Karakterek / Szereplők

40 0 0
                                    
Tudom-tudom, sok idő eltelt az első rész "papírra vetése" óta. Sok helyen láttam és olvastam, hogy a történet a szereplők fényképeivel kezdődik. Nem tudom mi a ti véleményetek, de én pont azért szeretek olvasni, mert a szerző leírása alapján a képzeletem saját szüleménye teremti meg a karaktereket. Ezek a karakterek aztán elvarázsolnak, rabul ejtenek hasábokon és oldalakon keresztül, de mindvégig a képzeletem uralta közegben. Vakmerő és veszélyes is tud lenni az, ha megmutatod az olvasóknak már az első percben, hogy egy adott ketrecben van tartva a karakter, mert onnantól a tudat valahogy sosem lesz képes később kiszabadítani őt onnan. Még is nagyon tetszik, hogy sokan így álltatok ehhez, ezért természetesen muszáj voltam pár karaktert újraalkotni. Szerencsére már semmilyen szerzői jogot sem kell sértenem, ugyanis az AI segítségemre van/volt, ezért az eredeti színészek és a saját általam felragasztott stílusjegyek alapján megalkottam nektek, hogyan néznének ki az ÉN főhőseim. 

Nagy a valószínűség, hogy nektek teljesen más az elképzelésetek ezekről, talán ezért is jobb ez a kis csavar, hogy az én történetemben a végén kerül fel az I-re a korona :) Ha érdekelne titeket több szereplő AI változata, vagy esetleg az oldalra vagytok kíváncsi, hogyan készítettem a képeket, akkor kommenteljetek vagy keresettek meg üzenetben. 

Jöjjön a nő, aki miatt az egész történet megszületett: Estefania Rodríguez Orejuela

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Muszáj voltam legenerálni azt a "bizonyos piros ruhát" az első estéről:

Következzen mindenki kedvenc DEA embere, Javier (Pedro Pascal) Pena ügynök (őt akartam a legkevésbé megváltoztatni, gondolom megértitek):

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Következzen mindenki kedvenc DEA embere, Javier (Pedro Pascal) Pena ügynök (őt akartam a legkevésbé megváltoztatni, gondolom megértitek):

Következzen mindenki kedvenc DEA embere, Javier (Pedro Pascal) Pena ügynök (őt akartam a legkevésbé megváltoztatni, gondolom megértitek):

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Nem hiányozhat, a szívem csücske: a másik szépfiú, Kormányos (~Jorge) (róla alig találtam pár képet, ami meg volt nem volt az igazi vagy rossz felbontású volt ezért ez nézzétek el nekem):

Tefy mellett szintén fontos szerepet kapott tőlem Guadalupe (Lupita) Hernandez:

 Ismerjétek meg Pacho Herrera-t, a gazemberek gazemberét(nem mellékesen imádtam az ő karakterét is)

A végére pedig csak Jack maradt, aki igazi apa helyett volt pótapa, és nyújtott segítséget Tefy számára a nehéz időkben:

El precio de la libertad - A szabadság áraWhere stories live. Discover now