Just with You //Ewan Mitchell//

Kínos bemutatkozás

03.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

Másnap reggel kapkodnom kellett magamat, ugyanis késésben voltam. Nem fordult még elő sosem, hogy elkéstem volna a munkából, de most mégis elaludtam, így öt percem volt odaérni. Azonban ez a mai reggel nem volt valami együttműködő, mert amennyire siettem, annyira nem találtam a cuccaimat: telefon, házkulcs, pénztárca. Miután nagy nehezen megtaláltam őket, bedobáltam őket a kistáskámba, és rohantam is Diablóval dolgozni.

Rohantunk, ahogy bírtunk - bár Diablónak nem volt nehéz, mert ő bírta a strapát -, már kétszer majdnem felbuktam, mert a gyors futástól összeakadtak a lábaim. Nagy szerencsénkre senki nem volt útban, akit feldönthettünk volna, így lassítanunk sem kellett vagy arrébb lökni másokat - ezzel együtt pedig elkerültük a szitkozódásokat is.

Kicsaptam a Starbucks üvegajtaját, csakhogy a kutyámmal egyszerre akartunk bemenni az ajtón, de ő egy másodperccel gyorsabb volt, így elém került, én pedig hatalmasat estem. Hűséges társam visszafordult, mikor meglátta, hogy elterültem a földön, és szimatolni kezdett.
Ekkor pillantottam meg magam előtt két cipő orrát, ezeknek tulajdonosa pedig a kezét nyújtotta felém.

- Megütötted magad? - kérdezte, és amikor felnéztem rá, a szívem is megállt. A vér abban a pillanatban meghűlt bennem, mikor a tekintetem összetalálkozott Ewan tekintetével, mellé pedig levegőt is elfelejtettem venni. - Jól vagy?

- Öhm izé... Igen, jól. - bólintottam, majd a kezét elfogadva segítségül felálltam. A szívem hihetetlenül gyorsan kezdett verni, mikor puha, meleg keze hozzáért az enyémhez, a víz pedig azonnal levert. - Köszönöm, Ewan! - tűrtem el a fülem mögé a copfból kiszökött tincsemet, miközben lesütöttem a szemem.

- Honnan ismersz? - kérdezte nevetve, mire azonnal rájöttem, hogy kimondtam a nevét. Ennél kínosabban már nem is érezhetném magam.

- Hát a Sárkányok házából. - vontam meg a vállam szégyenlősen.

- Láttad a sorozatot? - mosolyodott el, én bólintottam. - És szereted is?

- Nagyon! Nem kifejezés! - feleltem határozottan. - Sandrával, a legjobb barátnőmmel együtt kezdtük el nézni, mikor kijött. - böktem a fejemmel a pult felé, ahol az említett lány állt. Sandra teljesen lesokkolva nézte a kis jelenetünket, amikor pedig észrevette, hogy figyelem, akkor széles mosoly ült ki az arcára és felmutatott két lájkot.

- Ezt jó hallani! - bólogatott Ewan, majd a jobb kezét nyújtotta felém. - Azt tudod, hogy én ki vagyok, viszont én nem tudom, te ki vagy...

- Ó... - akadtam el egy pillanatra a meglepettségtől. - Camilla Adams. - mutatkoztam be, miközben kezet fogtunk.

- Örülök, hogy megismerhettelek, Camilla! És máskor óvatosabban rohanj. - küldött felém még egy utolsó mosolyt, majd kilépett az épületből.

Éreztem, hogy teljesen elvörösödöm és a fülem is lángolni kezdett. Ez most egy álom volt vagy a színtiszta valóság? Ez most tényleg megtörtént? Pofára estem Ewan Mitchell előtt, aztán pedig bemutatkoztam neki? Biztos nem a valóságban vagyok, ez túl kínos, szép és ritka pillanat ahhoz, hogy ilyesmi megtörténjen.

Miután sikerült észbe kapnom, megindultam Sandra felé, hogy elkészülhessek, majd csatlakozzak hozzá. A lány már éppen szólni készült, miközben arca izgatottnak látszott, azonban én félbe szakítottam őt, ugyanis tudtam, mit akar mondani.

- Egy szót se. - ráztam a fejem egy nagy sóhajtás közben.

