Az egyik porcikám meg nem történtté akarta tenni az elmúlt pár óra történéseit, míg a másik újra akart minden egyes mozdulatot annak szépségében és teljességében élni. Még heverésztünk meztelenül az ágyban, egymás karjaiban, mintha nem lenne holnap, de ahogyan egy jó szeretői viszonyban úgy itt is időként az órára pillantottunk, hogy még meddig maradhatunk együtt. Lassan feltápászkodtunk, és ő magára erőltette a lehányt ruhadarabokat, amik a lakásban szanaszét a földön pihenve szomorúan várták a sorsukat. Néztem ahogyan öltözik, és még mindig ez a kettősség dúlt bennem:
- Itt fogsz éjszakázni a házam előtt? – vetettem véget a csendnek.
- Majd küldök valakit, hogy őrködjön. Nem kell félned attól, hogy egyedül hagylak hermosa. Vigyázok rád! – hajolt le hozzám és simogatta meg az arcom, ahogyan felültem az ágyamon és felvettem a fehérneműmet.
- Mit gondolsz, ez működhet olyan 20-25 évig még, hogy valaki itt őrködik? – tettem fel a kérdést idétlenül vihogva és közben felálltam, hogy újra húzzam az ágyat, ő már az ingénél tartott a gombolásban, és hirtelen megfogta a kezem és körbefordított a tengelyem körül:
- Húha, jobb lenne ha nem csinálnád ezt, mert a végén tényleg itt kell maradjak – húzott közel magához és megint csóktávolságra volt a szánk egymástól.
- Miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül és folytatni akartam az ágynemű áthúzását de újra közel húzott magához és nem engedte:
- Te. Félmeztelenül. A. Hálószobában – kipréselte magából a szavakat, és megcsókolt szenvedélyesen, miközben éreztem, hogy ismét elindult valami a nadrágjában.
- Muszáj megcsinálnom. Nekem meg muszáj menned. Lupe bármelyik pillanatban itt lehet – az intelmem alig akart hatni rá, így eltoltam magamtól és folytattam a dolgot és közben öltözködtem is.
Jó nagyra tártam az ablakot, hogy kiszellőztessek ezen a csodás meleg tavaszi estén és míg pakolásztam a cuccokat a lakásban, úgy beszélgettünk, mintha mindig is együtt lettünk volna.
- Elmegyek Pacho-hoz és megbeszélem vele ezt az egészet – jelentette be engem pedig elfogott a rémület.
- Ugye nem azt, ami itt folyik? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Bárcsak meg tudnám vele beszélni, bár azt hiszem, ha nem egy csapatban játszanátok, hozzám sem szóltál volna – cirógatta meg a vállam nevetve.
- Ne vegyél erre mérget! – fenyegettem.
- Kiderítjük ki az. Senki sem fenyegetheti az életedet, erre megesküszöm! – tette a szívére a kezét. – Ami pedig a másik részét érinti, mikor ismételjük meg ezt? – vigyorgott.
- Elmondod milyen fegyvert vegyek, megmutatod hogyan használjam, én ebben mást nem látok. Ha meg akarod ismételni, az már kapcsolat lenne – feleltem elszántan, kíváncsi voltam mit reagál.
- Nincs neked elég bajod? Nem sodornálak még nagyobb veszélybe téged. Tudom, hogy szarul hangzik, de örülök, ha magamat nem nyíratom ki, rád vigyázni még plusz tehet lenne, túl sebezhető lennék bárkivel szemben.
A válasz megsemmisítőbb volt, még akkor is, ha tudtam, hogy normális párkapcsolatot nem tudnék vele kialakítani. Hallgattam inkább és próbáltam leplezni a csalódottságomat.
Némán folytattuk tovább, majd kisvártatva megszólalt a csengő, és én már nem követtem el a tegnapi hibát szóval beleszóltam a kaputelefonba, és meggyőződtem arról, hogy valóban Lupita van odakint.
ESTÁS LEYENDO
El precio de la libertad - A szabadság ára
Ficción histórica"Döntöttem. Azon a napon amikor megértettem, hogy csak azt viszem magammal amit megélek, elkezdtem azt élni, amit magammal akarok vinni." Milyen áron lennél képes elárulni a családod? Képes lennél-e egyáltalán úgy, hogy közben egyszerre két férfibe...
