El precio de la libertad - A szabadság ára

Amin sosem leszünk túl

Ahogyan kinyitottam a szemem, egy dús füvű mezőn ébredtem, virágok között. A tisztás közel volt a tengerparthoz, éreztem a tengeri szellőt ahogyan csiklandozta a tarkómat. Életemben nem aludtam még ilyen jót, mint most. Felkeltem, körbetekintettem, de nem lepett meg a látvány annak ellenére, hogy még sosem jártam itt az előtt. Egy egyszerű szellős könnyű anyagú virágos ruhát viseltem, fehér alapon, cipő nem volt rajtam ezért éreztem a fű dússágát a talpaim alatt, ahogyan felálltam a földről. Körbenéztem de senki nem volt rajtam kívül a réten, ezért mintha tudtam volna a járást, elindultam a vízpart irányába. Ahogyan kiértem a partra, csak bámultam a tengert. Megbabonázott a víz morajlása, ahogyan a magas hullámok a lábamat nyaldosták és hol ki, hol behúzódtak. Fújta a hajamat a sós szellő és éreztem az arcbőrömön ahogyan a só nekicsapódik a puha ajkaimnak. Megnyaltam, és érezhető volt rajta a sós íz, amitől örömömben megperdültem a tengelyem körül, és elkezdtem futni az ellenkező irányba onnan, ahonnan érkeztem. A szemmel látható part végéhez értem, ahol egy gyönyörű homokos szakasz fogadott, amelynek a tövében egy hatalmas szikla magasodott, lenyűgöző látványt nyújtva, és gonoszul a part felé tornyosulva. Lehajoltam, hogy a kezembe vegyek egy marék homokot, és az ujjaim között szétmorzsoltam. Aprólékosan megfigyeltem, ahogyan a szemek kicsusszannak a kezeim közül, éreztem a kagylók és a lerakódások minden egyes darabját a puha tenyeremben. A hátam mögött lemenni készült a nap és édes narancsos árnyalatban megfestette az egész horizontot. Felé fordultam és elvakított a narancs káprázatos színe, ami hol erősebben hol gyengébben világított a szemembe, majd hirtelen olyan erősre váltott, hogy a szemem elé kellett kapnom a kezemet. Kezdetben csak foltokat láttam, aztán pedig sötétséget. A szám kiszáradt és éreztem, hogy hiába nyitom ki a szemem, csak a teljes sötétség fogad. A melegség fokozatosan eltűnt, és a helyét átvette a nyirkosság érzése, nem csak az érzés hanem a tudat.

Kinyitottam a szemem, és valóban a világon az egyik legjobb alvásomon voltam túl az imént. Egy baj volt csak: amikor felébredtem, rájöttem, hogy mindent csak álmodtam, legalább is a tengerpart részéről. Egy hűvös szobába ébredtem, egy matracon feküdtem, a szoba pedig frissen volt mázolva szürkére. A nap egy kis ablakon sütött be a szoba tetején, de rácsokkal volt elzárva, tehát ha felértem volna sem tudtam volna kinézni rajta. A szobában nem volt más, csak az a matrac, amin ugyan rendesen meg volt ágyazva (takaró, párna és huzat is volt mindenhol), de más eszközt nem találtam, ami lakhatóvá tette volna. Észrevettem egy helyiséget, ami a szobából nyílt és volt rajta ajtó: felkeltem és átsétáltam oda ahol találtam egy mosdót és egy zuhanyzót. Kicsi volt maga a helyiség és bár fehérre voltak mázolva a falak, a festék pattogott le a rétegek között, de legalább volt ott valami. Nem voltam még teljesen tiszta fejben, mintha be lettem volna kábítószerezve, a szám ki volt száradva, a torkom égett egy csepp folyadékért és bár annak ellenére hogy felkeltem, még nem voltam rendben. Odamentem a csap széléhez, ahol találtam egy tükröt, gondosan felrögzítve a falra. Nem tudtál volna alányúlni, mert annyi rögzítés volt az oldalán, hogy képtelenség lett volna felfeszegetni. Persze, ha belevágsz valamit akkor működik ha összetöröd, de az öklödön kívül nem volt más nagyon amivel kárt tehettél benne... A csap szélének támaszkodtam és elkezdtem engedni a vizet. A nedvesség hangos morajlással tört elő, és elsőnek csak éppen hogy majd aztán ömleni kezdett a mosdókagylóba a jéghideg folyadék. Alátartottam a kezem és megmostam az arcomat. Éreztem, ahogyan a pórusaim újra megtelítődnek, és éberebb leszek. Az anyám gyerekkoromban ha hisztiztem vagy nem tudtam a sírást abbahagyni, mindig a csap alá tett, és jéghideg vízzel mosta az arcom hogy megnyugodjak. Durván hangzik, de a sokktól teljesen felébred az ember, abbahagyja a sírást, egyszerűen hamarabb észhez tér, vagy kitisztul a feje. Sokszor alkalmazom ezt magamon, ha úgy gondolom, hogy tiszta fejjel kell gondolkoznom. A tükörből ilyenkor mindig az az 5 éves kislány néz vissza rám, aki anyám mellett állt és nem értette, miért csinálják ezt vele. Most azonban nem azt a kislányt láttam viszont, amíg emlékek után kutattam, hanem azt, hogy én nem ebben a ruhában voltam tegnap otthon! Lássuk csak, pontokba kellett szednem a tegnapi nap történéseit (egyáltalán tegnap volt?!):