Felhúztam a kötényemet, újra összefogtam a hajam, mert a futástól elég rendesen szétjött, aztán csatlakoztam a többiekhez. Oliver és Sandra először azt hitte, hogy azért kések, mert valami történt - vagy lehet nem is jövök -, így meg kellett nekik magyaráznom, hogy csupán csak elaludtam, ennyi az egész. Aztán természetesen a kis jelenetemről kérdezgettek, hogy mégis hogyan tudtam így pofára esni a saját kutyámban - ráadásul ezt egy mostanra már elég ismert színész előtt. Tehát elég rendesen sikerült bemutatkoznom neki anélkül, hogy megszólaltam volna. De aztán még kezet is fogtam vele és a nevemet is elmondtam neki, amit még mindig nehezen hiszek el. És ha belegondolok, hogy nem hasalok el a földön, akkor nem keveredünk ilyen kis beszélgetésbe, mint ami lefolyt közöttünk abban a pár percben. Nyilván, ha a kassza mögött álltam volna, nem lett volna ilyen alkalmam, hogy beszélgethessek Ewannel, mert fel sem tűntem volna neki.

- Camilla, te akkora egy mázlista vagy! - mondta nekem Sandra, majd hozzátette. - Persze szerencsétlen is, de mégis mázlista. Hogy a francba tud a szerencsétlenség és a szerencse így összekeveredni, nem tudom, de te meg ilyenre is képes vagy.

- Ezt most azért mondod, mert beszélgetésbe keveredtem Ewannel, de előtte pedig pofára borultam? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Igen, pont azért mondom. - bólogatott, miközben levette zöld kötényét, ugyanis végeztünk a műszakkal mára. - És milyen érzés volt megfogni a kezét, hm? - kacsintott, mire én vállon csaptam játékosan.

- Miért kell így nézned rám? Csak megfogtam a kezét. - csóváltam a fejemet.

- Csak? Ez nem csak megfogtam a kezét, hanem a megfogtam a kezét. Nincs semmilyen csak. - rázta a fejét felháborodva. - Más a helyedben kezet se mosna, te meg azt mondod nekem, csak? Megáll az eszem.

- Jól van, nyugodj meg! - nyugtattam a lány, mielőtt még felrobban az idegtől. - Puha és meleg volt a keze, így már tetszik? Elégedett vagy a válasszal?

- Félig igen. - vonta meg a vállát. Már kezdtem azt hinni, hogy befejeztük ezt a témát, amikor Sandra újra megszólalt. - De mit éreztél pontosan? És ne azt mondd, hogy milyen volt tapintásra a keze, hanem te mit éreztél belül, amikor megérintett.

- Hát... nem is tudom... - töprengtem el egy pillanatra. - Jó érzés volt, olyan szokatlanul jó. Melegség öntött el, de leginkább akkor, amikor a tekintetünk összetalálkozott. A szemei pedig gyönyörűek voltak, kékek, mint az ég vagy a tenger. Nem is, inkább a gyémánthoz tudnám hasonlítani, amikor megcsillant.

- Nahát... - tátotta el a száját a barátnőm. - Még a hideg is kirázott. - borzongott meg.

- Na, gyere, menjünk inkább. - nevettem, majd felkaptam a táskámat, megfogtam Diablo pórázát, és Sandrával az oldalamon kiléptünk.

Úgy beszéltük meg Sandrával, hogy ma ott alszik nálam, mivel holnap úgysem kell mennünk dolgozni. Jó, amikor ott van nálam - vagy én vagyok nála -, mert akkor egyikünk sincs egyedül és biztos nem unatkozunk. Az esetek kilencven százalékában filmet vagy sorozatot nézünk, de még az is előfordul, hogy együtt főzőcskézünk, mert aközben is rengeteget röhögcsélünk, szerencsétlenkedünk, mert ilyenkor mindig valami új receptet próbálunk ki, amit még egyikünk sem csinált soha. Néha elég rosszul sülnek el a dolgok, ha valami nagyon bonyolult receptről van szó, de a végére ehető lesz és az a lényeg. De persze csak akkor, ha az íze is jó, mert az egy dolog, ha ehető, de nem biztos, hogy az ízvilága is olyan jó.