El precio de la libertad - A szabadság ára

A soha többé balladája

Az óra 20:03 percet mutatott, én pedig az ablakban álltam, tetőtől talpig feketében és a sötét égbolt visszaverődését bámultam az utcai tócsákból. Odakint elállt az eső kicsivel az után, hogy Kormányos elhagyta a lakásomat, én pedig egyre mélyebb depresszióba süllyedtem miután egyedül maradtam. Nagyon rossz érzésem volt az esti műveletet illetően. Valahogyan azt éreztem, hogy meg fogunk halni. Nem tudtam, ki vagy mi által, de éreztem a zsigereimben. Végre megállt egy terepjárónak tűnő autó a házam előtt és Pena pattant ki belőle. Jelenléte egyből véget vetett az ablakban való ábrándozásaimnak, és amilyen gyorsan csak lehetett, bezártam az ajtót és elindultam lefelé. Már éppen a kapucsengőn tenyerelt, amikor leértem:

- Elkéstél – vetettem oda, és kinyitottam a lépcsőház ajtaját.

Elindultam volna az autó irányába de ő a bokor takarásában megragadta kezem, és magához húzott ahogyan fordulni kezdtem.

- Várj egy kicsit, a kocsiban ülnek a többiek – kérlelt halkan, hogy mások meg ne hallják. – Senki nem úgy értette délelőtt, ugye tudod? Nekem felelnem kell értük és érted is. Hozzánk tartozol. Te is a csapatom része vagy – igéző barna szemei a tekintetemet perzselték, de én álltam a pillantását.

- A csapat támogatja egymást, ez így lenne helyes – feleltem de már nem akartam sértett lenni ezért igyekeztem elengedni.

- Egyszer már majdnem elvesztettelek Tefy, és ez soha többé nem fordulhat elő. Őszintén leszarom, ha ma este meghalok, akkor ha ti biztonságba kerültök ezáltal.

A homlokát az enyémhez dugta és majdnem összeért az orrunk. Azt akartam hogy megcsókoljon, és hogy elfussunk mindketten ettől az estétől. Sajnos nem így lett, egy pillanat alatt elhúzta magát tőlem, megfogta a kezem és autóhoz igyekeztünk. Az ámokfutás elkezdődött. Már az autóban utazás közben Pena ismertette a művelet lépéseit:

- Mindenki a feladatával foglalkozik, értitek? Chris, te Daniel-el együtt feljöttök a lakásba velem és elbeszélgetünk Palomarival. Salcedo, maga itt marad a volán mögött és mindent jelent ami mozgást lát az utcán. Jelzek minden megtett lépésünkről, maga pedig jelez ha történik valami. Tefy, te az utcán maradsz és minden gyanús mozgásról, vagy autóról Salcedo-nak szólsz. Az egyik walkie talkie nálam lesz, a másik Salcedo-nál. Van valami, ami nem világos?

- Mi lesz ha valaki kiszúr engem? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Visszalopakodsz az autóhoz és Salcedo-nak jelzel. Észrevétlennek kell maradnunk ez a legfontosabb feladat. Egy random nő az utcán zsebre dugott kezekkel ordít a lebukásról – felelte Pena és egyet kellett hogy értsek vele.

A terepjáró 8 személyes volt legalább, Salcedo vezetett és elől ült még a két ügynök, én Pena-val hátul foglaltam helyet és egymással szemben ültünk. Feszült csend lett úrrá mindenkin, mindannyian az utat néztük és ziháltan vettük a levegőt. A rossz érzés a gyomromban egyáltalán nem szűnt meg, sőt még inkább elhatalmasodott rajtam. A gondolataimban révedtem, amikor egyszer csak egy kéz hozzáért az enyémhez. Pena-é volt a kéz és a meleg barna szempár ami hozzá tartozott és átjárt egyetlen pillantással. Igyekeztem nyugodtnak maradni, de belül tomboltam. Hosszú percekig bámultuk egymást és szavak nélkül is tudtuk, hogy ma este következik valami olyan, amit egyikőnk sem kíván de végérvényesen megváltoztat mindent. Az autó lassítani kezdett hirtelen, majd Salcedo leállt egy hatalmas placcon szabályosan egy parkolóba. Megérkeztünk egy bérház parkolójába, és a forgatókönyv kikristályosodott előttem.

- Jegyezzétek meg, hogy nem hibázhatunk, vagy különben bukunk mindent, értve vagyok? suttogta Pena az autóban.

Mindannyian némán bólintottunk és elkezdtünk kiszállni az autóból. A 2 férfi kiszállt és sietni kezdtek a háztömbhöz, Pena alig akarta elengedni a kezem, majd rám nézett, bólintott és elengedett. Csatlakozott a többiekhez és egyenesen felmentek az emeletre. Csak Salcedo maradt a volán mögött én pedig az ajtó mellett mellé sétáltam és beszóltam neki az ablakon: