezen vette a levegőt, de lélegzett. Ewan megnézte a pulzusát, ami alig érezhető volt.

- Korházba kell vinnünk, gyorsan! - mondtam sürgősen, a fiú pedig azonnal felkapta az eszméletlen lányt a földről. Mivel az állatokat nem vihettük magunkkal, így külön csuktam őket és mindkettőjüknek adtam inni.

Beültem Ewan autójának hátsó ülésére, ő pedig oda fektette hozzám Sandrát, én pedig az ölembe fogtam a fejét. Szinte lángolt a teste és patakokban folyt róla a víz. Amikor azt mondta, lázas, akkor nem említette, hogy ennyire nem jól van. Nem gondoltam volna, hogy annyira szarul van, hogy még az eszméletét is elvesztette.

Miután odaértünk a kórházba, a színész fiú kivette a kocsiból az ájult barátnőmet és rohanni kezdett vele be a sürgősségire, én pedig mögöttük, miközben a sírás fojtogatta torkomat.
Egy ápoló és egy nővér amint meglátott minket, már rohantak is hordágyért, amire ráfektették Sandrát és már el is tolták. Menni akartam én is vele, de nem engedték, belőlem pedig kibukott a sírás. Ewan magához ölelt, én pedig olyan erősen szorítottam őt, hogy majdnem kinyomtam belőle minden levegőt. Közben csak zokogtam és zokogtam, ő pedig végig simított egészen a fejem tetejétől a hátamig. Mélyen beszívtam az illatát, miközben próbáltam megnyugodni, de nem igazán sikerült.

Ewan leültetett a váróteremben az egyik székre és hozott nekem egy pohár hideg vizet. Kortyolgattam egy párat belőle, miközben ő leült mellém, és végig simított az arcomon és a karomon. Ránéztem, de a szemeim még mindig könnyben úsztak, viszont amikor bíztatóan rám mosolygott, azzal az én arcomra is kicsalt egy halvány, de őszinte mosolyt. Ewan nem is tudja, hogy milyen hálás vagyok neki... Azért, hogy idesietett, segített és most itt van velem ezekben a nehéz percekben. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őt. És nem csak azért, mert ő egy színész, teszek rá. Ő egy csodálatos ember és ezt a tettei bizonyítják. És azzal, hogy ilyen hamar megjelent, mikor szükségem volt rá, rengeteg időt megspóroltam és Sandra hamarabb kórházba került. Mire a mentő kiért volna, addigra több perc is eltelik és ki tudja, mi lenne akkor most a legjobb barátnőmmel.