Just with You //Ewan Mitchell//

Színész a lakásomban

18.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

Nagyon jót társasoztunk, már a második menetet nyomtuk. Az elsőt Sandra nyerte - nyilván - és a második körben is ő állt nyerésre. Persze a fiúk is és én is küzdöttem a nyereségért, de Sandra ebben a játékban legyőzhetetlen. Úgy is lehetne mondani, hogy a Monopoly királynője.
Tom volt az, aki a legrosszabbul állt, mégis küzdött, pedig szinte semmi esélye sem volt. De hát a remény hal meg utoljára, ő pedig reménykedett a győzelemben, hiszen utolsókból lesznek az elsők.

Közben a nasi is elég rendesen fogyott és nem volt olyan pillanat, hogy ne nevettünk volna. Már fájt a hasunk és a szánk a sok nevetéstől. Mégis volt még bennünk annyi szusz, hogy folytatni tudjuk a röhögcsélést.

Végül ezt a menetet is a barátnőm nyerte. Felugrott a szőnyegről, majd elkezdte járni a győzelmi táncát, miközben azt kiabálta: "Én nyertem!". Csak aztán Tom megragadta a lányt, leterítette a kanapéra és birkózni kezdtek. Én Sandra segítségére siettem, csakhogy engem pedig Ewan fogott le, nehogy segíteni tudjak neki.

Az szakította félbe a nagy harcot, hogy lentről dörömbölés hallatszott fel. Úgy látszik, az alsó szomszédot zavarják a hangok és megint seprűnyéllel veri a mennyezetet. Sandrát is ilyen fantasztikus szomszédok veszik körül, mint engem... Bár most tényleg hangosak voltunk, úgyhogy ezentúl nem csak az alsó szomszéd reagálta túl, ahogy az én szembe szomszédom szokta.

- Jaj, nagyon jól éreztük magunkat, de most már ideje lenne mennünk. Holnap korán kelünk. - sóhajtott Ewan, miközben megigazította a pólóját.

- Köszi, hogy eljöttetek! - nézett rájuk hálásan a házigazda. - Máskor is jöttök, ha lesz időtök?

- Még szép! - kiáltott fel Tom, és felhúzta a cipőjét. - Bár most sűrűn lesz forgatás, úgyhogy nem sok szabadidőnk lesz.

- De azért hívjatok vagy írjatok nekünk! - figyelmeztettem őket, majd Ewan felé fordultam. - Ez főleg neked szól!

- Értettem. - nevetett a fiú. - Megpróbálok addig keríteni valahonnan egy telefont, amíg szervizben van a másik.

- Helyes! - bólintottam, majd adtam neki egy ölelést, aztán Tomnak is egyet.

Miután a két színjátszó elment, nemsokára én is indulni kezdtem. Késő délutánra kezdett járni, hamar elment az idő, engem pedig várt az én kis Dobermannom. Gondosan elbúcsúztam a legjobb barátnőmtől - még Leótól is -, aztán elindultam hazafelé. A szám egészen a fülemig ért, olyan boldog voltam. Láthattam őt újra, magamhoz ölelhettem és majdnem meg is csókolhattam... Rettentően jól éreztem ma magam, úgyhogy a napom ezek után csak jól végződhet.

Amikor befordultam a sarkon, egy ismerős Volkswagent pillantottam meg a lépcsőház előtti parkolóban. Hirtelen azt hittem, hogy Ewan autója, de másnak is lehet ilyen kocsija, nem csak neki. Viszont amikor közelebb értem, felismertem a rendszámot. Ez ő. És valóban így volt, mert a színész fiú szállt ki belőle. Meglepetten néztem rá, de végül egy hatalmas mosoly ült ki az arcomra.

- Hát te? Mit keresel itt? - kérdeztem tőle hitetlenkedve.

- Hazavittem Tomot, aztán gondoltam, megleplek. - kacsintott rám, mire a szívem kihagyott egy ütemet.

- Sikerült is. - bólintottam, és magamhoz öleltem a fiút. Olyan jó illata van... - Feljössz?

- Ha nem zavarok. - mosolygott rám, mire fejemet rázva legyintettem.

Beléptünk a lépcsőházba, majd lassacskán felballagtunk az ötödikre. Kutattam a táskámban a kulcsomért, de az annyira eltűnt a legalján, hogy kezdtem azt hinni, ez már nem lesz meg. Közben meghallottam a szomszéd ajtaján a zárat kattanni, mire felsóhajtottam és égnek emeltem a tekintetemet. Mrs. Beckham ezek után még nagyobb utálattal fog rám nézni, mint eddig, ha még egy pasit is meglát mellettem, hogy felhoztam a lakásomra. Aztán az ajtót is kinyitotta, majd kilesett rajta.